Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Egy különutas brit hegyimenő története a baszkföldi kitérőtől az Angliruig

Frissítve 19/10/2021 - 14:02 GMT+2

Carthy a pálya-központú brit rendszerből kilépve, Spanyolországon keresztül küzdötte fel magát a WorldTour-mezőnybe.

Fotó: Eurosport

Hugh Carthy egy csiszolatlan gyémánt, aki időről-időre megcsillan a többnapos versenyeken, de ekkorát még nem villantott a pályafutása során. Elvitte az Anglirut, harmadik összetettben, és két hét után egyáltalán nem tűnik irreálisnak, hogy dobogós lesz ezen a Vueltán.

Hugh Carthy-ban az tűnik kifejezettnek érdekesnek, hogy egyáltalán nem a hagyományos utat választotta: a pálya-központú brit rendszerből kilépve, Spanyolországon keresztül küzdötte fel magát a World Tour-mezőnybe.
Mivel már 2015 óta a profik között tekert, volt időnk megismerni. Mindig is tudtuk róla, hogy kiváló hegyimenő, hiszen ezt az elmúlt években is bizonyította, az viszont újdonság vele kapcsolatban, hogy ilyen magas szinten is képes helytállni, ráadásul heteken keresztül, kiegyensúlyozott teljesítményt nyúlva. Carthy már a tavalyi Girón is üde színfoltnak számított a "nagyok" között, csak akkor mindenki a Nibali-Roglic párharca, meg persze Carapazra figyelt. 
Igaz, az összetett dobogójára akkor még nem volt veszélyes, de a hegyi szakaszok során többször is fel-felbukkant az élmezőnyben, és egyre többször felveszi a versenyt a szigorúan vett legjobbakkal – gondoljunk akár az eseménydús comói befutóra, ahol a Civiglio csúcsa közelében lépett el az esélyesek csoportjától, magával rántva Simon Yates-et, vagy a könyörtelen Mortirolóra, ahol árnyékként követte a támadásba lendülő Vincenzo Nibalit.
Mégis, alig-alig ismerjük a 26 éves, 193 centi magas brit srácot, aki a legkellemesebb meglepetése lehet ennek a Vueltának. 
Carthy egy szerény észak-angliai városból, Preston ból származik, ami Lancashire megyében található, nagyjából 50 km-re a nyüzsgő Manchestertől – szavai magukban hordozzák az északias higgadtságot. Egyenesen beszél, bármiféle sallang nélkül. Félelemnek és gyengeségnek nyoma sincs. 
picture

ElcZmsuXIAIdygq.jpg

Fotó: Eurosport

„Szeretem Prestont, büszke vagyok a gyökereimre. Ez egy hagyományos iparváros, az emberek itt két lábbal járnak a földön – józanok és közvetlenek. Bárkivel szóba állhatsz az utcán vagy bárhol máshol. Ezt nagyon fontos tulajdonságnak tartom.”
Carthy 16 éves kora körül kezdett el komolyabban foglalkozni a kerékpározással és csakhamar ráérzett az ízére, ám nem találta a helyét a sztárgyárként emlegetett manchesteri akadémián, a brit kerékpársport fellegvárában: 
„A hazai szövetség sajátos módszerekkel neveli ki az utánpótlást. Korán kiderült, hogy ez nem az én világom. Van egy olyan feltételük, miszerint előbb a velodromban kell bizonyítanod, hogy egyáltalán bekerülhess a rendszerbe. Nem találkoztak az elképzeléseink, ennyi az egész. Ha megkértek volna, hogy nekik versenyezzek, igent mondtam volna. Másképp működnek, mint én, és ez azóta is így van. Az emberek azt gondolják, hogy a középső ujjamat mutattam a rendszer felé. De csak a saját utamat jártam és ragaszkodtam az országúthoz.”
A pályaversenyzés kapcsán megszállott British Cycling  kétségkívül egy óriási lehetőséget szalasztott el, amikor elengedte az ígéretes hegyimenő Carthy kezét. 
Ő maga viszont egyáltalán nem bánja, hogy így alakult, sőt, talán jobban is járt azzal, hogy nem próbált mindenáron beilleszkedni – valljuk be, Hugh Carthy nem egy tipikus pályaversenyző alkat. Nincs ezzel semmi baj, hisz' a rendszeren kívül is sikerült megvalósítania önmagát.
picture

063_453879052.jpg

Fotó: Eurosport

„Talán lekerültem a brit szövetség térképéről, de közben megjelentem más emberek radarján. Ez is olyan, hogy ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik: bizonyos dolgokból kimaradtam, de helyette kaptam újabb lehetőségeket.” 
Carthy kitaposta a maga ösvényét: 2013-ban a John Herety által irányított, kontinentális szintű Rapha Condor csapathoz szegődött, ami az utánpótlás-nevelés terén számottevő erőt képvisel, majd két szezonnal később a második vonalbeli Caja Rural hoz igazolt – gyakorlatilag fejest ugrott az ismeretlenbe. Carthy elismerte, hogy az interneten böngészve gyűjtött információkat a spanyol pro-kontinentális alakulatról, mielőtt rábólintott volna az ajánlatukra. 
„Annyit tudtam, hogy a Caja Rural egy profi csapat, ami szabadkártyával rendre elindulhat a Vueltán, de semmi többet. Kutakodtam utánuk a Wikipédián, lecsekkoltam a keretüket.” 
Carthy versenyzői kvalitásai révén tökéletesen beleillett ebbe a keretbe, ugyanakkor angol anyanyelvével, nyurga testalkatával és gyufaszál lábaival kissé kilógott a sorból.
Hugh Carthy: A különutas hegyimenő | EurosportHugh Carthy Pamplonában edz. Egyedül. Úgy 550 kilométernyire Gironától, ahol a többi angolszász profi készül. És esze ágában sincs odaköltözni. "Így semmi nem vonja el a figyelmem attól, ami a legfontosabb: az edzéstől" - mondja a 22 éves brit hegyimenő. "Ez a viszonylagos elszigeteltség nagyon bejön nekem.
Kiköltözni Spanyolország ba úgy, hogy egy árva szót sem tudsz spanyolul, enyhén szólva is bátor vállalás egy húszéves srác részéről. Hugh Carthy azonban állt elébe a kihívásnak: elhagyta hazáját, Nagy-Britanniát és berendezkedett Pamploná ban, a Caja Rural csapatközpontjában. Nem kínozta a honvágy, hamar felocsúdott a kultúrsokkból. Mindössze néhány hónap leforgása alatt elsajátította a nyelvet – „Nincs más választásod, rá vagy kényszerülve”  –, illetve rengeteget tanult a sportról és a felnőtt létről egyaránt. 
Minden kezdet nehéz: Carthy sem tagadta, hogy eleinte kissé egyedül érezte magát, de mindvégig hitt abban, hogy helyesen döntött. 
Nem üldögéltem a hotelszobámban magányosan és nem sírtam tele a párnámat. Nem idegenkedtem a gondolattól, hogy egyedül éljek egy idegen országban. Nem volt éppen könnyű, de… nem is volt olyan rémes.”
A Caja Rural kötelékében való versenyzés egyik legfőbb előnye az alkalmi World Tour-invitáció  – a pamplónai székhelyű csapat rendszerint meghívást kap a legrangosabb spanyolországi versenyekre. Carthy éles emlékeket őriz a 2015-ös baszk körversenyről, hiszen azon a héten debütált az élvonalban. 
picture

063_484422242.jpg

Fotó: Eurosport

„Még sosem tapasztaltam ilyen elképesztő sebességet. Az egyik szakasz fináléjában úgy éreztem, nem is mehetnék ennél gyorsabban. Amikor begurultam a célba, azt gondoltam, viszonylag jól szerepeltem, aztán rápillantottam az eredménylistára: talán 98. lettem, vagy valami hasonló. Épphogy befértem a legjobb 100-ba! Ilyenkor jössz rá, hogy mi a különbség a pro-kontinentális- és a World Tour-szint között.”
Ezt a szakadék méretű különbséget, amely közte és a World Tour-mezőny elitje között tátongott, kevesebb, mint egy szezon alatt sikerült áthidalnia. Carthy saját magát és a szakmát is alaposan meglepte azzal, amikor 2016 márciusában, a katalán körverseny en nem csupán a legjobb fiatalnak járó fehér trikót nyerte el, hanem az összetettben is az előkelő 9. helyen végzett, maga mögé utasítva többek között Fabio Arut és Joaquim Rodriguezt is. 
„Nem számítottam erre, ahogyan mások sem, de mélyen legbelül tudtam, hogy képes vagyok rá.”  Ezzel a teljesítménnyel Hugh Carthy bevéste a nevét a sportági köztudatba, felkeltve számos topcsapat figyelmét: karrier ambíciói és a lejáró szerződése szempontjából nem is jöhetett volna jobbkor a nagy visszhangot kiváltó áttörés.  
Carthy egyszerre rendkívül kedvező tárgyalási pozícióban találta magát, jobbnál-jobb ajánlatok közül válogathatott. Nem titok, hogy a Sky-tól is kapott lehetőséget, azonban Charly Wegelius , az EF-Education First [ex-Cannondale] sportigazgatója mindenki mást megelőzött. „Már egy évvel azelőtt felvettem a kapcsolatot Charly-val”  – idézi vissza a szerződéskötés előzményeit Carthy.
„Elmagyarázta nekem, miről szól a csapat és hogyan működnek. Már nagyon korán érdeklődtek irántam és hamar meggyőztek arról, hogy hozzájuk igazoljak – kilóra megvettek. Úgy hiszem, hallgatnod kell a zsigeri megérzésedre, és az enyém azt súgta, hogy a Cannondale mellett döntsek. Való igaz, hogy volt, ahol több pénzt ajánlottak, de a pályafutásom ezen szakaszában egyértelműen a Cannondale-Drapac tűnt a legjobb opciónak.” 
picture

000_1GY16U.jpg

Fotó: Eurosport

„Két évet versenyeztem World Tour-csapatok ellen, szóval tudom, hogyan kell küzdeni. Lévén egy relatíve kis csapatból jöttem, ki kellett vívnom a tiszteletet. Jó néhány akadályt le kellett küzdenem, hogy jól szerepelhessek a versenyeken. Ha önerőből kell felkapaszkodnod a ranglétrán, hogy bekerülhess egy topcsapatba, akkor sokkal inkább megbecsülöd a lehetőségeket.” 
Mivel az EF-Education First a Carthy-hoz hasonló fiatal tehetségekre épít, lehetőség akad bőven: a belevaló prestoni srác megtalálta a számításait Jonathan Vaughters modern felfogású együttesében. 
Nem bénítja semmiféle elvárás, szabadon tekerhet és a támogató légkör elősegíti fejlődését, felszínre hozva a benne rejlő potenciált. Saját elmondása szerint nincsenek konkrét céljai, ám elkötelezett aziránt, hogy minden egyes versenyén a legjobbját nyújtsa. Hogy mindez mire lehet elég, azt nem az ő tiszte megjósolni. 
picture

000_8UC7ZT.jpg

Fotó: Eurosport

Carthy személyi edzője, Ken Matheson a következőképpen vélekedett tanítványa jövőjéről: 
„Hogy úgy mondjam, keresem a módját, hogyan tehetnék fel 50 fontot arra, hogy a következő 8 évben megnyeri a Tour de France-t. Ha megnézed, mire képes: a hegyeken tartja a tempót a világ legjobbjaival, ráadásul az időfutamokon is egyre jobban teljesít. Ha ezt a két komponenst egybegyúrjuk, plusz még hozzátesszük azt is, hogy képes gyorsan regenerálódni, egy Grand Tour-favorit legfőbb ismérveit kapjuk.”
„Külcsín helyett funkcionalitás”  – ez a baszk életfelfogásra utaló félmondat kitűnően szemlélteti Carthy alternatív útját a ködös Albionból egészen a World Tourig, egy pamplónai kitérővel. Merész, unortodox és csillogásmentes, ellenben hatékony. 
„Kívülről talán úgy tűnhetett, hogy szerencsejátékot űztem. Idehaza az emberek azt gondolták, hogy egy brit versenyző sosem lesz képes megvalósítani önmagát egy spanyol csapatban. Mégis jól sült el a dolog: nagyon is jól.”
Cyclist, Cycligtips
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés