Wout van Aert május 7-én átesett egy vakbélműtéten, azóta azon dolgozik, hogy minél jobb állapotba kerüljön a Tourra és az olimpiára.

Mathieu Heijboer, van Aert edzői csapatának vezetője azt mondja, nem tartanak ott, ahol kellene, ettől függetlenül a 26 éves kerékpáros részt vesz a belga bajnokság mezőnyversenyében. Pénteken utazik haza a franciaországi magaslati edzőtáborból Belgiumba, vasárnap pedig jöhet a verseny.

Kerékpár
Vas Blanka, országúti sztárok és brutális küzdelem – Öt ok, amiért nézned kell cyclo-crosst!
15/10/2021 15:24
Hogyan befolyásolta a vakbélműtét van Aert Tour-felkészülését?
Komoly ütést kaptunk, hisz Wout épp regenerálódott a klasszikusok után” – mondta Heijboer. Elment volna Sierra Nevadába edzőtáborba, majd a Dauphinéra, ehelyett otthon kellett lennie és jó ideig nem csinálhatott semmit. Ennek a hatását még mindig érzi, nem tart ott, ahol egyébként tartana. De keményen dolgozunk, hogy a lehető legjobb állapotban legyen a Tourra.
Meddig tartott a teljes pihenő?
Legalább egy hétig. És nyilván egy jó darabig még utána sem végezhetett rendes edzésmunkát. Mégiscsak műtétről van szó, és felnyitották a hasát, ezt pedig a fizikuma megsínylette. Így nem lehetett teljes felkészülést végezni.
Egy bő hét van a Tourig. Milyen formában fogja tudni megkezdeni a versenyt?
Nehéz megmondani. Van lemaradásunk, de Wout az Wout. Mutatott már olyat korábban is, amiről nem is gondoltuk, hogy lehetséges. Az első Tour-hétvégén sok mindenről képet kapunk majd.

Wout Van Aert

Fotó: Getty Images

Az eredeti terv az volt, hogy az első héten megpróbálja megnyerni az egyenkéntit és megszerezni a sárgát. Ezen most nyilván változtatni kell.
Ezek még mindig tervek, annyi, hogy most több a kérdőjel. Van Woutnak egy kis lemaradása, de ne írjuk őt le.
A mezőnyversenyben ott lesz a belga bajnokságon, de az időfutamot kihagyta.
Ha szerdán rajthoz állt volna egyenkéntiben is, akkor több értékes edzésnapot is ki kellett volna hagynia az edzőtáborból. Azt csináltuk, ami a fontosabb, amiből többet profitálhatott a Tourra. De az időfutam-keróján is rendesen tud már edzeni, nincs semmiféle korlátozás.
De nyilván nem tud még olyan számokat produkálni, mint műtét nélkül tudott volna.
Igen, így van. De nagyon keményen dolgozik, hogy jó legyen a Touron és az olimpián. Borzasztóan inspiráló őt látni. Nagyon nagy a munkabírása. Reggelente futott is mindig itt a tó körül. Nem nagy tempóval, de élvezte és az a lényeg.
via HLN
Paris - Roubaix
„Csak az volt a kérdés, hogyan éljük túl” – a Paris-Roubaix hősei mesélnek
06/10/2021 18:04
Paris - Roubaix
Wout Van Aert: “Nem tartozom azok közé, akik esős Roubaix-ban reménykednek”
02/10/2021 07:42