"Ugyanakkor nem hiszem, hogy ma harcban leszek a győzelemért. Jó lenne célba érni és kiváló eredmény lenne, ha holnap be tudnám fejezni a versenyt" - fogalmazott a Kazincbarcika környéki 177 kilométeres etap előtt Moschetti, aki 2018-ban másodikként ért célba itt.
Szilasi László versenyigazgató tájékoztatása szerint az Uno-X norvég bringása, Syver Waersted nem állt rajthoz, így 125 kerékpáros vágott neki a szakasznak.
Dér Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére kiemelte: ébernek kell lenni ezen az etapon, mivel több forgatókönyv is elképzelhető attól függően, hogy az összetettre aspiráló nagycsapatok vagy éppen a rivális sprinterek sorai meg kívánják-e nehezíteni a kiváló formában lévő, eddig két szakaszt bezsebelő, sárga trikós Fabio Jakobsen dolgát.
Tour de Hongrie
Megint túl korán indultak meg a Kékestetőn, drámai végjáték a Tour de Hongrie-n
TEGNAP 13:07
A szakember elégedett volt az eddig háromszor a legjobb húszban beérkező Karl Ádám teljesítményével, és elárulta: az elmúlt két naphoz hasonlóan azt kérte a 22 esztendős kerékpárostól, hogy legyen türelmesebb a hajrában, és "tegye a kereket" a csütörtökön és pénteken is második francia Rudy Barbierre.
Az utolsó kilométeren belül három kanyar található a kazincbarcikai befutónál, két jobbos, majd a cél előtt 270 méterrel egy éles balos. Dér Zsolt szerint aki az utolsó fordulót a második-harmadik pozícióban teszi meg, annak lesz a legjobb esélye a győzelemre, s reméli, hogy Karl ennek környékén helyezkedik majd.

Forrás: MTI
Tour de Hongrie
Dunbar nem tisztelte a Valter-kanyart a Kékestetőn, drámai csatában elbukta a szakaszgyőzelmet
TEGNAP 13:07
Tour de Hongrie
Groenewegen földbe döngölte a mezőnyt Kazincbarcikán
14/05/2022 20:25