Nem mondható teljesen eseménytelennek a Vuelta mai szakasz, bár Elia Viviani tényleg hozta a kötelezőt. Az olasz versenyző nagyon simán nyerte a pihenőnap utáni sprintet, így megszerezte a Quick-Step szezonbeli 60.(!) győzelmét. Az összetett esélyesek közül, Kelderman, Pinot, Quintana és a piros trikós Yates is kapott defektet a hajrában, de valamennyien gond nélkül felzárkóztak.
Ez történt
Sokáig szépen csendesen zajlott a pihenőnap utáni első szakasz, a szökevények (Machado+Ezquerra) biztonságos távolságban haladtak, szinte biztos volt a sprint. A cél előtti harmadik kategóriás hegyecske sem rázta annyira szét a sort, hogy valamelyik nagy nevű sprinter leszakadjon, pedig a Bora mindent megpróbált. Az utolsó 15 kilométeren belül aztán elkezdődött a defekt parádé, előbb Pinot, aztán a piros trikós Yates, majd Kelderman, és Quintana is félreállt. Valamennyien fel tudtak zárkózni (igaz a Yates nem a saját kerékpárján tekert be a célba), így az összetett nem változott.

Elia Viviani nagyon simán nyerte a mezőnyhajrát, Sagan és Nizzolo előtt. Az olasz sprinter 17. alkalommal győzött ebben a szezonban, amiből hat jött össze háromhetesen.

A szakasz végeredménye: ITTAz összetett állása: ITT
Vuelta a España
A Yates tesók, akik nem a Manchester Unitedhez készültek
27/12/2018 10:18
A szakaszgyőztes - Elia Viviani (Quick-Step)
Nagyon simán nyerte a hajrát, tényleg hozta a kötelezőt. A Girón négyszer, a Vueltán már másodszor húzott be sprintet. Tökéletes felvezetést kapott, a többiek megszorítani sem tudták.
A nap száma - 6
Négy szakaszgyőzelem és pontverseny a Girón, kettő eddig ezen a Vueltán. Viviani trikókkal együtt 23 győzelemnél jár ebben az idényben, természetesen ő a legeredményesebb versenyző.
A nap nyilatkozata
"Sokszor kaptam már ebben az évben kiváló felvezetést, de ilyen jót talán még egyszer sem. A srácok fantasztikusak voltak, ez a mai győzelem őket illeti." (Elia Viviani)
Ez jön
Szerdán kifejezetten "gonosz" szakasszal folytatódik a Vuelta, sok minden elképzelhető, bár valószínűleg sprint nem lesz. 
A 11. szakasz szintrajza: ITTTV: 15.00 - Eurosport
Vuelta a España
Vuelta 2019 - Andorra, Baszkföld, murvás út, és nyolc hegyi befutó
19/12/2018 21:15
Vuelta a España
Valverde: Nem vagyok szomorú a végeredmény miatt
20/09/2018 09:20