Valter Ati: "Nagyon motiváló ugyanolyan bringával menni, amivel nyerték a tavalyi Tourt"
Elsősorban egynapos versenyeken indul majd az idény első felében Valter Attila, a Jumbo-Visma kerékpárosa, aki bízik benne, hogy új csapatában komoly szintet tud lépni.
Valter Attila
Fotó: Getty Images
Valter Attila és Fetter Erik is szintlépésben bízik
A M1 megkeresésére Valter elmondta, hogy gyorsan összeszoktak az új csapattársakkal, nagyon átgondolt a felkészülés. Külön kiemelte, hogy az edzésmunkáját illetően a korábbinál több odafigyelést tapasztal a Jumbo-Vismánál, sok visszajelzést kap, nagyon hangsúlyos a kommunikáció.
- árulta el a 24 éves kerékpáros, a 2023-as szezonra rátérve pedig elmondta, hogy a Gran Camino elnevezésű versenyen kezd a tavalyi Tour de France-győztessel, Jonas Vingegaard-ral együtt. Utána főleg egynapos versenyek következnek, a Strade Bianche, a Milánó-Sanremo, illetve majd az ardenneki klasszikusok, az Amstel Gold Race, a Fleche Wallonne és a Liege-Bastogne-Liege, melyeket még nem próbált.
"Ez az a profil, amire jelenleg most jobban készülök. A csapat is azt látja, ezek mennek nekem a legjobban" - tette hozzá.
Fetter Erik, az EOLO-Kometa versenyzője már másfél hét múlva megkezdi a idényét, Argentínában a San Juan-i körversenyen áll rajthoz. Azután februárban egy spanyol kitérő következik a Clasica de Almeriával és a Vuelta a Murciával, majd márciustól jönnek az olasz versenyek. A Giro d'Italiára készülő 22 éves bringás a tervek szerint idén részt vesz a Tirréno-Adriaticón, ahol korábban még nem indult.
"Szeretnék szintet lépni, közelebb kerülni a világ élvonalához, szeretném, hogy legyenek versenyek, ahol meccsben vagyok velük, akár a győzelemért, akár top ötös helyezésért, akár dobogóért. Én ennek már nagyon örülnék" - fogalmazta meg az idénre vonatkozó célkitűzést.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)