"Az előző hónap elején volt olyan nap, amikor tényleg azt gondoltam, hogy abbahagyom".
Kemény és meglepő mondat Filippo Pozzatotól.
Valami nagyon nincs rendben a Lampre-Merida kerékpárosával, ezt az idei eredményei is pontosan megmutatják. Mindössze egyszer volt dobogós (a Japán kupa prológján), egyik tavaszi egynaposon sem tudott főszereplővé válni, és mindkét nagy körversenyt kihagyta.
Vuelta a España
Contadorról
21/09/2014 09:15
"Mélyponton voltam. Visszagondoltam az idei teljesítményemre és arra jutottam, nincs értelme folytatni. Nagyon sok minden nem stimmelt velem, a csapatommal sem ideális a kapcsolatom. Elhihetitek, engem zavar a legjobban, ha nem jönnek az eredmények. Az elhivatottság és az alázat soha nem hiányzott belőlem. Próbáltam változtatni, egy idő után az edzések intenzitására mentem rá, nem pedig a mennyiségre. Ennek voltak látható jelei az ENECO Touron. Folytatom tovább, mert vannak céljaim. Leültem pár hozzám közel álló emberrel beszélgetni, és nekik sikerült meggyőzniük".

2006-ban Milano-Sanremot, három évvel korábban Tirreno-Adriaticot nyert. Idén még nem győzött

Fotó: Eurosport

Pozzatonak a következő év végéig van szerződése a Lampréval, de sajtóinformációk szerint nem lenne meglepő a távozása. Harminckét éves, bőven lenne még ideje.
A világbajnokság azonban közeleg, Pipponak pedig nagy célja a válogatottság.
"Ott leszek a Vueltán. Bár Horner személyében van emberünk az összetettre, nekem is lehet esélyem egy-két szakaszon. Kellene a jó eredmény, mert Cassani csak akkor válogat be, ha lát bennem fantáziát".
És legyünk őszinték, a 2014-es idény alapján Pozzatonak nem feltétlenül lenne helye a nemzeti csapatban.
Tavaly szeptemberben, a Gp Plouay-n nyert utoljára.
A Lampre-Merida Vuelta kerete:
Chris Horner, Winner Anacona, Damiano Cunego, Elia Favilli, Roberto Ferrari, Przemyslaw Niemiec, Filippo Pozzato, Maximiliano Richeze, Josè Rodolfo Serpa Perez
Vuelta a España
III. Alberto
18/09/2014 07:03
Vuelta a España
A Vueltán is túl (ESB Podcast)
15/09/2014 15:44