„Minden kicsúszott a kezünk közül” – alábecsülték O’Connort, komoly kihívás előtt Rogličék

Egy senki által nem várt forgatókönyv szerint alakult a Vuleta 6. szakasza. Elment a nap szökése, amelyben ott tekert a mindenre elszánt és iszonyatosan jó erőben lévő Ben O’Connor. A mezőny túlságosan elengedte a szökevényeket, az AG2R versenyzője csak nem akart elfáradni, ráadásul az eredményes üldözéshez szükséges összhang sem igazán volt meg a csapatok között.

Örökre emlékezetes szakasz állította fejtetőre az összetettet a Vueltán – összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

Ben O’Connor végül közel hat és fél percet vert a főmezőnyre, ahol ott tekert az addigi piros trikós Primož Roglič.
Mindez azt jelenti, hogy az ausztrál kerékpáros majdnem öt perc előnnyel átvette a vezetést összetettben, amivel a végső dobogóra is esélyes versenyzővé lépett elő. A csütörtöki szakasz előtt úgy tűnt, Roglič a verseny topfavoritja, azóta viszont a helyzet sokkal bonyolultabb lett.
O’Connor 1:56 hátrányban volt a nap előtt, amelyből a szakasz végére 4:51 előny lett. A szlovénnak pénteken sikerült ebből hat másodpercet leszednie.
Patxi Vila, a Bora sportigazgatója elmondta, hogy bár az volt a tervük, hogy Florian Lipowitz segítségével kontroll alatt tartják O’Connort, az események nem úgy alakultak, ahogy szerették volna.
„A dolgok kicsúsztak a kezünk közül” – mondta Vila. „Semmi sem úgy ment, ahogy akartuk. Iszonyú gyors volt a nap eleje, a szökés pedig rettentő erős. Lipo ott volt benne, és mi úgy gondoltuk, nem lesz problémája azzal, hogy Bennel maradjon, és azt hittük, lesz még egy opciónk az összetettre.”
Lipowitz mindent megtett, amit csak tudott, végül bejött harmadiknak, aminek köszönhetően feljött összetettben a negyedik helyre. Viszont a kulcspillanatban, amikor O’Connor támadott, a német nem tudott vele menni. És ahogy nőtt az ausztrál előnye, úgy került egyre nagyobb bajba a Bora, és így persze Roglič is.
„Amit O’Connor csinált, az elképesztő. Ilyet ritkán látni” – mondta Vila, utalva arra, hogy alábecsülték az ausztrált. „Miközben ment felfelé az utolsó emelkedőn, még csak időt sem vesztett. Erre nem számítottam, ez komoly meglepetés volt.”
„Azt gondoltuk, hogy Lipo jelenléte a szökésben azzal jár majd, hogy a rivális csapatok fognak dolgozni, mert nem akarják majd, hogy egy másik emberünk is legyen az összetettre. De azzal, hogy O’Connor ennyivel erősebb volt, mint gondoltuk, az egész terv kicsúszott a kezünk közül.”
picture

Ben O'Connor

Fotó: Getty Images

Lipowitz elmondta, hogy eredetileg úgy tervezték, hogy nem adnak embert a szökésbe, Roglič ugyanis korábban beszélt arról, hogy leadná a pirosat egy olyan versenyzőnek, aki nem tényező az összetettben.
„Elég nagy volt a mozgolódás a hegyen, úgyhogy végül én is csatlakoztam, utána viszont a szökést egy kicsit elrontottuk” – mondta Lipowitz.
„Senki sem dolgozott, sok támadás volt, és én sajnos nem voltam rajta Ben megindulásán. Nagyon jók voltak a lábaim, örülök a formámnak, de egy kicsit talán tehettem volna többet is."
Roglič érthető módon nem volt túl kommunikatív a szakasz után.
„Nem tudunk mindent kontrollálni, és ahogy mondtam, az volt a terv, hogy elengedjük a szökést. Florian szép munkát végzett, nagyon nehéz volt a szakasz a csúszós lejtmenetekkel, úgyhogy összességében boldog lehetek.”
Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet veszélyes O’Connor az összetettben, a szlovén még szűkszavúbban válaszolt.
„Meglátjuk a verseny végén.”
picture

Primoz Roglic

Fotó: Getty Images

Vila annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy kőkemény meló lesz, de megpróbálják ledolgozni a hátrányukat.
„Apránként haladunk majd, mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk. Az mindenképpen pozitívum, hogy erős csapatunk van.”
A Vueltán persze gyakran történnek váratlan dolgok, elég csak a tavalyi versenyig visszamenni, amely Sepp Kuss győzelmével zárult. Úgy tűnik, a recept az, hogy az első héten egy sötét ló bekerül az egyik szökésbe, és a nap végén olyan előnyt szerez, amivel esélye lesz akár a végső győzelemre is.
A címvédő elismerte, hogy kétségtelenül vannak hasonlóságok a két forgatókönyv között, még úgy is, hogy ő akkor nem vette át azonnal a vezetést összetettben.
„Így igaz, majdnem minden évben van egy ilyen szökés” – mondta Kuss. „Ahogy tavaly, most is sokan voltak a szökésben, mind olyanok, akik korábban már veszítettek időt, szóval vannak hasonlóságok. Ez volt a tökéletes alkalom, amikor előnyt lehetett szerezni.”
Kuss, aki bő hat perc hátrányban van O’Connorhoz képest az összetettben, azt mondta, nem lesz egyszerű menet ezt a hátrányt ledolgozni.
„Iszonyú nehéz lesz visszahozni ezt az időt, Ben egy nagyon erős versenyző az összetettben.”
picture

Sepp Kuss: „Ezt a Vueltát akár én is megnyerhetem”

Fotó: AFP

A címvédő beszélt arról is, hogy szerinte nem volt bölcs dolog segíteni a Borának az üldözésben.
„Elsősorban a fő esélyes csapata kell, hogy üldözzön, és mindenki tudja, hogy a Bora a favorit. Nekünk nyomást kell helyeznünk rájuk. Nem túl jó ötlet azonnal elkezdeni nekik segíteni.”
Azt is elismerte azonban, hogy a kialakult helyzet nem csak Rogličék számára jelent problémát.
„Egyik csapat sem akarja, hogy egy O’Connor-szintű srác ennyire elöl legyen. Le a kalappal előtte.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés