Valter Attila menedzsere szerint nem kell izgulni a jövő miatt
Publikálva 01/02/2022 - 18:41 GMT+1
Interjú Mattia Gallival, aki Primoz Roglic mellett Valter Attila és Fetter Erik menedzsere.
Primoz Roglic és Mattia Galli (forrás: bistro.biz)
Fotó: Other Agency
A sportág megkerülhetetlen szereplői, mégsem tudunk róluk túl sokat. Pedig ha ők nincsenek, biztosan sok pályafutás másként alakul. Egyeseknek kifejezetten nagy hatalmuk és hírük van a kerékpársportban, mások közben szép csendben és kifejezetten eredményesen dolgoznak. Ilyen Mattai Galli is, Valter Attila, Fetter Erik, és nem utolsósorban Jonas Vingegaard illetve Primoz Roglic menedzsere. Aki korábban olyan neveket segített, mint a Touron pöttyös trikót szerző Juan Mauricio Soler, a Lombardia-győztes Oliver Zaugg, Darwin Atapuma vagy például Esteban Chaves.
Mattiával még a Giro budapesti prezentációján beszéltünk le egy interjút, amit nem sokkal karácsony után sikerült összehozni. Roglic mellett a fő témát természetesen a két magyar versenyző, Valter Ati és Fetter Erik jelentette.
Mikor és miért kezdtél el menedzserként dolgozni?
Négy évig versenyeztem, egy ismert helyi csapatnál, a Mendrisióban, ahol az U23-ig jutottam. 2002-ben viszont befejeztem a pályafutásomat, elkezdtem az egyetemet, de valahogy a sportágban szerettem volna maradni. Érdekelt a menedzserkedés, ráadásul több kerékpáros ismerősöm megkeresett azzal, hogy segítsek neki. Ilyen volt a jó barátom, és ma már üzlettársam, Patrick Calcagni, aki gyakorlatilag az első versenyzőm lett. Aztán jött Victor Hugo Pena, aki korábban évekig tekert a Discovery csapatánál.
Hány versenyződ van most?
Segítünk focistáknak is, de igazából a fő profilom az országúti kerékpár, jelenleg 15 profi versenyző tartozik hozzám, plusz két montis (Colombo és Zanotti) illetve három, most még az U23-ban tekerő versenyző.
Mielőtt Valter Attilát megismerted, mennyit tudtál a magyar kerékpársportról?
Nyilván nem sokat, de Bodrogi nevét természetesen ismertem. Meg az újraindulása után mindig figyeltem az évről-évre egyre jobban fejlődő Tour de Hongrie-t.
Atival mikor és hol találkoztál?
Már junior korában hallottam róla, amikor néhány kisebb többnaposon kifejezetten jól ment. Onnantól kezdve figyelni kezdtem a pályafutását, de komolyabban a 2018-as szlovák kör után kezdtünk beszélgetni, amikor az első szakaszon, egy négyes befutó végén, Alaphilippe meg Hermans mögött lett harmadik. Akkoriban a Pannon csapatához tartozott, de nem volt menedzsere. Már az első kapcsolatfelvételek után érződött rajta, hogy egy nagyon motivált és intelligens srác.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/01/3301720.jpg)
Valter Attila a 2021-es Girón
Fotó: AFP
Nálad mi a fő szempont a kiválasztás során? Számít például az, hogy milyen ember az adott versenyző?
Nyilván az a legoptimálisabb helyzet, ha egy fiatal kerékpárossal tudsz együtt dolgozni, akiben ott a potenciál, bár senkiről nem tudod előre, hogy milyen pályafutásra lehet képes. Az intelligencia, az elhivatottság és a lojalitás nagyon fontos tényezők, hisz ha valaki jó ember, akkor hosszútávon is könnyű lesz vele együtt dolgozni. De mindenki más, Bohlit és Laengent például elég régen, junior koruk óta ismerem, de ott van Badilatti példája, aki viszonylag későn, 26 évesen került el egy World Tour csapathoz.
Attila mellett Fetter Erik is a te versenyződ. Ő, hogy került hozzád?
Soha nem szeretek sokat kérdezni valakiről, és itt sem volt erőltetett a dolog. Eriknek nem volt menedzsere, találkoztam vele 2020-ban egy livignói edzőtáborban, és mindketten úgy voltunk vele, hogy szívesen dolgoznánk együtt. Így akkor meg is egyeztünk egymással. Attilától azt persze tudtam, hogy ők ketten jóban vannak, és Erik épp szabad.
A leghíresebb versenyződ egyértelműen Roglic. Vele mióta dolgoztok együtt?
2016 végén lett a versenyzőm. Elterjedt róla a hír, hogy hiába teker már a Jumbónál, nincs menedzsere, és épp ügynököt keres. Mivel én régóta figyelem a kisebb versenyeket, mint amilyen a szlovén vagy az azeri kör, a nevével már sokszor találkoztam. De nem tudtam, honnan indult, milyen pályafutás van mögötte, és azt sem, hogy milyen ember. Megeresztettem egy-két telefont, hogy képbe kerüljek vele kapcsolatban, aztán felhívtam. A lehető legjobbkor, mert nyilván voltak ajánlatai máshonnan, de ő úgy ítélte meg, hogy velem szeretne együtt dolgozni.
Versenyzőként ismerjük, de milyen Roglic magánemberként?
Imádni való, szerény, ezer szállal kötődik a családjához, nagyon nyugodt, és tényleg egy kifejezetten intelligens srác.
Nehéz volt megállapodni a Jumbóval a hosszabbításról?
Egyáltalán nem, mivel Primoz és a csapat között, már csak az eredményes évek miatt is, kifejezetten jó a kapcsolat. A sok győzelme érthető módon bizalmat eredményezett, szóval gyorsan megegyeztünk. Ő itt akarta folytatni, mert érezte, hogy ebben a sorban már sokat fejlődött, és a jövőben még jobb versenyző lehet.
A Jumbóról sokszor olvasni, hogy pénzügyileg még nincsenek az Ineos szintjén, de az évek során látva a munkájukat, milyen csapatnak ismerted meg őket?
A csapatok tényleges költségvetése egy dolog, megint mások a számok, amiket az újságokban olvashatunk. Ezek sokszor közelítő adatok, és nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak. Néha az újságíróknak is érdekük, hogy picit „színezzék” a sportágat. A Jumbonál van tudás, jól szervezettek, amióta a mostani vezetőség irányítja a csapatot, folyamatosan egyre jobbak és jobbak lesznek. Ők a rendelkezésre álló erőforrásaikból mindig a lehető legtöbbet hozzák ki.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/01/3301719.jpg)
Mattia Galli (fotó: delo.si)
Fotó: Other Agency
Sokszor hallunk arról, hogy egy nagy győzelem egészen új, és a korábbinál anyagilag sokkal előnyösebb szerződést jelenthet a versenyzők számára. De tényleg igaz, hogy ha valaki nyer egy GT-t, akkor például megduplázhatja a korábbi fizetését?
Ez egy nehéz téma, nem is szeretem, mert minden versenyző más, és nem lehet általánosítani. Nyilván a Tour az a Tour, de nem mindenkinek az a célja. Ha valaki egynapos menő, akkor a Flandria vagy a Roubaix megnyerése lesz számára a maximum, megint másoknak, egyéb céljai is lehetnek. Az sem mindegy persze, hogy a szponzoroknak melyik verseny kiemelten fontos.
Valter Attilára visszatérve, mit gondolsz, egy ilyen év után változott a szerepe a csapaton belül? Már egy magasabb szintre került a Giro és a Lombardia miatt?
Attilát az FDJ-ben eddig is sokra tartották, de aztán élesben, az első évében bizonyított. Mindenki tudja, hogy még fiatal, szóval épp ezért lesznek és voltak hullámvölgyek a teljesítményében, de ez természetes dolog. Az idei szezonban, ha a csapat és Ati céljai is egybeesnek, akkor nyilván nem fogják lebeszélni egy olyan versenyről, amit ő kifejezetten szeretne. Sőt, ha látják az esélyt egy jó eredményre, akkor szerintem a lehetőségekhez képest támogatni is fogják. Meg fogja kapni az esélyt, de újra bizonyítania kell, hogy ez nem csak egyetlen jó év volt a részéről.
Látsz esélyt a szerződéshosszabbításra?
Az FDJ vezetőin azt érzem, hogy tökéletesen nyitottak erre, de majd leülünk beszélni velük, és meg kell hallgatni, ők mit gondolnak a jövőről. Ami fontos, Attila stressz nélkül tekerhet idén, hisz bebizonyította, hogy ide való, és megvan a helye a World Tourban. Bár a ezen a szinten már bizonyított, létfontosságú, hogy Attila azzal az elszántsággal és tudattal vágjon neki a mostani évnek, hogy még tovább tud, és még tovább kell fejlődnie.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés