Roglič visszatért a Vueltára - Pogačar után ő is történelmi győzelemre készül 2024-ben

Primož Roglič eddig háromszor győzött a Vueltán, kétszer úgy, hogy komoly csalódás után érkezett a spanyol körre. Volt, hogy bukásból adódó fizikális problémákat leküzdve utazott Spanyolországba, és úgy szerezte meg a piros trikót, és volt olyan is, hogy egy fájó vereségből felállva nyerte meg a versenyt. Az idén a Touron történt bukása után szeretné negyedszer is megszerezni a győzelmet.

Primoz Roglic (Red Bull - Bora-Hansgrohe)

Fotó: Getty Images

Ha ez sikerülne neki, Roberto Herasszal holtversenyben ő lenne a valaha volt legsikeresebb versenyző a Vueltán.
A Grand Tour-győzelmek azonban ritkán jönnek könnyen Primož Roglič számára, igaz, a spanyol körön kifejezetten jó a mérlege. Ahogy általában, most is vannak kérdőjelek vele kapcsolatban, melyek egy részét eloszlatta a nyitószakasz egyenkéntijén nyújtott teljesítményével, hisz valamennyi várható összetett riválisa mögötte végzett.
Ha egészséges, feltétlenül őt kell topfavoritnak tekinteni. 2019, 2020 és 2021 után negyedszer is megnyerheti a Vueltát, amivel beérheti a korábbi négyszeres győztes Roberto Herast a rangsorban. Ez azt jelenti, hogy Tadej Pogačar után második szlovénként ő is történelmet írhat 2024-ben.

2019: Az áttörés

2019-ben úgy érkezett a Vueltára, hogy egy évvel korábban negyedik lett a Touron, majd néhány hónappal a spanyol kör előtt harmadikként zárt a Girón. Ezúttal meglehetősen határozott elképzelései voltak a végeredményt illetően.
„Győzni akarok. Meg fogok próbálni rámenni a győzelemre” – mondta Roglič, aki George Bennett-tel és Steven Krijswijkkel együtt társkapitányként érkezett a versenyre.
„Szép dolog a dobogó, de az a Girón már megvolt. Ahogy csak tudok, harcolni fogok a győzelemért.”
picture

Primoz Roglic

Fotó: Getty Images

Egy csapatidőfutammal indult a verseny, amely eléggé szerencsétlenül alakult a Jumbo számára. A táv felénél ugyanis négyen is földre kerültek, mert megcsúsztak az úton lévő vízátfolyáson. Mint kiderült, egy gyerekmedencéből szivárgó víz miatt bukott mások mellett Roglič és Kruijswijk is. Bár egyikük sem sérült meg komolyan, a csapat 40 másodpercet veszített az incidens miatt.
A szlovénnak azonban mindez nem vette el a kedvét, rendkívül elszántan tekert, és az első hét végére feljött összetettben a második helyre Nairo Qintana mögé. És innentől már nem is volt számára megállás.
A Pauban rendezett egyéni időfutamot megnyerte, amivel átvette a piros trikót, néhány nappal később pedig szerzett Pogačar mögött egy győzelemmel felérő második helyet, amivel közel két és fél perce növelte az előnyét az összetettben Alejandro Valverdével szemben.
A harmadik héten egy meglepő Quick-Step-támadásból komolyat profitált Quintana, aki adott az összes többi összetett esélyesnek, köztük Rogličnak is, és így feljött a második helyre. A hátránya még így is közel két és fél perc volt, úgyhogy nem jelentett komoly veszélyt a szlovénra.
A 20. szakaszon, a verseny legutolsó emelkedőjén a honfitárs Pogačar hagyott ott mindenkit látványosan, amivel felküzdötte magát a dobogóra, Roglič piros trikóját azonban nem veszélyeztette.
Ez több szempontból is egy emlékezetes Vuelta volt, hisz ez volt Roglič első Grand Tour-győzelme, egyszersmind az első szlovén siker háromhetesen, ráadásul Pogačar a top 3-ban végzett élete első ilyen szintű versenyén.
picture

Primoz Roglic, Vuelta, 2019

Fotó: Getty Images

2020: A Roglič-Carapaz-meccs

Ez volt a covidos évben, késő ősszel rendezett Vuelta, mely drámai csatát hozott Roglič és Richard Carapaz között. Ne feledjük, ez volt az az év, amikor a szlovén az utolsó pillanatban, az egyenkénti során vesztette el a Tourt honfitársával, Pogačarral szemben, és Tao Geoghegan Hart is az utolsó szakaszon biztosította be a Giro-győzelmét Jai Hindley ellenében.
Roglič a Tour csalódása után mindenképpen bizonyítani akart a Vueltán, melynek elejéről a járvány miatt törölték a hollandiai szakaszokat.
Az első nap rögtön hegyi befutóval zárult, és tökéletesen megadta az alaphangot, hisz a szlovén megszerezte a győzelmet, egy másodpercet verve a második Carapazra.
Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak ők ketten, hol az egyik szerzett némi előnyt, hol a másik. A hatodik szakaszig Roglič állt jobban, a Formigal azonban Carapaznak feküdt inkább, aki a nap végén átvette a piros trikót.
Emlékezetes momentum volt, amikor a szlovén a lehető legrosszabb pillanatban, és egy kicsit kínlódva vette fel az esőkabátját, ám ez még nem bizonyult végzetes hibának. Később azonban, amikor Carapaz megindult a Formigalon, Roglič és a Jumbo sem tudott reagálni. A szlovén viszonylag jól menedzselte a veszteségeit, és csak 43 másodpercet kapott.
„Nagy hibát követtünk el. De hátravan még az időfutam, ami nekünk kedvez” – mondta a nap végén Grischa Niermann, a Jumbo sportigazgatója.
Roglič már két nappal később, a Moncalvillón elkezdett faragni a hátrányából, nem sokkal később pedig már holtversenyben álltak az élen, de a piros visszakerült a szlovénra. Két nap múlva azonban jött az Angliru, ahol az ecuadori nyert, így ismét ő vezetett összetettben.
Carapaz nem sokáig feszíthetett pirosban, következett ugyanis az egyenkénti, amely után közel 40 másodperccel ismét a szlovén állt jobban. Néhány nap múlva a Covatillán az ecuadori komoly ellentámadásba lendült, és úgy tűnt, Roglič, akinek nem maradt elöl embere, nagyon nagy bajban lesz.
picture

Primoz Roglic, Vuelta, 2020

Fotó: Getty Images

Szerencséjére azonban el tudta kapni két movistaros, Enric Mas és Marc Soler kerekét, akiknek a segítségével sikerült minimalizálnia a veszteségeit. A történet utózöngéje, hogy sokak szerint a Movistar így akarta büntetni a csapattól az Ineoshoz igazoló Carapazt. A hivatalos verzió azonban az volt, hogy az említett versenyzők nem voltak tisztában azzal, hogy Roglič ott teker a kerekükön.
A piros trikót a szlovén 24 másodperc előnnyel megtartotta, aki így zsinórban másodszor nyerte meg a Vueltát. Ráadásul azzal, hogy nem sokkal korábban behúzta a Liége-t is, 1995 után ő lett az első versenyző, aki egy szezonon belül nagy klasszikust és Grand Tourt is tudott nyerni. Akkor Laurent Jalabert-nek sikerült ez a bravúr azzal, hogy elvitte a Sanremót és Vueltát.

2021: A legsimább győzelem

Ismét győzelemmel kezdett, megnyerte ugyanis a burgosi egyéni időfutamot, és bár leadta egy elég hosszú időre a pirost, a győzelme igazán sosem forgott veszélyben.
Rein Taaramae és Kenny Elisonde is vezették az összetettet, Roglič azonban a Velefique lejtőjén, majd a második hét első napján egy második kategóriás hegyen lendült támadásba. Lejtmenetben még egy kisebb bukás is belefért neki, és bár Mas és Miguel Ángel López megjött vele együtt, Egan Bernalnak és Adam Yatesnek tudott adni.
Aztán a legendás emelkedő, a Covadonga döntőnek bizonyult. Bernal indított egy bátor támadást, amire Roglič reagált, a hegy közepén pedig már ő szakította le a kolumbiait. Másnap López elvitt még egy fontos hegyi befutót, faragni azonban nem igazán tudott a hátrányából, ráadásul két nappal később drámai körülmények között szállt ki a versenyből.
Az utolsó szakasz, a Santiago de Compostelában megrendezett időfutam egy igazi jutalomjáték volt Roglič számára, aki egy győzelemmel biztosította be a harmadik piros trikóját. Csatlakozott tehát azokhoz, akik legalább háromszor meg tudták nyerni a Vueltát, Tony Romingerhez, Alberto Contadorhoz és Roberto Herashoz.
„Szeretem ezt a versenyt. Csodálatos pillanatokat éltem át itt, amelyek egész életemben elkísérnek majd.”
picture

Primoz Roglic, Vuelta, 2021

Fotó: Getty Images

2020-ban Roglič egy fájó vereség után érkezett a Vueltára, egy évvel később pedig egy bukásból kellett felépülnie. A végeredmény mindkétszer ugyanaz lett: erőt mutatott, és megnyerte a versenyt.
2022-ben egy bukás akadályozta meg abban, hogy esetleg zsinórban negyedszer is győzni tudjon, tavaly pedig Sepp Kuss fantasztikus teljesítménye és egy csodálatos csapatmunka eredményeként az amerikai lett a győztes.
Az idén összejöhet a negyedik győzelem, amivel történelmet írhat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés