Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Valter Attila: „Ezen a Vueltán nem magamért tekerek, az a célom, hogy segítőként tudjak kitűnni”

Bodnár Gergő

Frissítve 26/08/2023 - 14:36 GMT+2

Szombat este pályafutása 4. háromhetesének vághat neki Valter Attila, aki egy bombaerős, és történelmi győzelemre készülő Jumbo-Visma tagjaként lesz ott a Vueltán. Ahogy azt mindenki tudja, Primož Roglič mellett Jonas Vingegaard is ott lesz a spanyol körversenyen, ahol Atinak az a célja, hogy összetett győzelemhez segítse a csapatát. Ez nem az a Grand Tour lesz, aminek egyéni célokkal vág neki.

Roglič, Vingegaard és Valter Attila - így mutatták be a Jumbo-Visma csapatát

Óriási megtiszteltetés bekerülni ebbe a keretbe, hiszen azért megyünk a Vueltára, hogy történelmet írjunk. Korábban még senkinek sem sikerült egy éven belül mindegyik háromhetest megnyernie.
Tényleg bombaerős nyolcasba került be Valter Attila, aki a következő három hétben szeretne úgy menni és dolgozni a csapatért, mint júniusban a Dauphinén.
Ha a nap végén megdicsérik a csapatbuszban, ő már elégedett lesz, de azt nem árt kihangsúlyozni, hogy ezúttal egyéni célok nélkül, elsősorban segítőnek érkezik a Vueltára.
„Tényleg akkor leszek boldog, ha a csapattársak és a sportigazgatók elégedettek lesznek velem. Még hosszú ideig szeretnék a Jumbo-Visma versenyzője lenni, és most meg lehet győzni a vezetést, hogy megéri bízni bennem. Úgy érzem, az eddigi szezon során azért látták, hogy lehet velem számolni, de azért most mégicsak egy Grand Tour következik.”
Egy olyan háromhetes, ahol a Jumbo-Visma történelmet írhat a mesterhármassal, hiszen a Girót és a Tourt már megnyerték.
„Ha a szakaszok végén megdicsérnek a csapatbuszban, akkor minden rendben lesz. Bár nyilván engem más dolgokért fognak kiemelni, mint amit a magyar nézők szeretnének látni” – mondta az Eurosportnak Valter, aki szombat este pályafutása negyedik háromhetesének vághat neki.
„Sokan írták, hogy most végre összejöhet nekem a szakaszgyőzelem, és nyilván ennek én is tudnék örülni, de ez most nem az a verseny lesz. Nem is fogok próbálkozni, nem ezért vagyok itt, sőt, ha esetleg próbálkoznék, az igazából rossz pont lenne, hiszen most nem magamért fogok tekerni. Az a célom, hogy segítőként tudjak kitűnni, mint Kuss, bár ő nyilván más szint. Ha úgy tudnék menni három héten keresztül, mint a Dauphinén, akkor szerintem elégedett lehetnék.”
A keret döbbenetesen erős, lesz kiért dolgozni, Primož Roglič és Jonas Vingegaard mellett Sepp Kuss, Wilco Kelderman, Dylan van Baarle, Robert Gesink, Jan Tratnik és Valter Attila alkotja a Jumbo-Visma 8 fős sorát.
picture

A Jumbo-Visma (foto: Jumbo-Visma/twitter)

Fotó: Twitter

„Az a célunk, hogy megnyerjük az összetettet, és én személy szerint nagyon örülök annak, hogy Jonas meg Primož is itt van velünk. Sokszor mondtam már, és ez tényleg igaz, ők teljesen jóban vannak, bár elég különböző személyiségek. Rogla inkább érzésből oldja meg a dolgokat, Vingegaard viszont jobban szeret mindent előre kiszámolni, felállít egy tervet, és próbálja ahhoz tartani magát.
Az újságírók érthető módon sokat pörögnek a kapitánykérdésen, de ezt most még tényleg nem tudják megmondani. Ők sem látják azt, hogy mire lehetnek képesek. Sokat kérdezik őket erről a témáról, mintha a sajtó próbálná egy kicsit összeugrasztani őket. De mindketten kellően rutinosak, jól tudnak nyilatkozni, és biztos vagyok benne, hogy teljes erőbedobással fognak egymásért dolgozni.”
Ati egyébként a csapatidőfutam kapcsán az Ineostól „tart” leginkább, a potenciális ellenfeleket illetően pedig a tavaly 3. helyen záró Juan Ayuso teljesítményére különösen kíváncsi.
Amikor pedig szóba jött az útvonal, és a rengeteg emelkedő, Valter Attila csak ennyit mondott:
„Sok lesz a hegyi befutós szakasz? Nem baj, akkor lehet alkotni!”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés