Tizenegy helyen tört el a gerince, életveszélyben volt, most Valter Ati mellett tér vissza

A mountain bike-ban Európa-bajnoki bronzéremig is jutó Milan Vader élete lehetőségét kapta 2022-ben: hároméves, 2024 végéig szóló szerződést írt alá a Jumbo-Vismánál. 26 évesen nagy reményekkel kezdte az országútis karrierjét, a szezon elején nem is mozgott rosszul, aztán a baszk kör ötödik szakasza mindent megváltoztatott. Most elmesélte, hogyan tért vissza a pokolból és mire készül jövőre.

Milan Vader

Fotó: Getty Images

Súlyos nyaki verőér- és tüdősérülés, váll-, kulcscsont-, szemgödör-, arccsont- és gerinctörés, bordarepedések.
Erre szokták mondani: csoda, hogy túlélte.
Az idei év egyik legsúlyosabb bukását kétségtelenül Milan Vader szenvedte el, aki saját állítása szerint is közel volt a halálhoz április 8-án, Baszkföldön.
Nagyjából 100 kilométer volt hátra a baszk kör ötödik, Zamudio és Mallabia közti szakaszából, amikor egy lejtmenetben, nagy sebességgel átesett a szalagkorláton. Egyből látszott, hogy nagy a baj: hosszú percek után sikerült szállításra alkalmas állapotba tenni, majd a bilbaói kórházban mesterséges kómába helyezték, miután átmenetileg az egész jobb oldala lebénult. Több műtét várt rá, az orvosok mindent megtettek, hogy életben tartsák őt.
Hála az égnek sikerült. Néhány nap alatt kilenc kilót fogyott (62-ről 53 kilóra), és amikor 12 nap után felébresztették őt az altatásból, semmire sem emlékezett a szakaszból, sőt, az azt megelőző napokból sem. Ez volt a legkisebb gond: nem tudott 30 másodpercnél tovább állva maradni, nem tudott enni, nem tudott semmilyen olyan mozgást vagy mozdulatot végezni, amit korábban simán.
Ahhoz képest, hogy újra kellett tanulnia járni, a sportág utóbbi éveinek egyik legvalószínűtlenebb visszatérését produkálta: szűk hat hónappal később, a horvát körön már versenyzett. Állítja, ehhez csak egy dolog kellett, de az nagyon – az akarat.
"Amikor felébredtem a kórházban, csak arra összpontosítottam, hogy minél hamarabb visszatérhessek. Annyira boldog vagyok, hogy sikerült.”
picture

Milan Vader a baszk körön

Fotó: Getty Images

Bilbaóból egy eindhoveni kórházba szállították, aztán hazaengedték. Az első edzésein 15 percig 30 watton tekert egy szobabringán – ennyit bírt és kész. Volt olyan nap, amikor a reggelizés annyira kifárasztotta, hogy azonnal vissza kellett feküdnie aludni. Két hónappal később, júniusban már teljesített egy 100 km-es edzést is az édesapjával, ami arra késztette edzőjét, Tim Heemskerket, hogy egyéni edzésprogramot dolgozzon ki elszánt versenyzőjének.
A terv működött: Vader júliustól heti 20 órát stabilan tudott tekerni, majd ismét elkezdte a normál edzéseket. Augusztusban olyan wattadatokat produkált, mint 2021 végén, így szeptember végén minden baj nélkül rajtolhatott Horvátországban.
„Tényleg a nulláról, az abszolút nulláról indultam, de nagyon motivált voltam. Az elején szinte lehetetlen volt bármit is megtervezni, mivel túl fáradtnak éreztem magam, de amint vissza tudtam térni a minőségi edzésekhez, minden tökéletesen alakult” – mesélte Vader.
„Izgatottan, talán pici félelemmel vártam a horvát kört, de nem voltak elvárásaim: a csapat azt mondta, hogy csak akkor dolgozzak, ha tudok. Aztán ahogy belelendültem, elkezdtem élvezni, ráadásul Jonas (Vingegaard – a szerk.) megnyerte az összetettet, én pedig tudtam segíteni neki. A családom is ott volt mellettem, ami sokat jelentett. A bukásom előtt nem értettem, miért akarnak ellátogatni a legtöbb versenyemre, de most már tudom: az ember csak egyszer él, és jó megosztani velük a legkülönlegesebb pillanatokat.”
picture

Milan Vader

Fotó: Getty Images

Heemskerk tíz éve dolgozik vele, nagyon jól ismeri őt, így érthetően megijedt a bukásnál.
"Nagyon rosszul volt. Csak arra tudtam gondolni, hogy újra normális ember lehessen, rendes életet élhessen. Miután felébredt a kómából, éreztem rajta, hogy rendben lesz, de én sem számítottam ennyire gyors gyógyulásra. Az volt a tervem, hogy majd télre visszarázódik a sportágba. Tévedtem. Nyáron két hónapot Spanyolországban, Alicantéban töltöttek a barátnőjével, emellett a fizioterápiát becsületesen elvégezte – ezek mind-mind jót tettek neki. Hihetetlen, hogy versenyen is indult már, reméljük, jövőre még jobb lesz, mint idén volt.”
Vadert két ok miatt szerződtette a Jumbo: egyrészt meglátták a potenciált, hogy jó hegyimenőt tudnak faragni belőle, másrészt szeretnék, ha a 2024-es párizsi olimpián aranyérmet nyerne montiban Hollandiának. Ha olyan ütemben fejlődik, mint ahogy erősödött az utóbbi hónapokban, erre minden esélye meg is lesz.
„Fabio Jakobsenre és más olyan versenyzőkre tekintek példaként, akiknek volt már nagy bukásuk, mégis megerősödve tértek vissza. Amíg motivált vagy, a tested őrült dolgokra képes és bármi lehetséges."
Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy 2023-ban kevés szurkoló fogja összetéveszteni Vader és Valter nevét.
Forrás: CyclingWeekly
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés