„Nagy élmény, de közben óriási munka” – Krutek László élményei a Vueltáról

Három magyar szakember is dolgozik ezen a Vueltán a Cofidisnél, a francia csapatnál uralkodó hangulatról, szabályokról és munkamódszerekről Krutek László mesélt az Eurosportnak. Elég érdekes helyzetben van a Cofidis, hiszen úgy mennek neki a harmadik hétnek, hogy már 4 versenyzőt veszítettek, de ettől még munka van bőven.

Ben O'Connor megőrizte a piros trikót a Vuelta pokoli hegyi befutóján

Videó forrása: Eurosport

Három magyar szakember is dolgozik ezen a Vueltán a Cofidisnél, a csapatnál uralkodó hangulatról, szabályokról és munkamódszerekről Krutek László mesélt az Eurosportnak.
Laci – aki masszőrként dolgozik a spanyol körön - természetesen Szász-Kolumbán Attila segítségével került a francia csapathoz, amely már négy versenyzőjét (Coquard, Lastra, Fernandez, Elissonde) is elvesztette a Vuelta harmadik hete előtt.
Ettől még a munka nem lett könnyebb, hiszen a Cofidis amúgy sem olyan komoly létszámú stábbal vágott neki a versenynek, mint például a Visma.
Ezen a Vueltán hárman dolgoztok magyarként a Cofidisnál. Nyilván te is Szász-Kolumbán Attila segítségével kerültél a csapathoz.
Igen, ő már korábban szólt a Cofidisnek arról, hogy van egy barátja, aki masszőr, régóta benne van sportágban és nagyon szívesen jönne. Így lett ebből a kapcsolatból a mostani munka, Attila készítette elő a terepet. Már januárban elkezdtem levelezni a Codifisszel, csak közben én a Lotusnál is dolgozom utánpótlásedzőként, és rengeteg a versenyünk, úgyhogy nem tudtam előbb kezdeni. Azt beszéltük meg, hogy amennyiben nekik szükségük van valakire és nekem is megfelel az időpont, akkor hozzuk össze. A szlovák körön ugrottam be először.
Kezdjük azzal, hogy te végzett masszőr vagy? Valószínűleg csak így dolgozhatsz egy Word Tour-csapatnál.
Persze, papírom is van róla elég régen. Van egy sportmasszőrim és egy nagyon komoly talpreflexológiai és hagyományos kínai orvoslási végzettségem, amit még Olaszországban szereztem, 16 évet laktam ott. A masszírozással 2001 óta foglalkozom, mindenféle képzésen vettem részt azóta is, ezt csinálom most főmunkaidőben. Úgyhogy ez így jött, nem kitaláció, hogy csak úgy megfogom valakinek a combját. 🙂
Most mekkora az egész stáb itt a Vueltán?
Az alapfelállás szerint négy masszőr van és tizenhárom fős a stáb nyolc versenyzőre. Csak ugye megjött a Covid, és négyen már kiszálltak.
Ha sokad adják fel a Vueltát, többen hazamehetnek a staffból?
Nem. Ez a tizenhárom fő nagyon ki van számolva: kilenc járművel vagyunk, mindegyikhez kell egy sofőr. Összehasonlításképpen Valter Atiéknál 39 ember dolgozik, és hiába fogynak a versenyzők, nem változik a feladatod. Itt soigneurként kulacsot töltesz, kulacsot adsz fel, masszírozol és mindenféle logisztikai munkában is részt veszel, azaz gyakorlatilag 3-4 munkakört egy ember le tud fedni; a Vismában mindenki egy adott munkát végez el. A masszőr nem megy reggel hétkor kulacsot töltögetni, számolni meg szétosztogatni, ő csak masszíroz. El tud menni A-ból B-be a következő szállásra, megjön a versenyzője, lemasszírozza, és onnantól kezdve neki nincs más munkája. Nálunk azért van egy pici átfedés, de nyilván a masszőr nem fog kerékpárt mosni és a szerelő sem fog kulacsokat töltögetni.
Ki dönti el, hogy neked mi a napi feladatod? Mettől meddig masszírozol, hány embert, melyik frissítőpontra kell menned? Vagy mindenről Cédric Vasseur dönt?
Nem, a Vasseur most nincs itt, Bingen Fernández a fő sportigazgató. A pontokat ő határozza meg, közösen Gorka Gerrikagoitiával. Egy excel-táblázatban megvan az egész napunk, minden este megkapjuk a másnapi logisztikát: ki melyik autóval indul, ki kell-e menni a rajthoz vagy sem, egyből mehet a frissítőállomásra, a verseny végén megy-e a célba, mert a kerékpárokat vissza kell szállítani a szállodába, autó takarítása stb. Mindig van feladat, nagyon üresjárat nincsen. Veloviewerben pontosan meg van szerkesztve, hol van az én frissítőállomásom; a Google odavezet, megcsinálom a melót, megyek a következőre, és közben még egymással is logisztikázunk. Például, ha az egyik autó kifogyott jégből, vízből, akkor mi is feladunk még nekik.
Hogy néz ki egy átlagos napod? Hánykor szól az ébresztő?
6:30-7:00, attól függ, hogy 9, 10 vagy fél 11-kor indul a busz. Rengeteg a transzfer, reggel megyünk 100 km-t, hogy odamenjünk a rajthoz, megvan a verseny – mi, a staff ugyanúgy összegyűjtünk 200 km-t a verseny közben, plusz utána még 60-80-100 km attól függően, hogy milyen messze raknak minket a szállásra. Nem reggelivel kezdjük a napot, hanem a kulacsok elkészítésével. 200-220 kulacsot állítunk össze, már szétosztva, melyik kocsiban, kinek és hányszor kell frissíteni, és a jegeket készítjük elő a harisnyákba. Amikor ezzel megvagyunk, akkor van kb. fél óra megreggelizni, aztán pakolás a kocsiba, és irány a rajthely.
picture

Magyarok a Vueltán - Fotó: Krutek László

Fotó: Eurosport

Az első héten nagyon meleg volt, ilyenkor hogyan tudtok plusz kulacsokat szerezni? Vesztek, vagy jön a központból egy új adag?
Lehet, hogy bajban leszünk, és kell kérnünk, de alapvetően a kamion, mikor megérkezik a francia központból, 2-3000 kulaccsal jön. Senki sem gondolta, hogy ennyi fog fogyni, de ezt a többi csapatnál is látom. Nincs most olyan, hogy kint hagyjuk a szállodában és elajándékozzuk. Nyilván az eldobott kulacsokat nem fogjuk összeszedni, az hadd legyen a nézőké, de az első heti hőség miatt külön elmondták nekünk, hogy kulacsot és frissítőzsákot most ne osztogassatok, mert nincs. Ha az utolsó hétre marad, akkor lehet, de egyelőre ne.
A sok transzfer miatt ez embertelen benzinpénz a csapatnak, nem?
El sem tudod képzelni! Általában minden kisebb csapat azon van, hogy inkább szűken maradjunk a hátsó ülésen, de nyolc emberre kilenc autó, és ezek folyamatosan mennek… Minden autóban tankolókártya van – van az a bankszámla, ahol ez megjelenik. Én azokat a számokat ugye nem látom, de el sem tudom képzelni, micsoda összegeket tankolunk el.
Sokat utaztok, de kaptok valamiféle segítséget a szervezőktől? Egy autópálya-matricát például?
Ha nincs, akkor veszünk, az saját költséges – megőrizzük a nyugtát, és egy applikáción keresztül tudjuk feltölteni a csapat számára, és ők utalják vissza. A szervező semmiben sem segít, és számomra még az a megdöbbentő, hogy lefoglalják a szállást, de az, hogy te pluszban kérsz a masszázshoz törölközőt, számláznak. Használod a vizet, áramot – számláznak. Megdöbbentő összegeket. Ha nyolc embert kell megmasszírozni, az nyolc plusz törölköző, erre kapásból egy százeurós számlát odaírnak. Én a 'spóroljunk minél többet, jobban' gondolkodásban nőttem fel és kötelezővé tenném azt, hogy akármennyire is profi versenyző valaki, hozzon otthonról egy plusz törölközőt, vagy amit a szobájában kap kettőt, az egyiket hozza el a masszázsra.
Te most ugyan új vagy a csapatnál, ennek ellenére masszázs közben tudsz beszélgetni a versenyzőkkel? Mennyi idő van egy emberre? Egyáltalán, miről szoktatok beszélgetni?
Egy ember 50 perc, egy óra – így, hogy négyen csináljuk, van rá idő. n két versenyzőt kaptam a Vuelta elején, Ruben Fernández és Jonathan Lastra került hozzám. Ruben nagyon jól beszél olaszul, de azért látják, hogy jól ragad rám a spanyol, szóval úgy is megy. Sokszor összekeverjük a nyelveket, elkezdem a válaszomat spanyolul, és ahol elakadok, ott olaszul folytatom. Jonnynak nehezebben megy az olasz, vele inkább angolul beszélek. Van szó kicsit a családról, általánosságban mindenről, de a beszélgetések 90%-a témaspecifikus: izomról, fájdalomról, arról, hogy verseny közben, hogy érezte magát, mennyit ivott, volt-e panasza, mit látott a szakasz során, vagy én a frissítőállomáson miért rontottam el a kulacs feladást, legközelebb hogyan helyezkedjek, szóval mindent elmondanak.
Ezen kívül próbálok beszélgetni velük arról is, hogy az esetleges izomfájdalmaknak mi lehet az oka, mert ehhez nem mindenki ért vagy nem helyeznek rá nagy hangsúlyt.
Ruben Fernández és Jonathan Lastra is feladta már a Vueltát, ilyekor veled mi történik?
Négy versenyző maradt, minden masszőrre egy ember jut, én a harmadik hétre megkaptam Jesús Herradát. Innentől kezdve mindenki külön szobában alszik, aki pedig pozitív Covid-tesztet produkál, azonnal utazik haza.
Alapesetben ugyanazokkal a versenyzőkkel maradtál volna végig?
Ha nem adták volna fel sokan, nem is lett volna csere, és ez minden munkakörre érvényes. Ugyanazt a feladatot csinálod, amit megkaptál a Vuelta elején. Nem vezetsz másik autót, mindig ugyanazt a munkafázist viszed. Nincs az, hogy tegnap te készítetted el a staff számára a szendvicseket, holnap pedig én fogom, és akkor te töltöd a kulacsokat. De ez így pont jó, mert abban leszel a legjobb, amit napról napra csinálsz.
picture

Krutek László a vueltás élményeiről mesélt (Fotó: Krutek László)

Fotó: Eurosport

A szállások milyenek?
Az alsóvonalas háromcsillagostól a felsővonalas négycsillagosig. Tisztaság van mindenhol, egyszerűség, átláthatóság, úgyhogy alapjában véve gördülékenyek és szeretettel várnak, ez úgymond egy megtisztelő munkakör nekik is. Nem panaszkodik senki. Lehet, hogy úgy kéne elképzelni, hogy kastélyokban meg 5-6 csillagos szállásokon leszünk – de nem. 🙂
Azt tudják rólad a versenyzők, hogy magyar vagy, érdekli őket? Az megvan nekik, hogy a Vismában meg ott van Valter Attila?
Igen persze, ezt összerakták. Attila panaszkodott (a mi Attilánk, nem a Valter), hogy ha egy szálláson is vagyunk a Vismával, nagyon nehéz a staffal érintkezni. Védett burokban vannak, izoláltak, egy steril rendszerben dolgoznak. Ha nekik éppen szükségük van plusz egy csatlakozóra, nem nézik meg, hogy annak a kábelnek a végére a te kamionod van rákötve, fogja és kihúzza, és bedugja a sajátját. Ilyen dolgokban sokat „harcoltak” velük. De azóta ez a ridegség megszűnt Atinak köszönhetően. Ők is látják, amikor odajön az asztalunkhoz és ránk köszön. Ez nagyon jólesett mindenkinek.
Volt valami vicces estleg durva szitu, amit sikerült megoldanod, de nagyon közel volt a katasztrófa? Örökké emlékezetes pillanat, amiről nem tudunk, mert a háttérben történt?
Málagában ellopták a táskámat, és hirtelen kellett intézkedni. Rendőrség, konzul – és a konzul nagyon kedves volt. Be se akartak engedni a madridi konzulátusra, de gyakorlatilag 15 perc alatt kezembe fogtam az ideiglenes útlevelemet. A táskában benne volt a laptop, pénztárca, iratok. Ahogy pakoltunk a buszba, lezárt területen voltunk a Vismával, volt még egy biztonsági őr is, aki fel-alá járkált, mi is ott voltunk négyen-öten, a táska lehetett tőlem öt méterre. Többen leraktuk a földre, hogy majd kinyitjuk az ajtót, és bepakolunk – mivel úgyis ott vagyunk, vigyázunk rá. Minden reggel ugyanezt csináljuk, ez a folyamat része.
Akármilyen óvatlannak is tűnhet, le van szalagozva, le van zárva – ki az a hülye/bátor, aki oda bejön, hogy ellopja? Hát… volt. Úgy, hogy a szállodának kamerája van, ami veszi azt a területet. Azért nem nézhettük vissza a felvételt, mert a szálloda sem nézheti vissza egészen addig, amig nincs feljelentés – amivel jön a rendőr, letölti, megnézi és megindítja a nyomozást. Minden formanyomtatványt, amit a konzulátus kért, kitöltöttem, elküldtem nekik. Reggel, mikor bementem a Madridi Magyar Konzulátusra, megnyomom a csengőt, és az irodából az ablakon pont kilátott egy konzuli munkatárs.
- "Jó napot kívánok, Krutek Laci vagyok…"- "Jaj László, most olvastam az emailjét, akartam válaszolni. Ne jöjjön, mert nem tudok segíteni."- "Bocsánat, ha már itt vagyok…"
Akkor azért ilyen kis diplomatikus sürgősségi folyamatot kértem tőlük. Se jogsim, se papírom, és előbb-utóbb haza kell repülnöm. Nyilván a Vuelta alatt nem fog megállítani a rendőr, ha a Cofidis autóját vezetem, de azért egy dokumentum nem árt, ha van nálam. Óriási köszönet a konzulátusnak, mert nagy sportbarátok és örültek, hogy segíthettek, nem is számoltak fel semmi extra díjat, külföldön lévő magyar állampolgárnak, aki bajba jutott, nagyon szívesen segítenek. Tényleg negyedóra alatt kezemben volt az ideiglenes útlevelem, szóval ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ez a csapat életét különösen nem változtatja meg, de együttérzően kezelték a helyzetet a kollégák is. Sajnos, a nagy érték vonzza a tolvajokat, egy ilyen showműsor, mint a Vuelta meg pláne.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés