Sprinterbarát kezdés, majd hegyi befutós folytatás: Torinóból rajtol el szombaton a Vuelta

Tavaly Lisszabonban kezdődött, szombaton Torinóból rajtol el a Vuelta. Hatodik alkalommal kezdődik külföldön a spanyol körverseny, de ezúttal nem időfutamot láthatunk a nyitónapon, hanem jó eséllyel egy mezőnyhajrát.

90 év - és még mindig nincs kegyelem | Kövesd élőben a Vuelta a Españát az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

Tavaly Giro d’Italia nagy rajt és Tour de France szakaszbefutó, idén Vuelta nyitónap. Kifejezetten irigyelhető helyzetben vannak a torinói kerékpárrajongók, mert rövid időn belül mindhárom nagy körversenyt vendégül láthatják.
Most szombaton – a Vuelta történetében hatodik alkalommal – újra külföldről, méghozzá Torinóból rajtol el a spanyol körverseny. A folytatásban további két napot tölt Olaszországban a mezőny, a 4. szakasz azonban már a Grenoble közelében található Voironban ér véget.
A 200 kilométer hosszú, Novarában záruló nyitószakasz nagy esély a sprinterek számára, már csak azért is, mert a madridi zárónapot nem számolva legjobb esetben is csak további három lehetőségük lesz a mezőnyhajrára.
1997 – LISSZABON, PORTUGÁLIA
A Vuelta történetének első külföldi rajtja 1997-ben volt a szomszédos Portugáliában. A lisszaboni nyitónapot Lars Michaelsen nyerte az Estoril versenypályán; érdekes, hogy pont ez volt a dán versenyző pályafutásának egyetlen Grand Tour-szakaszgyőzelme. A következő két nap mezőnyhajrával zárult, mindkét sprintet Marcel Wüst (Festina–Lotus) nyerte.
2009 – ASSEN, HOLLANDIA
Tizenkét évvel később Assen, a MotoGP-futamokról ismert holland város adott otthont a Vuelta rajtjának. Fabian Cancellara egészen simán, 9 másodperces előnnyel nyerte a bő 4 kilométer hosszú prológot Boonen előtt, majd jött két teljesen sík holland szakasz, két sprinttel. Előbb Gerald Ciolek, majd Greg Henderson nyert. A 4. szakaszon egy mini Liège várt a mezőnyre, de a mezőnyhajrá itt sem maradt el, csak ezúttal André Greipel nyert. Abban az évben a Vuelta az ötödik napon érkezett meg Spanyolországba.
Cancellara és Bonnen a 2009-es Vueltán.

Cancellara és Bonnen a 2009-es Vueltán.

Fotó: Getty Images

2017 – NÎMES, FRANCIAORSZÁG
A 2017-es rajt már csak a csapatbemutató miatt is emlékezetesre sikerült, mivel a prezentációt Nîmes-ben, a római kori amfiteátrumban tartották.
A nyitónap ezúttal egy csapatidőfutam volt, amit a BMC nyert, Rohan Dennis meg elsőként vehette fel a piros trikót. A kifejezetten szeles második szakaszon Yves Lampaert okozott meglepetést, a harmadik napon Vincenzo Nibali nyerte meg a hegyes, de lejtmenetes befutót hozó andorrai szakaszt.
Dennis pirosban a 2017-es Vueltán.

Dennis pirosban a 2017-es Vueltán.

Fotó: Getty Images

2022 – UTRECHT, HOLLANDIA
A koronavírus-járvány miatt két évvel el kellett halasztani az utrechti rajtot, de 2022-ben végül újra Hollandiában kezdődött a Vuelta. A Jumbo–Visma győzött a csapatidőfutamon, és Robert Gesink viselhette elsőként a piros trikót. Másnap a sprintben Sam Bennett volt a leggyorsabb, miközben a piros trikó házon belül cserélt gazdát: Gesinktől Mike Teunissen vette át. Ezután a Jumbóból Edoardo Affini is belebújhatott a trikóba, majd az ötödik szakasz után már Primož Roglič vezette az összetettet.
2024 – LISSZABON, PORTUGÁLIA
A portugál főváros 1997 után másodszor adhatott otthont a Vuelta rajtjának. A 12 kilométeres egyéni időfutamon Brandon McNulty lepte meg a favoritokat, majd Kaden Groves és Wout van Aert gyűjtöttek egy-egy szakaszgyőzelmet. Van Aert ráadásul a 3. szakaszon piros trikóban tudott mezőnyhajrát nyerni.
A mezőnyben ott volt Valter Attila is, aki 2023 után gond nélkül befejezte pályafutása második spanyol körversenyét.
A Visma és Valter Attila a tavalyi Vueltán.

A Visma és Valter Attila a tavalyi Vueltán.

Fotó: Getty Images

2025 – TORINÓ, OLASZORSZÁG
Szombaton Torinóban kezdődik a 80. Vuelta a España, méghozzá egy sprintereknek kedvező szakasszal. Másnap rögtön hegyi befutó vár a mezőnyre a 7.6 kilométer hosszú (átlagosan 5.5%-os) Limone Piemontén. A harmadik, mindössze 139 kilométer hosszú szakaszon pedig egy érdekesnek tűnő emelkedős befutó lesz Ceresben.

KÜLFÖLDI VUELTA RAJTOK:
ÉvVárosOrszág
1997LisszabonPortugália
2009AssenHollandia
2017NîmesFranciaország
2022UtrechtNetherlands
2024LisszabonPortugália
2025TorinóOlaszország

A 2025-ös Vuelta összes szakaszát élőben közvetítjük az Eurosporton és az HBO Maxon! A nyitónapot szombaton 12.45-től, a második szakaszt pedig 13.25-től láthatjátok.


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés