A határ a csillagos ég – 2020 óta az idei volt a legjobb Tour de Hongrie magyar szempontból
Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a Tour de Hongrie 2020 óta nem volt olyan sikeres hazai szempontból, mint a vasárnap véget ért idei verseny.
Feldhoffer Bálint 7. lett összetettben, Lópezé a sárga trikó - videón a Tour de Hongrie díjátadója
Videó forrása: Eurosport
A 2020-as magyar körverseny Valter Attila összetett győzelmével zárult, a múlt hetin pedig – amelyen a Tour de Hongrie százéves fennállását ünnepelték – Feldhoffer Bálint hetedikként zárt az összetettben.
"Azt gondolom, hogy 2020 óta nem volt ilyen sikeres Tour de Hongrie magyar szempontból. Egyrészt azért, mert azóta szintet lépett, tehát Pro Series-versennyé vált, másrészt pedig azért, mert soha nem volt olyan, hogy ennyi, tizenöt magyar versenyző szerepeljen különböző csapatok színeiben a hazai körversenyen" – mondta Schneller Domonkos az MTI-nek.
Kitért az utolsó etapon bukott Gönczy Gergőre, akinek kiugrott a válla és így nem tudta befejezni az Esztergomban zárult szakaszt. Rajta kívül csupán ketten – Pakot András és Hrenkó Norbert – nem értek célba a magyarok közül a vasárnapi távon.
"Az, hogy gyakorlatilag minden nap volt szökésben magyar egy World Tour-szintű mezőnyben, az egészen parádés, páratlan eredménynek gondolom. Már van három plusz egy kontinentális szintű csapat, és lehet, hogy ezek közül az egyik a jövő évtől Pro Teammé fog válni. Innentől kezdve a tehetséges és elkötelezett magyar fiatal kerékpárosok előtt a határ tényleg csak a csillagos ég" – mondta Schneller Domonkos. Hozzátette: szerinte a nemzetközi kerékpársport szinte valamennyi szintjére bejáratosak lehetnek a magyarok.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)