Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Mathieu van der Poel: késő volt, aludni szerettem volna, de már másképp csinálnám

Lantos András

Frissítve 28/09/2022 - 14:07 GMT+2

Először nyilatkozott a sajtónak Mathieu van der Poel azt követően, hogy szombatról vasárnapra virradó éjszaka letartóztatták Ausztráliában. A kétszeres Flandria-győztes holland, aki nagyjából 30 kilométer után feladta a világbajnokságot, úgy fogalmazott, senkit sem akart bántani, csak aludni szeretett volna, de most már másképp intézné a dolgot.

Mathieu van der Poel

Fotó: AFP

Mathieu van der Poel szombat este tért nyugovóra szállodai szóbájában, ám éjjel háromnegyed 11 körül arra ébredt, hogy rendszeresen kopognak a szobája ajtaján.
Mint később kiderült, a szemközti szobában lakó két kamaszlány volt, aki abban lelte örömét, hogy késő este zavarta szomszédos vendégeket.
Az érthetően dühös és fáradt van der Poel egy idő után megelégelte a dolgot, de ami azt követően történt arról – ahogy ő is fogalmaz – két eltérő verzió kering.
Az első beszámolók arról szóltak, hogy a holland állítólag az egyik kamaszlányt fellökte, a másikat pedig a falnak szorította, és közben dühösen kiabált velük. Az állítólagosan fellökött lány könyökét enyhén lehorzsolta a szőnyeg (erről a gyerekek apaja képet is küldött az ausztrál bulvár-sajtónak).
Az Alpecin-Deceuninck versenyzője viszont állítja, senkit nem lökött meg, és nem volt benne ártó szándék.
„Valóban megragadtam az egyik lány karját, de nem azért, hogy ártsak neki. Aki ismer, tudja, hogy senkit sem bántanék. Mindenféle történetek keringenek, hogy fellöktem, de ezekből semmi sem igaz. Nem történt ilyen. Két verzió létezik ebből a sztoriból, és amikor Ausztráliában vagy, nehéz tenni ez ellen bármit” – mondta van der Poel a Het Nieuwsbladnak.
picture

Mathieu van der Poel

Fotó: AFP

Azt viszont már megbánta, hogy maga próbálta elintézni az ügyet, és ma már másképp járna el.
„Nem így kellett volna, de sajnos már megtörtént. Értesítenem kellett volna a portát vagy valaki mást. De nagyon késő volt, és szerettem volna végre aludni. Azt gondoltam, meg tudom oldani egyedül, de tévedtem. Sajnos ezen már nem tudok változtatni.Természetesen nagyon sajnálom a dolgot! Hibáztam, és ezt elismerem.”
Bár az első hírek arról szóltak, hogy a holland sztár akár hat hétre is Ausztráliában ragadhat, miután bevonták az útlevelét, végül gyorsan hazatérhetett. Ehhez az kellett, hogy a hétfőre előrehozott bírósági tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, és kifizetett 1500 dollár büntetést.
Az útlevelét visszakapta, hazatérhetett, de a helyi szabályozás értelmében három évig nem térhet vissza az országba.
Az üggyel kapcsolatban van der Poel csapata is megszólalt, és a közleményben az áll, alaposan ki akarják vizsgálni a történteket (még nem kapták meg a bírósági iratokat), és a versenyző, illetve az Alpecin-Deceuninck is csak akkor áll újra a nyilvánosság elé a témában, hogy ez a folyamat lezárult.
Nemrég beszélt a sajtóval a két kamaszlány édesapja is, aki az édesanyukkal együtt nem volt jelen az eseményeknél.
„Tényleg rosszalkodtak egy kicsit, és el is mondtam nekik, hogy hibát követtek el. van der Poelnak minden joga megvan rá, hogy dühös legyen, de nem ilyen formában. Két kistermetű gyerekről van szó, ő pedig egy hatalmas ember” – idézi Emadot az ausztrál Daily Mail.
Az internetre azóta felkerült egy felvétel, amin az egyik kislány éppen kopogtatni készül, miközben a másik videózza. Körülbelül ennyi a használható része, utána a kamera össze-vissza pörög, sikítás hallatszik, majd a legvégén egy pillanatra látszik egy alsónadrágban lévő férfi, aki a kezével megragadja a földön fekvő lányt.
Sokan ezt automatikusan úgy értelmezték, hogy a lányt van der Poel lökte fel, nem számolva azzal a lehetőséggel, hogy menekülés közben is eleshetett, akkor is lehorzsolhatta a könyökét, és a holland kerékpáros – ahogy azt be is vallotta – ezt követően ragadta meg a karját.
Azóta egy másik részlet is kiderült: a rendőrség elismerte, van der Poel barátnője, Roxanne, akivel a holland kerékpáros együtt aludt, miután enyhe megfázása miatt elkülönítették a holland válogatott többi tagjától, már korábban is rászólt az őket zavaró kamaszokra, és társa a harmadik kopogás után rontott ki dühösen a szobából.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés