Öt szakasz, amit látni kell az idei Vueltán
Az első igazán komoly hegyi befutó csütörtökön lesz a Vueltán, az egy év után visszatérő Angliru pedig jövő péntekre került. Az utolsó előtti napon jön a 2012 óta nem látott Bola de Mundo, ami egy olyan nehéz hegy, hogy akár az utolsó három kilométere is eldöntheti az összetettet.
90 év - és még mindig nincs kegyelem | Kövesd élőben a Vuelta a Españát az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
Elnézve az idei útvonalat, gyakorlatilag lehetetlen kiválasztani azt az öt szakaszt, amely eldöntheti a Vueltát. Az viszont biztos, hogy – a két időfutam mellett – van néhány olyan szakasz, amelynek nagy hatása lehet az összetettre.
Az Angliru mellett ilyen az utolsó előtti napra került Bola del Mundo, de már csütörtökön, Andorrában is kiderülhet, ki az, aki szinte biztosan elveszíti az esélyét arra, hogy ott lehessen a dobogón.
Bár elnézve a 20. szakaszt (160 kilométer alatt 4200 méternyi szintkülönbség vár a mezőnyre), könnyen lehet, hogy a Bola del Mundo utolsó 3 kilométere dönt majd mindenről.
6. SZAKASZ: OLOT - ANDORRA/PAL ARINSAL (171KM)
Egy nagy hegy a szakasz első felében, majd kettő a végén: az andorrai befutó teljesen alkalmas arra, hogy jelentősebb különbségek alakuljanak ki az esélyesek között. És ne feledjük, mindez egy nappal a csapatidőfutam után történik. Az utolsó andorrai emelkedő (9,6 km, 6,3%) szerepelt a 2023-as Vueltán is, amikor Remco Evenepoel egy kisebb csoportból nyert, majd nem sokkal a célbaérkezés után bukott.

A 6.szakasz
Fotó: Other Agency
A nap emelkedői:
Collada de Sentigosa - 11.4km, 4.1% (3. kategória)
Collada de Toses - 24.3km, 3.5% (1. kategória)
La Comella - 4.2km, 8% (2. kategória)
Pal.Andorra - 9.6km. 6.3% (1. kategória)
Collada de Toses - 24.3km, 3.5% (1. kategória)
La Comella - 4.2km, 8% (2. kategória)
Pal.Andorra - 9.6km. 6.3% (1. kategória)
7. SZAKASZ: ANDORRA LA VELLA - CERLER-HUESCA LA MAGIA (187KM)
Az andorrai szakasz másnapján megint jön egy hegyi befutó, ráadásul ezúttal 4000 méter szintkülönbség vár a mezőnyre. A szakasz konkrétan egy 24 km hosszú heggyel indul, az utolsó 12 kilométeres emelkedőn (Cerler) meg becsapósak a százalékok, ez befutó keményebb, mint aminek tűnik.

A 7. szakasz
Fotó: Other Agency
A nap emelkedői:
Port del Cantó - 24.7km, 4.4% (1.kategória)
Creu de Perves - 5.7km, 6.3% (2.kategória)
La Espina - 7.1km, 5.5% (2.kategória)
Cerler - 12.1km, 5.8% (1.kategória)
Creu de Perves - 5.7km, 6.3% (2.kategória)
La Espina - 7.1km, 5.5% (2.kategória)
Cerler - 12.1km, 5.8% (1.kategória)
13. SZAKASZ: CABEZÓN DE LA SAL - L'ANGLIRU (202KM)
Minden évben várjuk az Anglirut, nem véletlenül. Most egy év szünet után visszatért az a hegy, amely óriási hatással lehet az összetettre.
Érdekes a szakasz felépítése: az első száz kilométer egyáltalán nem nehéz, majd a nap végén – még az Angliru előtt – következik két rövidebb, de elég meredek hegy. Ezután jön háromnegyed óra szenvedés a 12,4 kilométer hosszú, átlagosan majdnem 10%-os Anglirun. A KOM Sepp Kussé, 43:05-ös idővel.

A 13. szakasz
Fotó: Other Agency
A nap emelkedői:
Alto de la Mozqueta - 6.3km. 8.4% (1.kategória)
Alto del Cordal - 5.5km, 8.8% (1.kategória)
Alto de L’Angliru - 12.4km, 9.7% (HC kategória)
Alto del Cordal - 5.5km, 8.8% (1.kategória)
Alto de L’Angliru - 12.4km, 9.7% (HC kategória)
Az Angliru legutóbbi győztesei:
- 2017 (20. szakasz) – Alberto Contador (Végső összetett helyezés: 5.)
- 2020 (12. szakasz) – Hugh Carthy (Végső összetett helyezés: 3.)
- 2023 (17. szakasz) – Primož Roglič (Végső összetett helyezés: 3.)
14. SZAKASZ: AVILÉS - LA FARRAPONA.LAGOS DE SOMIEDO (135KM)
Rövid szakasz, 3900 méternyi szintkülönbséggel, ennek a napnak tényleg egészen brutális lesz a vége. Két első kategóriás hegy az utolsó hatvan kilométeren belül, előbb a jön a San Lorenzo (10.1km, 8.5%) majd a Farrapona (16.9km), ahol a 6%-os átlag meredekség megint nem tükrözi a hegy valódi nehézségeit.

A 14. szakasz
Fotó: Other Agency
A nap emelkedői:
Alto del Tenebreo - 5.8km, 6.5% (3.kategória)
San Lorenzo - 10.1km, 8.5% ((1.kategória)
Farrapona - 16.9km, 5.9% (1.kategória)
San Lorenzo - 10.1km, 8.5% ((1.kategória)
Farrapona - 16.9km, 5.9% (1.kategória)
20. SZAKASZ: ROBLEDO DE CHAVELA - BOLA DEL MUNDO (159KM)
Ha van hegy, amit az Angliru mellett a legjobban várunk idén, az a 2550 méter magas Bola del Mundo. Ráadásul a mindent eldöntő 20. szakasz végén érkezik ez a több mint 12 kilométer hosszú emelkedő, amelynek akár az utolsó három kilométere (átlagosan 12%!) is döntő lehet a Vuelta szempontjából. Külön nehézség, hogy a Bola del Mundo előtt még további négy hegy vár a mezőnyre.

A 20. szakasz
Fotó: Other Agency
A nap emelkedői:
La Escondida - 9km, 4.1% (3.kategória)
La Paradilla - 5.8km, 5.4% (3.kategória)
Alto del León - 7km, 7.3% (2.kategória)
Puerto de Navacerrada - 6.9km. 7.6% (1.kategória)
Bola Del Mundo - 12.3km. 8.6% (1.kategória)
La Paradilla - 5.8km, 5.4% (3.kategória)
Alto del León - 7km, 7.3% (2.kategória)
Puerto de Navacerrada - 6.9km. 7.6% (1.kategória)
Bola Del Mundo - 12.3km. 8.6% (1.kategória)
Az öt legfontosabb szakasz:
| Szakasz | Útvonal | Táv (km) | Szintemelkedés (m) |
| 6. szakasz (08.28) | Olot – Pal (Andorra) | 171 | 3 475 |
| 7. szakasz (08.29) | Andorra – Cerler (Huesca La Magia) | 187 | 4 311 |
| 13. szakasz (09.05) | Cabezón de la Sal – L’Angliru | 202 | 3 964 |
| 14. szakasz (09.06) | Avilés – La Farrapona (Lagos de Somiedo) | 135 | 3 805 |
| 20. szakasz (09.13) | Robledo de Chavela – Bola del Mundo | 159 | 4 226 |
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)