Roglič edzője: „Minden nap kiakadtam a Vueltán, ilyet még soha nem láttam”

A csúcson. Ami az elmúlt három hétben történt, az többször is megdöbbentett. A szintemelkedéseket tekintve iszonyatosan nehéz volt a verseny, és sokszor őrültségbe fordult az egész, mert egyetlen csapat sem volt elég erős ahhoz, hogy teljes kontroll alatt tartsa a mezőnyt. Az intenzitás szempontjából pedig ez volt a legkeményebb háromhetes, amit valaha láttam. Néha a háromheteseken látni olyan szakaszokat, ahol alig 2,8 watt/kg-ot tekernek a versenyzők, most keresni kellett azokat a napokat, ahol a 3,8 watt/kg volt az alja. Primož átlagosan több mint 4 watt/kg-ot produkált szakaszonként. Minden nap kiakadtam a Vueltán, ilyet még soha nem láttam.

Nagyon. A Touron történt esés után eltört egy keresztirányú csigolyanyúlványa, ami után egy hétig nem is tekerhetett. Háromnapos rehabilitációt töltött a salzburgi Red Bull Performance központban, ahol intenzíven kezelték. Ezután hezitáltunk, hogy nem lenne-e jobb, ha befejezné a szezont, de az ortopédusoktól és az orvosoktól megkaptuk az engedélyt, hogy kerékpározhat – fájdalmakkal. Ezután elmentünk egy háromhetes magaslati edzőtáborba Tignes-be, de az első héten nem tudott intenzíven teljesíteni, csak a második és a harmadik héten. Összességében még így is sikerült három héten át 28-30 órát teljesíteni magaslaton, igaz, fájdalmak közepette. Ez a fájdalom a Vuelta alatt sem szűnt meg, de elviselhetővé vált.

Valahol 95 és 97 százalék között. Szerencsére az első héten jobban lett és tudott egy kicsit fejlődni.

Előzetesen azt gondoltam, hogy időt fog veszíteni a 9. szakaszon és szombaton, a Picon Blancón. Előbbin volt is veszélyes pillanat, amikor Mas 50 másodperccel elhúzott tőle, de azt is meg kell jegyeznem, hogy Primož a tartós tempómenésben óriásit javult. Évekkel ezelőtt nem volt jó ebben, viszont azóta nagyon sokat fejlődött.

Csak szombat este, az utolsó előtti szakasz után. Ezt teljesen komolyan mondom, mert a csapattal már a Vuelta rajtja előtt közöltem: másodpercekben kell mérni a különbségeket, nem percekben, hisz Primož nem Pogačar vagy Vingegaard, akik perceket tudnak adni egy hosszú emelkedőn. És aztán mi történt a 6. szakaszon? O’Connor lazán hazaért hat és fél perccel. Nagyon nem örültem ennek a helyzetnek, mert tudom, hogy mi Primož nagy erőssége: amikor védekezően kell versenyezni és az utolsó ötszáz méterig követni valakinek a kerekét, hogy aztán robbantson, értékes másodperceket adjon és elvigye a bónuszt is. Most hirtelen nagy hátrányt kellett visszahoznia, támadnia kellett, és az ellenfelek többet voltak a kerekén, mint fordítva. Ebben a tekintetben is meglepett.

Pénteken nagyjából egy percet adott az olyan könnyebb versenyzőknek, mint amilyen Mas és Kuss, akik húsz percen keresztül képesek hatalmas teljesítményt nyújtani. Primož hihetetlen erővel tekert a Moncalvillón, és beállította az eddigi húszperces rekordját.

Csak annyit mondhatok, hogy a legmagasabb wattjai közelében volt. Túlságosan is ragaszkodunk a számokhoz, holott óvatosnak kellene lennünk, mert egy teljesítménymérő kalibrációja akár 25 wattot is eltérhet, így nem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy a legjobb teljesítményét nyújtotta. Gratuláltam neki este, a válasza pedig csak ennyi volt: „Marc, lehet, hogy öreg vagyok, de szerencsére még nem koptam el. A tavalyi Vueltán a számok tekintetében minden idők legjobbját nyújtotta, különösen az Anglirun, de most még rátett egy lapáttal.

Nagyon stresszesek voltunk. Folyamatosan betegedtek meg a srácok, volt, akit a stábból kórházba is kellett vinni, de szerencsére Primož tünetmentes maradt. Csak reménykedni tudtunk, hogy ez végig így lesz, mert vasárnap reggel elküldte, hogy hirtelen változás történt a szívfrekvencia-variabilitásában. Ez a két szívverés közötti idő hosszát jelenti, és ha nem megfelelőek az adatok, az egyet jelent: valami betegség lappang a szervezetben. Amikor tavaly elkapta a Covidot a Girón, egyből látszott a variabilitáson.

Évek óta az edzője vagyok, de szándékosan nagyon keveset beszélünk verseny közben. Csak akkor telefonálunk, ha valami baj van. Szombat este például nem írtam neki semmit, de vasárnap délután, az időfutam előtt felhívtam, és azzal próbáltuk nyugtatni egymást, hogy két perc előnye van. Kiszámoltuk, hogy ha 40 wattal kevesebbet tekerne, akkor sem veszítene két percet, ráadásul ő olyan versenyző, aki rossz állapotban is nagyon szívósan teker.

Ettől még rettegve vártam az első részidőt, és egészen a végéig nem mertem örülni. Ismerjük Primožt: mindig meg kell várni, amíg átér a célvonalon. Laura, a felesége is csak ennyit írt nekem: „Primož soha nem tud normálisan nyerni.” Csak egyetérteni tudok vele. (nevet)

Azt mondta, nekem is meg kell ünnepelnem a sikert, úgyhogy pezsgőt bontottam – pedig általában ilyenkor egy jó korsó sört szoktam inni. Két nagy célja még van a karrierjében: az első természetesen megpróbálni megnyerni a Tourt. Talán egyre inkább rájön, hogy valószínűleg sosem fog sikerülni, de ez nem jelenti azt, hogy nem akar majd tovább küzdeni a következő két évben. Másodszor pedig: meg akarja nyerni a Svájci körversenyt, hogy kipipálja az összes nagy egyhetes szakaszversenyt WorldTour-szinten. A következő szezonban rámehet erre, bár nemrég azt is mondta, hogy egyszer szeretné mindhárom háromhetest teljesíteni egy szezonon belül, és akkor a Svájci kör nem fér a képbe... De ha ez a két-három hátralévő cél nem is sikerül, akkor is elmondhatja már most: fenomenális karriert teljesített, főleg úgy, hogy későn érő típus, emellett sokszor nagyon peches is volt.