Vas Blanka a negyedik helyen végzett a Trofeo Alfredo Binda egynapos országúti kerékpárversenyen Olaszországban
Vas Blanka közvetlenül a háromfős szökevéncsoport tagjai mögött, az előkelő negyedik helyen ért célba a Trofeo Alfredo Binda egynapos országúti kerékpárversenyen Olaszországban.
Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!
Videó forrása: Eurosport
A magyar bringás - aki tavaly ugyanitt a második helyen ért célba - úgy maradt le a dobogóról, hogy a háromfős szökevények után a mezőny első helyén zárt.
A lombardiai Luino és Cittiglio közötti 146,1 kilométeren a holland Karlijn Swinkels győzött, második honfitársa, Anna van der Breggen lett, míg harmadikként a norvég Mie Ottestad haladt át a célvonalon.
Vas Blanka a győztestől 47 másodperc hátránnyal jött be a procycling szaklap szerint.
A Trofeo Alfredo Binda a női kerékpársport egyik legrégebbi és legrangosabb versenye, amelyet 1974 óta rendeznek meg. Vas a tavalyi második helye után idén is az élmezőnyben végzett és bizonyította, hogy a pálya vonalvezetése fekszik a stílusának.
Vas Blanka csapata, az SD Worx igyekezett kontrollálni a mezőnyt, ám a döntő elmenésbe végül nem sikerült emberüknek bekerülni. A magyar bajnoknő formája azonban biztató: a hajrában mutatott ereje azt igazolja, hogy kiváló állapotban várja a további tavaszi klasszikus versenyeket.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Tökéletes esküvő, változatlan név, és sok cross a télen - interjú Vas Blankával
- Vas Blanka is éremesélyt kaphat, tényleg debütálhat a cyclo-cross a téli olimpián!
Blanka számára ez a negyedik hely fontos világranglista-pontokat jelent, és jó önbizalomnövelő a soron következő nagy megmérettetések előtt.
A szakértők szerint az elkövetkező hetekben esedékes egynapos versenyeke ugyancsak az esélyesek között kell majd számolni vele.
Forrás: részben MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)