Jakobsen: „Egy pap kétszer is bejött a kórházba, hogy imádkozzon értem”

Publikálva 18/08/2021 - 09:55 GMT+2

Egy éve szörnyű balesetet szenvedett a lengyel körön, kedden szakaszt nyert a Vueltán. Fabio Jakobsen elképesztő utat járt be a tegnapi győzelméig.

Jakobsen after his win

Fotó: Getty Images

Egy ismeretlen kórházi ágyban ébredt, a torkában lévő cső miatt mozogni és beszélni sem tudott. Fogalma sem volt arról, hol lehet, és azt sem tudta összerakni, mi történhetett vele pontosan. Három orvost pillantott meg maga mellett, akik mesélni kezdtek a műtétről és arra kérik, próbálja megmozdítani a végtagjait. Ha nehezen is, de sikerült.

Miközben ébredezik az altatásból, azonnal közlik vele, hogy bár óriásit bukott, mégis nyert. Hisz már nincs közvetlen életveszélyben. Arról kérdezik, szeretné-e tudni, hogy nézett ki, amikor behozták az intenzívre. Beszélni nem tud, de határozottan bólint.

Török körverseny

Kemény sprint, óriási helyezkedés; megvan Jakobsen első győzelme DSM-mezben

00:01:18

21/04/2024 - 13:10

"Valósággal ledöbbentem a fotón, hisz csak vért láttam magam körül. Úgy néztem ki, mint akin átment egy kamion. Nagyon bíztam benne, hogy nem ez a valóság.”

Fabio Jakobsen sokáig nem szólalt meg nyilvánosan a tavaly augusztusi balesete után, de 4 hónap elteltével hosszú interjút adott egy belga újságnak, a HLN-nek. Ott és akkor próbált először a nagy nyilvánosság előtt mesélni a 2020-as lengyel kör nyitószakaszáról, és az intenzíven töltött kegyetlenül kemény időszakról.

"Az utolsó kilométerig minden megvan, Ballerini és Sénéchal kerekén utaztam, készültünk a sprintre, erősnek éreztem magam. Ismertem a hajrát, mivel tavaly már jártam itt. Ez volt a leállás utáni első versenyem, szóval másokhoz hasonlóan nagyon motivált voltam. Elértünk az utolsó kilométeres kapuhoz, és onnantól egy nagy feketeség az egész, semmire nem emlékszem. Bár a bukást elég hamar, már a korházban visszanéztem.”

2020 augusztus 5-én, nagyjából ezer kilométerrel arrébb, Jakobsen mennyasszonya, Delore, a szüleivel együtt nézte a lengyel kör nyitószakaszát.

"Az utolsó tíz kilométeren belül mindig ideges vagyok, mivel akkor kezdődik az igazi lökdösődés. Nekem olyankor valami más kell csinálnom. Figyelek a tv-re, hallgatom a kommentátorokat, de szükségem van valamiféle figyelemelterelésre. Akkor is tettem-vettem, aztán apu odaszólt nekem, hogy Fabio jó helyen van, és szerinte ma győzni fog. Szóval inkább visszaültem a tv elé. Láttam, ahogy elindul, aztán pillanatok alatt jött a bukás. Olyan gyorsan történt, hogy csak a visszajátszás során láttam, mekkorát esett."

Delore azt mondja, akkor kezdett igazán aggódni, amikor a sokadik ismétlésben meglátta Jakobsen lerepülő bukósisakját.

"Egyből tudtam, hogy nagy a baj. Azonnal felhívtam Yvan Vanmolt, a csapat orvosát, de elsőre nem tudott semmi biztosat. Fabio eszméletlen, mindössze ennyi infója volt. Fél órán át ültem a tévé előtt és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Ránéztem a Twiterre, de nem kellett volna, attól csak rosszabb lett. Aztán elkezdtem csomagolni, mert Lengyelországba akartam menni. Késő este aztán Yyan visszahívott. Egy ideig hagytam csengeni a telefonomat, egyszerűen nem mertem felvenni. Attól tartottam, hogy a lehető legrosszabb híreket kapom.”

"A csapattársam, Florian a kordonhoz dobta a kerékpárját, és felém szaladt. Látta, hogy az aszfalton fekszem és vér van mindenütt” - meséli Jakobsen. "A körülöttem lévő emberek nem tudtak semmit tenni, teljesen lefagytak a látványtól. Florian arra érkezett, hogy a saját véremtől fuldokolom. Nem tudtam megmozdulni, látta a pánikot a szememben. Azonnal megfogta a fejem, és kissé felemelte, hogy a vér kifolyjon a számból meg a torkomból. Ettől egy kicsit megnyugodtam, legalábbis ezt mondta utólag. De többet már ő sem tudott tenni, és nagyon másra nem is emlékszik. Később látta magát a tv-s felvételeken, ahogy elsírja magát."

"A következő napokban sokat gondolkodott az első reakcióján. Azon rágódott, hogy az esetleges gerincsérülésem miatt, jó döntés volt-e megmozdítani a fejem. De két rossz közül kellett nagyon gyorsan választania, és a legjobb döntést hozta. Egyébként elképesztő szerencsém volt, mivel Dirk Tenner, az UAE orvosa azonnal kiugrott a kocsijából. Neki van traumatológiai tapasztalata, ezért egyből képes volt stabilizálni a helyzetemet, ameddig a mentőhelikopter megérkezett.”

Jakobsennek a baleset utáni két nap szinte teljesen kiesett. Rövid ideig lélegeztetőgépen volt, az életmentő műtét öt órán át zajlott. Az első emlékképe, a három ágya mellett álló orvos.

"Másnap Delore és az apukám meglátogattak, de védőöltözetben és szájmaszkban a koronavírus miatt. Anyukámmal, a nővéremmel és a Quick-Step pszichológusával együtt Lengyelországba repültek, a csapat által biztosított magángépnek köszönhetően. Tőlük tudtam meg később a részleteket. Emlékszem, valamiért megkérdeztem tőlük a pontos időt, és akkor közölték, hogy szombat délután négy óra van. Három nap telt el a balesetem óta, és megjártam egy lengyel kórház intenzív osztályát. Nem tudtam beszélni, így Delore telefonjába írtam be a kérdéseimet. Ekkor mesélte el apu az egész bukást és magát a sprintet.”

"Nehéz máshogy mondani, de az arca valósággal szögletes volt, csak a szemöldöke meg a szempillája alapján ismertem fel. Öltések meg ragasztószalagok voltak rajta mindenhol, a haját leborotválták, mivel volt egy nagy zúzódás a fején. Nem voltak fogai, a száját ki sem tudta nyitni, az állkapcsa eltört” – meséli az "első találkozásról" Delore, aki március óta már Jakobsen menyasszonya.

"Nehezen vettem levegőt, egy cső volt a torkomban, bevizesedett a tüdőm, szinte egy zombiként léteztem a gyógyszerek miatt. Ott voltam, levettem mi történik, értettem mindent, csak épp beszélni nem tudtam. Átfutott-e az agyamon, hogy meghalok? Persze, nem is egyszer. Szerintem legalább százszor. Előttem van egy pillanat, amikor hangosan szól a riasztó a kórházban, majd kissé elcsendesedik minden, aztán a szobám előtti folyosón hordágyat tolnak, rajta egy mozdulatlan testtel. Akkor gondoltam bele igazán, hogy mit jelent az intenzíven lenni. Ott tényleg bármikor meghalhat melletted valaki.”

Ami viszont külön pozitív, hogy Jakobsen a kemény és kifejezetten hosszúra nyúlt kórházi napok ellenére sem veszítette el a humorérzékét.

Még soha nem szenvedtem annyit, mint ott, azok voltak életem leghosszabb napjai. Inkább lenyomnék egyben három Vueltát, minthogy még egy napot el kelljen töltenem az intenzíven. Többször tényleg eszembe jutott, hogy kész, itt a vég. Egy pap például kétszer is bejött a szobámba, leült az ágyam mellé és imádkozott értem. Nem értettem mit mondott, mert olaszul beszélt. Talán foglalt nekem egy helyet a mennyországban.

Jakobsen a harmadik intenzív osztályon töltött nap végén kezdett kissé megnyugodni, amikor a Quick-Step csapatorvosa, Yvan Vanmol pontosan elmagyarázta neki a helyzetét. Bár könnyes szemmel mesélt, számára is kiderült, hogy valószínűleg túl van az életveszélyen. Akkor másodlagos volt, hogy sok ép csont nem maradt az arcában.

"Voltak repedések a koponyámban, erős agyrázkódást kaptam, eltört az orrom és a szájpadlásom. Csak ott nyolcvan öltéssel varrtak össze. Tíz fogam kiesett. A felső és az alsó állkapcsom súlyosan roncsolódott. Vágások voltak az arcomon, beszakadt a dobhártyám, eltörött hüvelykujjam, sérült a vállam és a tüdőm. Ráadásként a hangszalagokat irányító idegek is megsérültek. Mikor elhagytam a korházat Lengyelországban, még nem tudtam beszélni. Az arcom szépen gyógyult, az orrom sokáig úgy nézett ki, mintha Mike Tysonnal bokszoltam volna.”

Jakobsen első két otthon töltött hónapja sem volt sima. Állandóan egy sötét szobában feküdt, tilos volt tv-t vagy telefont néznie. A fürdésben a barátnője segített, és természetesen kezdetben csak pépeset ehetett.

Fabio Jakobsen

Fotó: Getty Images

"Nagy kalória tartalmú turmixokat toltam, meg elég sok csokis tejet ittam. Emlékszem, amikor először pizzát rendeltünk, tíz perc kellett egy szelethez. Fél fogsorral nem könnyű rágni.”

A Quick-Step versenyzője márciusban, a török körön tért vissza a mezőnybe, majd bő 3 hónnappal később a vallon körversenyen (ahol Dylan Groenewegen is indult) megszerezte a bukása utáni első győzelmét.

A múltról már nem nagyon szeretne beszélni, arra viszont a decemberi interjúban is kitért, hogy Groenewegen egyértelműen szabálytalanul sprintelt ellene.

Már bent a korházban megmutatták a bukásomat. Szerintem mindenki számára egyértelműek a történtek, ő letért az egyenes vonalról és bevágott elém. Nyolcvan feletti tempóban mentünk, akkor már képtelenség volt fékezni. Ha picivel előbb jön be elém, talán menteni tudok, de így esélyem sem volt.

Jakobsen tegnap végleg visszatért. Hogy milyen időszakon ment keresztül, mennyit szenvedett azért, hogy újra profi legyen, bevállaljon egy sprintet, és elindulhasson egy háromhetesen, csak ő tudja igazán.

Jakobsen

Fotó: Getty Images

Egy biztos, mai napig nem emlékszik a részletekre, és soha nem álmodott még azzal a bizonyos bukással. Már egyáltalán nem fél a sprintektől, ugyanolyan bátor, mint volt. De tavaly augusztus óta egy kicsit azért máshogy látja a dolgokat.

„Eddig igazán bele sem gondoltam, de már tudom, hogy mennyit veszíthetek. Benne vagyunk valamiben, amit életnek hívunk, megszülettünk, megéljük a mindennapokat, de ez most már csak egy módon érhet véget… Ahogy kivették a csövet a torkomból és beszélni tudtam, rögtön mondtam Delore-nak, hogy nem költözünk el Hollandiából. Ugyanis a balesetem előtt azt terveztük, hogy Monacóba költözünk. De a történtek után inkább maradtunk itthon, közel a családhoz. És minden reggel örülünk annak, hogy még életben vagyok és tekerhetek.”

Forrás: HLN.be

Gent - Wevelgem