Sepp Kuss: „Ezt a Vueltát akár én is megnyerhetem”

Sepp Kuss egy olyan Vueltának vágott neki szombaton Lisszabonban, amely régen nem volt olyan nyílt, mint most. Az amerikai versenyző szerint volt csapattársa, Primož Roglič azért kiemelkedik a favoritok közül, de a piros trikóra neki is lehet esélye. Kuss szerint a 4. szakaszon már látni fogjuk, hogy valójában kivel kell számolni a piros trikót illetően.

Kuss, Van Aert, Valter – így mutatták be a Visma csapatát Lisszabonban

Videó forrása: Eurosport

Nem kezdett túl jó időfutammal szombaton, de ennek a 9 hegyi befutós szakasz miatt talán nincs túl nagy jelentősége.
Sepp Kuss egy olyan Vueltának vágott neki tegnap Lisszabonban, amely régen nem volt olyan nyílt, mint most. Az amerikai versenyző szerint volt csapattársa, Primož Roglič azért kiemelkedik az esélyesek sorából, de a piros trikóra neki is lehet esélye.
Egy biztos, kedden már hegyi befutó vár a mezőnyre és ott egy fokkal okosabbak leszünk a favoritok pillanatnyi formáját illetően. Bár könnyen lehet, hogy ez Vuelta majd tényleg csak Madridban, az utolsó időfutamon fog eldőlni.
Sepp, nálad van az 1-es rajtszám, ez tényleg sokat jelent neked?
Persze, rengeteget, először is felejthetetlen emlékeket tavalyról. Azt mutatja, hogy én is képes vagyok jól menni egy ekkora versenyen és idén megint meg kell próbálkoznom a győzelemmel.
Azért a tavalyi elég más szezon volt számodra. A 2023-as évben lenyomtad mindhárom Grand Tourt, most pedig itt indulsz először.
Igen, a 2023-as egy nagyon más év volt. A Katalán körön végig rossz érzéseim voltak, aztán jött a Covid, ami borította a terveket, de nem sokat panaszkodtam miatta, fejben gyorsan átalltam a Vueltára. Szerencsére a Burgos már jobban ment és az adott egy kis nyugalmat.
picture

Drámai harc a másodpercekért, meglepetésgyőztes a Vuelta nyitószakaszán

Videó forrása: Eurosport

De valójában milyen a formád?
Nehéz megmondani, de a Tour idején egy órát nem tudtam edzeni, állandóan fáradt voltam. Ez az érzés már eltűnt, és mivel idén még nem mentem háromhetesen, biztosan frissebb leszek a többieknél. Mondjuk vicces, de a tavalyi Vuelta előtt pont azt gondoltam magamban, hogy hulla fáradt leszek aztán ott voltak a legjobb lábaim.
Sok minden változott veled a Vuelta megnyerése miatt?
Persze, a közönség jobban ismer, nagyobbak az elvárások velem szemben, ami hathat rád nyomasztólag is, de engem inkább motivál. Kapsz egy jó adag önbizalmat tőle.
De mi a helyzet a rád nehezedő nyomással?
Ez a Vuelta nagyon nyitott, szerintem sokan megnyerhetik és úgy érzem, hogy én is köztük vagyok. Szóval akkora nyomás azért nincs. Roglič indulása miatt szerinem nem rajtam, vagy rajtunk van a teher.
Nálad ő a fő esélyes?
Háromszor nyerte meg a Vueltát, és szerintem felépült a sérüléséből. Sokszor előfordult már, hogy a Touron ugyan minden elromlott körülötte, de a Vueltán aztán összeálltak a dolgok.
Mi a cél a Vismánál?
Wouttal szakaszokat szeretnénk nyerni. Ő nagyon motivált, különben el sem indult volna. Uijtdebroeks szerepe talán majd az első hét után derülhet ki, de nem hiszem, hogy csapatként olyan dominánsak leszünk, mint tavaly.
picture

Sepp Kuss

Fotó: Getty Images

Neked jó lett volna, ha Vingegaard is indul?
Persze, a világ egyik legjobb háromhetes-menőjéről beszélünk. De nekem az sem gond, ha csak én vagyok az első számú ember.
Pályafutásod során először. Mert ezzel a tudattal GT-nek még nem vágtál neki.
Ez igaz, így még nem kezdtem háromhetest, mert mindig volt valaki előttem a sorban. Most azt leszámítva, hogy Van Aerttal szeretnénk nyerni, csak magamra kell figyelnem. Szerintem a 4. szakaszon már látszani fog, hogy ki lehet jó összetettben.
Volt egy érdekes ünneplésed a burgosi körön, mikor leszel apuka?
Októberben. Elvileg a hónap elején, így szerencsére nem lesz túl közel a Vuelta végéhez. Már azt is tudjuk, hogy kislányunk lesz. Tudok majd pihenni egy picit a Vuelta után, mert egy kisbaba azért rengeteg változást hoz a mindennapokba.
Durangóból származol, de Noemi, a katalán feleséged miatt tökéletes beszélsz spanyolul. Észrevetted, hogy ezért mintha jobban szeretne téged a hazai közönség?
Igen, itt a Vueltán van egy nagyon szakértő közönség, amely sokat tud a kerékpározásról. Tisztelnek minket és szurkolnak nekünk, nem számít, hogy amerikai, német vagy spanyol az adott versenyző. Csak arra szeretném kérni őket, hogy élvezzék a versenyt és ne veszélyeztessék a mezőnyt azért, hogy legyen egy menő fotó a telefonjukon.
Forrás: AS.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés