Utál veszíteni. A kártyában és az országúton egyaránt.

Remco Evenepoel semmit sem bízott a véletlenre, és alaposan felkészült erre a Vueltára, amit jól mutat a csütörtöki teljesítménye is. Persze mindig elmondjuk, és ő is elmondta, a java még csak ezután jön.
Van egy visszatérő sztori a Quick-Stepnél, amely mindig előkerül, amikor Evenepoelről van szó. Ez nem egy versenyhez, vagy egy kivételes teljesítményhez kapcsolódik, hanem egy laza estéhez egy tenerifei edzőtáborból, még tavaly télről.
Kerékpár
Az év szenzációja, vagy sima blöff? Az Ineos állítólag Evenepoelt akarja
17 ÓRÁJA
„A Teidén voltunk, magaslaton, és az egyik este úgy döntöttünk, kártyázunk egyet” – mesélte Koen Pelgrim, Evenepoel edzője. „A játék lényege, hogy alapvetően mindenki egymás ellen játszik, amikor azonban valaki már közel kerül a győzelemhez, a másik három összefog, hogy az illető ne tudjon nyerni.”
„Amikor Remco vezetett, és mi összefogtunk ellene, gyakran elég feszült lett a szitu. Hisz ő egy bajnok, mindenben nyerni akar. Ugyanez lehetett vele, amikor focizott, és ugyanez van, amikor monopolyzunk. Mindig dühös, amikor nem győz. Utál veszíteni.”
Amióta Evenepoel kiszállt a 2021-es Giro 17. szakasza után, maximális elszántsággal azon dolgozott, hogy kijavítsa a hibáit és javuljon azokban a dolgokban, amelyekben kevésbé jó. Elsősorban a meredek emelkedőkön és a hosszú hegyeken.
Az elmúlt hónapokban mindent a lehető leghatékonyabb felkészülésnek rendelt alá. Lenyomott egy kőkemény időszakot az Alpokban, Livignóban, Alicantéban, Spanyolországban pedig a magaslatot modellezte egy szállodában.
Olaszországban megmászta a rettegett Mortirolót is, amelynek van olyan öt kilométeres szakasza, amely átlagban 23 százalékos meredekségű. Alicantéban pedig többek között az El Miserat várt rá, amely átlagban 11, de van, ahol 20 százalékos.

Remco Evenepoel

Fotó: AFP

„Újra és újra megmászta ezeket a hegyeket, és igyekezett egyre meredekebb utakat keresni és egyre nagyobb tempót diktálni. Én nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy ő szenved a meredek és a hosszú hegyeken, de tény, ha az ember nem annyira jó ezeken, mint mások, elég sokat lehet kapni. De megy ez neki, láthattuk a San Sebastianon eléggé rendben volt.”
Evenepoel Livignóban megszerezte azt az alapot, amire szüksége volt, majd jött Alicante, ahol az intenzív hőségre és a magaslatra készült.
„Amikor meleg van, és meredek emelkedőt mászol, akkor sokkal jobban szenvedsz a hőségtől. Pont erre kellett készülni a Vuelta előtt. Két dologra edzhettünk egyszerre. Igyekeztünk minél inkább kitenni őt a hőségnek. 10 körül kezdett és 4-5 között végzett, egy kávészünettel.”
Ahelyett, hogy a turisták által kedvelt szállodák valamelyikében szállt volna meg, ő egy olyan hotelt választott, ahol a szobákban lehetett imitálni a magaslati körülményeket, egészen 4000 méteres tengerszint feletti magasságig. Remco 10 napot töltött itt.
„Lehet játszani az oxigénnel, lehet triggerelni a szervezetet, meg lehet oldani, hogy a testet fokozatosan tegyük ki a magaslati körülményeknek. Sokat lehet ezzel nyerni. Alicante nagyon hasznos volt a számunkra, mert remekül ötvöztük a hőséget, a komoly erőkifejtést és a magaslatot.”
A Quick-Stepnél nem várják el Evenepoeltól, hogy megnyerje a Vueltát, de van egy csendes optimizmus a csapatnál, hogy képes lehet rá. Erre az optimizmusra nemcsak az elmúlt időszak eredményei adhatnak okot, hanem Remco eltökéltsége és fókuszáltsága is.
„Képes rá, hogy megcsinálja” – mondta a sportigazgatója, Wilfried Peeters. „Ez a második háromhetese, és ő még egy fiatal srác, de a lába megvan hozzá. Mi mindenesetre nem teszünk rá nyomást.”
Voltak közbülső célok a tavalyi Giro óta, az olimpia, a világbajnokság, meg néhány egyhetes, de mindig is a Vuelta volt a középpontban. A hite és az önbizalma megingathatatlan, de a mostani Evenepoel azért egy kicsit más, mint a másfél évvel ezelőtti. Akkoriban hatalmas figyelem övezte minden lépését.
„Óriási nyomás jött kívülről, egy csomó nem igazán reális elvárás, ami egész egyszerűen nem sülhetett el jól” – mondta Pelgrim, hangsúlyozva, hogy a tavalyi Giro volt Remco visszatérő versenye a 2020-as Lombardián történt bukása után. „Mindig mindenki csodákat vár tőle, amire időnként kétségtelenül képes, de nehéz volt visszatérnie a legjobbjához, és ő rettenetesen akart bizonyítani.”
„Túlságosan is feszült volt a nagy balesete után” – emlékezett vissza a csapattársa, Pieter Serry. „A Giro összetettjére vonatkozó célok nem voltak reálisak, de szerintem sokat tanult az esetből.”
„Most sokkal nyugodtabbak a körülmények és mi is. Remek a hangulat a csapatnál, Remco pedig úgy viselkedik, mint egy igazi kapitány. Erős a csapatunk, úgyhogy tudjuk őt támogatni, talán egy kicsit még jobban is, mint a Girón."
A hatodik szakasz volt az első igazi teszt Evenepoel és a riválisai számára. Az első igazi sansz arra, hogy felmérjük, mekkora esélye lehet letaszítani a Primoz Roglicot a Vuelta trónjáról.
Fentebb írtuk, hogy akár kártyáról, akár kerékpárról van szó, Remco rettenetesen vágyik a győzelemre. Ez a vágy irányítja minden lépését.

Primoz Roglic és Remco Evenepoel

Fotó: Getty Images

„Maximálisan tudja, mit akar” – összegzett Pelgrim. „Edzésen könnyű vele dolgozni, mert mérhetetlenül bízik bennünk, úgyhogy nincs sok vita köztünk. Néha persze meg kell győznünk egymást, de ez rendjén is van így.”
„Ilyen a jó kapitány: nem kérdőjelez meg minden apróságot, ugyanakkor biztos akar lenni benne, hogy mindenki a jó irányba tart.”
via cyclingweekly.com
Országúti Világbajnokság
Valter Atiéknak fogalmuk nem volt, hol állnak a vb-n, Pogačar és van Aert kiakadt
TEGNAP - 08:03
Kerékpár
„Olyan őrület lesz, mint anno Boonen körül volt” – Lefevere szerint meg kell védeniük Evenepoelt
27/09/2022 - 08:33