Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Roglic: „Megint Vueltát nyertem, pedig idén sem terveztem indulni”

Bodnár Gergő

Publikálva 06/09/2021 - 10:22 GMT+2

A mostani szezon elején sem tervezte, mégis rajthoz állt a Vueltán. És akárcsak az elmúlt két év során, Roglic megint nagyon magabiztosan nyerte meg az összetettet.

Primoz Roglic

Fotó: Getty Images

Úgy végződött, ahogy három héttel korábban elkezdődött. Primoz Roglic integet és ünnepel, a háttérben egy katedrális, a szlovén versenyző pedig pirosban.

Nem vezette végig az összetettet, de megint hatalmas fölénnyel nyerte a Vueltát. Két (kisebb) bukás is belefért neki, (!) négy szakaszgyőzelem mellett.
„Egyik szezonom elején sem terveztem kifejezetten, hogy itt leszek, erre három éve mindig a Vueltán kötök ki. Ez persze nem számít semmit, főleg most nem, az újabb összetett győzelem után. A Tourt követően is elmondtam, hogy az életünk során egyszer nagyon fent vagyunk, máskor meg mélyre zuhanunk. De amíg előre haladsz, és nem a múlton rágódsz, idővel minden a helyére kerül" – mondta Roglic, aki 2005 és Roberto Heras után az első triplázó a spanyol körön.
„A Touron főleg rossz dolgok történtek velem, de nem vagyok az a múltban ragadós fajta, gyorsan tudok reagálni a változásokra. Bár voltak olyan pillanatok a sérülésem után, amikor azt hittem, hogy nem lesz esélyem Tokióra. Az olimpián már minden szuperül alakult, az hozott fel teljesen, ezért is tudtam magabiztosan érkezni a Vueltára. Kívülről lehet, hogy simának tűnt a győzelem, de egy ilyen háromhetes mindig durva, még akkor is, ha a számok néha mást mutatnak.”
A számok pedig esetében nagyon beszédesek, a 2019 és 2021 közötti időszakban Rogla 7 többnapost és 5 egynapost nyert, a háromheteseken összesen 23 szakasz lett az övé, a győzelmei majdnem (!) 90%-a World Tour versenyen jött össze.
picture

Roglic vince la terza Vuelta consecutiva

Fotó: Getty Images

„Néha nagy különbséggel nyersz, néha pedig egészen kicsivel. De bármilyen módon hozod is össze, győzni mindig fantasztikus érzés. Korábban megtanultuk, hogy hiába állnak jól a dolgok, ha nem napról-napra haladunk, akkor nem lehetünk sikeresek. Azt hiszem utólag elmondhatom, én itt a Vueltán mindent megtettem, ami tőlem telik, kihajtottam magam, és az összes szakaszt nagyon élveztem. Megtiszteltetés számomra, hogy harmadszor is győzni tudtam."
Egy olyan háromhetesen, amit idén sem tervezett előre.
(Forrás: AS.com, Cyclingnews)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés