Érdekli a latte art és egy ideig Fortnite-függő volt – 10 érdekesség Mathieu van der Poelról

Remco Evenepoelhoz hasonlóan ő is focistának készült, nagyon szereti az Ozark és a Hajsza a túlélésért című sorozatot, és állítólag az összes Harry Potter-filmet látta. Tíz érdekesség a hétszeres cyclocross-világbajnok Mathieu van der Poelról.

Verhetetlen: van der Poel beállította a rekordot, megvan a 7. világbajnoki címe

Videó forrása: Eurosport

Sokat tudunk már ugyan Mathieu van de Poelról, de talán nem mindent. A hollanddal kapcsolatos alábbi tíz tény többsége kevésbé következtethető ki sportolói ténykedéséből.
1. NYS VOLT A PÉLDAKÉPE
Mint majdnem minden vele egykorú holland srácnak, általános iskolás korában Van der Poelnak is volt egy Sven Nys-posztere a falán. Az édesapjától kapott születésnapjára egy közös edzést a legendával, elmondása szerint ezt követően a suliban napokig téma volt, hogy milyen Nysszel együtt tekerni.
2. PONT A SZÜLETÉSNAPJÁT TÖRTE EL A KULCSCSONTJÁT
Van der Poel egész pályafutása során csak egyszer törte el a kulcscsontját, az is pont a 16. születésnapján történt. Épp az apjával és pár barátjával edzett, amikor egy erdőben tekerve rosszul esett. Ettől "természetesen" még nem fejezte be az edzést, hanem törött kulcscsonttal hazatekert.
3. IMÁDJA A LATTE ARTOT
Mint sok profi, ő is a kávézás megszállottja. Amatőr baristaként jártas a latte artban, a jó kézügyességének köszönhetően képes gyönyörű formákat rajzolni a tejhabba. Kedvenc szimbóluma egy hattyú, amit bármikor hiba nélkül megcsinál.
4. SOHA NEM NYERT IDŐFUTAMOT
Egészen pontosan a felnőttek között nem nyert soha időfutamot, mert juniorként egyszer Svájcban behúzott egy 9 kilométer hosszú egyenkéntit. Elitben eddig csak egyszer, pont Budapesten került igazán közel a győzelemhez, amikor a 2022-es Giro második szakaszán 3 másodperccel kikapott Simon Yatestől.
5. EGY IDEIG FORTNITE-FÜGGŐ VOLT
A húszas évei elején nagy gamer volt, Daviddal, a tesójával együtt reggel nyolctól este tízig képes volt játszani. Amikor pár éve a Sporza egyik újságírója erről a témáról kérdezte, Van der Poel így válaszolt: "Így visszagondolva, egy kicsit talán tényleg Fortnite-függő voltam."
6. PROFI FOCISTÁNAK KÉSZÜLT
Evenepoelról eddig is tudtuk, hogy profi labdarúgó szeretett volna lenni, de Mathieu is focival kezdett. Jaq Havermans, a Willem II csapatnak játékosmegfigyelője így jellemezte a kis Van der Poelt: "Átlagon felüli technika és taktikai érzék, komoly fizikum, kiemelkedő megindulás, feltűnő gyorsaság."
Egy ilyen jelentés után fel is vették a csapathoz, de Van der Poel aztán gyorsan kerékpárra váltott.
picture

Van der Poel 7-szer nyert cross vb-t a felnőttek között.

Fotó: Getty Images

7. RAJONGOTT HARRY POTTERÉRT
Van der Poel szereti a sorozatokat, sok Netflixet néz, egyszer arról mesélt, hogy nagy kedvence a Drive to survive (Hajsza a győzelemért), a La Casa de Papel (A nagy pénzrablás), a Tiger king (Tigrisvilág), illetve az Ozark. De állítólag minden Harry Potter-filmet látott legalább egyszer.
8. IGAZI ÜZLETEMBER
Amellett, hogy kiváló kerékpáros, Van der Poel jó üzletember is. 2017-ben Brent Luyckxszal és a korábbi motokrosszversenyző Axel Roelantsszal együtt megalapította a 4Gold nevű céget, amely táplálékkiegészítőket fejleszt. A márka szeletei, géljei és izotóniás italai mára elterjedtek a sportvilágban: az Alpecin-Deceuninck és az Antwerpen focicsapat is használja a 4Gold termékeit, de többek között Alberto Contador, Elise Mertens és Liam Everts is a márka nagykövete.
9. GYORSAN VESZ HÁZAT
Van der Poel a téli időszakban sok időt tolt az Calpe környékén, épp ezért vett is egy házat Morairában. A Live Slow Ride Fast című podcastban elmondta, hogy elég impulzív a vásárlások terén, nem gondolja túl a dolgokat, ebben a spanyol halászfaluban konkrétan a második számára szimpatikus házat azonnal meg is vette.
10. A RABOBANK A TESÓJÁT AKARTA
Amikor a Van der Poel tesók még az ifiben tekertek, a Rabobank mindkettőjüket figyelte, de igazán csak Davidot szerették volna megszerezni. Egyszer még apjukkal, Adri Van der Poellal is tárgyaltak, de akkor Mathieu szóba sem került.
(nieuwsblad.be)



Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés