Ryder Hesjedal nyerte a három nagy szakasz közül az elsőt a Vueltán. Ugyan a végén több mint egy perccel lassabban ment fel az utolsó három kilométeren, mint a leggyorsabbak, a legkevésbé sem érdekelte. „Ez itt a motor – mutatott viccesen a két lábára a szakasz után. – Nagyon jól megy eddig a Vueltán. A csapat remekül teker, és pontosan azért mászol ki az ágyból, dolgozol minden nap, hogy utána a dobogóra tudj állni egy ilyen etap végén.

Fotó: Eurosport

Alberto Contador is boldogan integethetett, és nem csak azért, mert a Vuelta díjátadó lányai még a szokásosnál is szebbek. Több mint a duplájára növelte előnyét legközelebbi riválisával szemben, ugyanakkor teljesen nyugodt nem lehet, mivel Chris Froome az első másfél hét szenvedése után magára talált. „Nagyon erős volt – ismerte el a piros trikós. – Eléggé lemaradt az elején, utána viszont sikeresen felzárkózott. Az utolsó ritmusváltásánál nem voltam biztos benne, hogy tudok vele menni, ezért inkább úgy döntöttem, saját tempóban haladok tovább. Előfordulhatott volna, hogy túlhajtom magam, és úgy több időt veszítek, ezért döntöttem így. Kikaptam ugyan néhány másodperccel, de így is elégedett vagyok.
Vuelta a España
Contadorról
21/09/2014 09:15
Előzetesen mindenki azt mondta, ezt a hegyet Joaquim Rodrigueznek rajzolták. A spanyol a nagyok közül majdnem a legjobbnak bizonyult. „Nagyon boldog vagyok - összegzett Purito. Sikerült faragnom a hátárnyomból Contadorral és Valverdével szemben. Nem mondanám, hogy egymást nézegettük, inkább csak ennyire meredek volt a hegy. Véleményem szerint a legstabilabb versenyző fogja megnyerni a Vueltát. És eddig egész stabil voltam.

Fotó: Eurosport

Alejandro Valverde lehetett az igazán nagy favoritok közül a leginkább csalódott. „Nem ismertem a hegyet – vallotta be a Movistar vezére. „Veszítettem egy kis időt, de ez most nem fontos. A támadásom után túlságosan keménynek bizonyult ez az emelkedő, az út minősége sem volt jó. Mindent együtt véve elégedett vagyok. Froome ma bebizonyította, veszélyes lesz az elkövetkező szakaszokon. A Lagos egy teljesen más emelkedő, inkább követni fogom a többieket, mint támadni. Négyen-öten vagyunk nagyjából ugyanazon a szinten, nehéz lesz leszakítani egymást.”
A Sky első számú embere próbálta csökkenteni teljesítményének jelentőségét. „Ismételten csak a saját tempómra koncentráltam – mesélte Chris Froome. – Nagyon kevés versennyel a hátam mögött érkeztem erre a Vueltára, ráadásul egy sérülésen vagyok túl, ezért próbálok a nekem legmegfelelőbb sebességgel tekerni. Ez a mai emelkedő becsapós volt. Bárki, aki az alján teljes gázzal ment, megfizetett érte a tetején. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy ez a mai nem fog nálam nem fog visszaütni a következő két nap valamelyikén. Egyszerűen csak próbálom követni a többieket, és kihasználni, ha adódik egy újabb lehetőség.
Az ITV szakértője a tegnap esti összefoglalóban Bobby Julich volt. A BMC jelenlegi tanácsadója korábban a Sky-nál együtt dolgozott Froome-mal, és azért tud egy-két dolgot a sportágról, így talán érdekes, mit mondott. „Froome lenyűgöző volt. Valverde a hegy alján megindult, talán kicsit elvitték az érzelmek. Chris sokkal inkább a fejével tekert, mint a lábával és egójával. Ha a Sky tagja lennék, nagyon izgatott lennék az elkövetkező napokkal kapcsolatban.” A tavalyi Tour győztesét, és úgy általában a Sky csapatát nagyon sokat kritizálták azért, hogy mindent az adatok, a számok alapján csinál. Froome-nál is láthattuk, folyamatosan lefelé nézett, ám Julich szerint nem az úgynevezett power meterét, vagyis a fedélzeti számítógépét figyeli ilyenkor: „Kifejezetten kétlem, hogy ő folyamatosan egy számot néz. Talán időről-időre, hogy mérlegeljen. De nagyon jól ismeri a testét, inkább az érzéseire támaszkodva teker. Egész egyszerűen ilyen a stílusa. Lefelé néz, mi pedig azt feltételezzük, hogy egyfolytában a számokkal van elfoglalva. Véleményem szerint ha elvennénk tőle, akkor is tudná, hol tart, milyen állapotban van.” Arra kérdésre, hogy mit jelenthet ez a néhány másodperc a többiekkel szemben úgy felelt: „Mondjuk úgy, lélektanilag ez egy fontos változás lehet. Nagyon kevés időt nyert, ugyanakkor mindez rendkívül értékes lehet a folytatásban. Az, hogy egy ilyen típusú hegyen sikerült faragnia a hátrányból, egy lavinahatással járhat. Ráadásul a csapata is jó helyzetbe hozta, úgyhogy izgalmas lesz a befutó a Lagoson.”
Mi is ebben reménykedünk!

Fotó: Eurosport

Az élő közvetítés ezúttal délután 4-től az Eurosport2-n veszi kezdetét, ötkor pedig az Eurosporton jön a szakasz befejezése.
Vuelta a España
III. Alberto
18/09/2014 07:03
Vuelta a España
A Vueltán is túl (ESB Podcast)
15/09/2014 15:44