Remco Evenepoel azt már most sejti, hogy a 2022-es szezonját nehezen fogja tudni túlszárnyalni.
Hogy élted meg a Vuelta végét?
A múlt szombat után a most szombat volt a második legnehezebb nap a számomra. Fejben is, a lábamnak is, az egész testemnek. Közel is voltam a győzelemhez, ugyanakkor harcolnom is kellett érte. A nyomás egyre nőtt, de közben a kimerültség is fokozódott. Emiatt nagyon stresszes voltam, ráadásul nemcsak én, hanem az egész csapat. Éreztük, hogy valami nagy dolgot készülünk elérni. Tudtuk, hogy büszkévé tehetjük egész Belgiumot.
Kerékpár
Ineos és Evenepoel: 60 milliárd eurós kapzsiság, foci, F1, Kipchoge és a lazacok
TEGNAP - 13:45
Ahogy beértünk az utolsó 3 km-en belülre, elkezdték mondani a fülemre, hogy megvan a Vuelta. Akkor kezdtek hatalmukba keríteni az érzelmek. Az egész testem reszketett. Nem is maradt lábam, hogy sprintelni tudjak a végén, de nem is érdekelt igazán. Csak meg akartam jönni a csoporttal, és ki akartam élvezni minden pillanatát. Ez a legcsodásabb, ami eddig történt velem.
Navacerradában a célbaérkezés után nem bírtad ki sírás nélkül. Milyen gondolatok, érzések kavarogtak benned?
Elsősorban az elmúlt két év összes áldozata. Ez nem volt egy könnyű időszak a számomra. Ott volt a lombardiás bukás, ahonnan iszonyú nehezen, de visszaküzdöttem magam. Aztán ott volt a temérdek kritika, amit kaptam, amitől nemcsak én, hanem a családom is szenvedett. De ez alatt a három hét alatt is elég sok támadás ért, amelyek néha mélyre mentek. Szerencsére azonban volt mögöttem egy remek csapat, akikkel olyan volt, mintha már tíz nagy kört is lehúztunk volna együtt. Megszereztem a piros trikót, ez azonban az egész csapat sikere, nem csak az enyém.
Nagy teher alól szabadultál most fel?
Azt meghiszem. A top 5 volt a célom, és egy szakaszgyőzelem. Ebből lett két szakasz, az összetett és a legjobb fiatalnak járó trikó. Ez túltesz minden várakozáson.

Remco Evenepoel, Enric Mas, Juan Ayuso

Fotó: Getty Images

És még csak 22 éves vagy.
És ez még csak az ötödik szezonom a kerékpáron. És a második a bukás óta. Az első háromhetes, amelyet teljesen egészségesen kezdtem, és amelyre maximálisan felkészültem. Attól tartok nehéz lesz a 2022-esnél jobb szezont futnom. Nyertem egy nagy klasszikust, meg egy nagy kört. Ez elég extra, főleg egy belga számára.
Más lehetett volna ez a Vuelta, ha Primož Roglič is végig tud menni?
Talán. Tartottam tőle, hisz mégiscsak a világ egyik legjobb hegyimenője. Természetesen a Vuelta sokat veszített azzal, hogy nem tudott végigmenni. A legjobbakat kívánom a felépüléséhez, de sajnos a bukás része ennek a sportágnak. Azonban utána sem lett könnyebb dolgom, hogy ő kiszállt, ne feledjük, hogy Enric Mas is nagyon jó a hegyeken.
Mi a legfontosabb tanulság a számodra?
Hogy képes vagyok felvenni a versenyt a legjobbakkal akár három héten keresztül is. És az is fontos felismerés volt, hogy ennyire versenyképes tudok lenni 1800 és 2000 méter fölött is.

Remco Evenepoel

Fotó: Getty Images

Kívülről az volt nagyon meglepő, mennyire kontroll alatt tartottál mindent, mentálisan és fizikálisan egyaránt.
Az összes stressz, az összes negatív érzés, amit keresztül engedsz a testeden, elvesztett energia. Ezért megpróbáltam a lehető legnyugodtabb maradni. Az edzőtáborokban tudatosult bennem, hogy olyan formában vagyok, mint korábban még soha. Ezt az első héten meg is mutattam. Igazán rossz napom nem is volt, persze a második hét kemény volt, de abban benne volt a bukásom is. Az izmaimnak regenerálódniuk kellett az esésből. Volt egy pillanat, amikor megijedtem, hogy talán nem fog menni, szerencsére azonban a következő nap már könnyebb volt. De ha nincs az a probléma, nem veszítettem volna időt Rogličcsal és Massal szemben.
És most? Hogyan tovább?
Először is ki akarom ezt élvezni. A barátokkal, a csapattársakkal, mindenkivel. Nagyon hosszú három hét van mögöttünk. Szombaton este végre magamhoz ölelhettem Oumit [a menyasszonyát], és anyut és aput is. Mind nagyon büszkék voltak rám. Oumi nem egy sírós fajta, általában kontroll alatt tartja az érzelmeit, de az áldozatok, amitket hoznom kellett, egy kicsit őt is megviselték. Ő is 22 éves, és 2017 óta az egész életét feláldozza értem, a céljaimért, az álmaimért. Nem akarom eltúlozni a hiány érzését, de hosszútávon ki tudja kezdeni az embert. És még nincs vége.
Igen, jön a világbajnokság. Mennyi maradt még a tankban az időfutamra és a mezőnyversenyre?
A vb egyetlenegyszer sem jutott eszembe az elmúlt három hétben. Ma és holnap sem fogok erre gondolni, bocs szövkap. De ígérem, keddtől készenállok.

Remco Evenepoel

Fotó: Getty Images

És mennyire foglalkoztat a jövő a háromhetesek kapcsán?
Ha megnyered a Vueltát, akkor el kell kezdeni gondolkodni a másik két nagy körben is. Egyre világosabb a számomra, milyen irányba kell, hogy forduljon a karrierem. Lehet keverni a klasszikusokat a háromhetes munkával, de alaposan meg kell tervezni a szezont. Kemény meló lesz mindent összehangolni.
Melyik lesz a következő nagy köröd?
A Tour 2023-ban Baszkföldről indul, amely az egyik kedvenc régióm versenyzés szempontjából. De ez persze egy dolog, nem dönt el mindent. Nem kell vakon ragaszkodni a Vuelta-Giro-Tour sorrendhez. Sok függ attól, hol, mennyi időfutamkilométer lesz egyénileg és csapatszinten. Ha vonzó lesz számomra a Tour útvonala, lehet, azt kérem, hadd indulhassak ott. Persze ez rizikós dolog, hisz bár sokat tanultam ezen a Vueltán, összességében azért eléggé tapasztalatlan vagyok. Most még a vb-re figyelek, azon belül is 100 százalékosan az időfutamra összpontosítok. Utána pedig próbálok majd regenerálódni a mezőnyversenyre. Ha lesz lábam, menni fogok.
via HLN
Kerékpár
Tíz statisztika, ami jól mutatja Evenepoel klasszisát
30/09/2022 - 15:22
Kerékpár
„Evenepoel egyszer sem blöffölt, amikor azt mondta, brutál jó erőben van”
30/09/2022 - 11:00