Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Lefevere: „Hogy mit jelent ez a győzelem? Azt, hogy mind tévedtetek.”

Szabó Bence

Frissítve 10/09/2022 - 20:43 GMT+2

A Vuelta megnyerését követően a győztes Remco Evenepoel és a csapatfőnöke, Patrick Lefevere is elsősorban a kritikusoknak üzent, de mindketten kiemelték a Quick Step versenyzőinek kemény munkáját is. A dobogós Enric Más-Juan Ayuso páros elégedett a teljesítményével, a harmadik szakaszát nyerő Richard Carapaz pedig reméli, hogy boldoggá tette a helyszínen lévő ecuadori szurkolókat.

Remco Evenepoel

Fotó: Getty Images

Így nyilatkoztak a főszereplők a Vuelta 20. szakaszát követően.
Remco Evenepoel (A Vuelta győztese - Quick Step)
„Nem tudom elmondani, mi jár most a fejemben. Ez hihetetlen. Most végre rá tudtam cáfolni az összes kritikára, az összes negatív kommentre, amiket tavaly kaptam. Keményen dolgoztam azért, hogy a legjobb formámban legyek. Először kezdtem egészségesen egy háromhetest. Reggel elég stresszes voltam, nem is aludtam jól. Szerencsére végül minden jól alakult.”
“Nagyon örülök, hogy én lehetek az első, aki háromhetest nyer Patrick Lefevere-nek, de Belgium, a csapattársaim és a szüleim, valamint a menyasszonyom miatt is nagyon örülök, hogy megcsináltam. Rengeteget voltam távol otthonról, ez lett a jutalma. Nyertem idén Liége-t, San Sebastiant, két szakaszt és összetettet a Vueltán, télen pedig megházasodom. Ennél jobb nem is lehetne ez az év.”
picture

"Azt hiszem, ez a győzelem egy jó válasz azoknak, akik kételkedtek bennem" - Evenepoel üzent

Patrick Lefevere (A Quick Step csapatfőnöke)
„Fantasztikus. Evenepoel két évvel azelőtt nyert háromhetest, hogy számoltam volna ezzel, főleg a lombardiás bukása után. Az fél-egy évvel visszavetette. Viszont miután megnyerte a Liége-t – ami nem normális teljesítmény volt – visszaállt a jó útra. Ha így folytatja, megállíthatatlan lesz. De hát, Jan Ulrich is úgy nézett ki, mint aki ötszörös Tour-győztes lesz…”
„Mit jelent ez a győzelem? Hogy ti mind tévedtetek. A Quick Step nem egy háromhetes csapat, mondták. 14 napon át öt ember dolgozott Remcóért, és Masnada is sérült volt. A srácok fantasztikus munkát végeztek. Azt is mondták, hogy Remco nem bírja majd a három hetet, hogy nem megy jól a meredek hegyeken. Most mind visszakoznak.”
„Mindig azt mondtam: a Tour 2025-ben jöhet. Most előrébb járunk, mint terveztük.”
Richard Carapaz (Szakaszgyőztes – Ineos)
„Ez a három győzelmem közül a legszebb. Előre kinéztem ezt a napot. Tudtuk, hogy nehéz lesz, mert még az összetettért is ment a harc. Okosan tekertem, akkor mentem, amikor kellett. A szökés jól dolgozott együtt, így a hajrában tudtam indítani és nyerni.”
„Meghatott vagyok, ez egy szép győzelem számomra. Szerintem jól mutatja, milyen versenyző vagyok. A pöttyösért való küzdelem az egyik célom volt Jay Vine kiszállása után. Tudtam, hogy kemény lesz megtartani, az elején sorra jöttek a támadások, de végül sikerült elég pontot szereznem.”
picture

Richard Carapaz

Fotó: Getty Images

„Ma sok ecuadorit láttam az utak mellett szurkolni nekem. Remélem élvezték a versenyt.”
Enric Más (Összetett második – Movistar)
„Nagyon kemény, hosszú nap volt, de elégedettnek kell lennünk. Megpróbáltuk, de nem nyertünk elég időt a hegyekben. Az időfutamokon még dolgoznunk kell, mert a hegyekben nem kaptam sok időt.”
„Nagyon elégedett vagyok a csapattal, csodás Vueltát csináltunk végig. Harmadjára vagyok második a versenyen, de ez most különleges számomra, mert egy nehéz időszakon vagyok túl.”
„Ismerem Remcót, egy évig egy csapatban tekertünk. Sose gondoltam, hogy ilyen fiatalon háromhetest nyerhet. Gratulálok neki és a csapatának, nagyon erős volt.”
Juan Ayuso (Összetett harmadik – UAE)
„Egyelőre én sem hiszem el a dolgot. Sose volt még ilyen sűrű napom, nem is hittem, hogy meg fogom tudni csinálni, de hihetetlen érzés. Azt gondoltam, rámehetek a szakaszra is, de amikor hallottam, hogy Carapaz támadott, tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Az egész csapat próbálkozott, de ez most nem jött össze.”
„Most próbálom majd kiélvezni a dolgot, mentálisan még sosem voltam ennyire fáradt. Az utolsó napokban már minden szakaszra nagyon kellett koncentrálnom, nem volt könnyű lépést tartani.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása