Campenaerts: "A Vismánál azonnal megbíztam bennem, és betettek a Tour-keretbe"

Az év végéhez közeledve Belgiumban nagyban zajlik a szezon legjobb versenyzőinek díjazása, nemrég pedig a legjobb segítőnek járó 'Ezüst Izzadságcseppet' ('Crystal Drop of Sweat') Victor Campenaerts nyerte meg.

A díj bevezetése óta ő az első, aki az év legjobb kerékpárosa, majd a legértékesebb csapattárs címet is megkapta. Ráadásul ezt rögtön az első Vismás évében sikerült elérnie.

"Őszintén szólva ezt az elismerést egészen fantasztikusnak találom. Nagyon tudatos döntés volt ezt az utat választani, és segítővé válni egy topcsapatnál. Magát a segítő szerepet a Tour alatt is eléggé élveztem, most pedig az ott elvégzett munkáért díjaznak, ami kifejezetten megtisztelő. Bár csak belga versenyzők jöhetnek szóba, szerintem ennek a díjnak igenis nagy presztízse van."

Abszolút. Karrierem során párszor már váltottam, és mindig a kihívásokat kerestem. Ugyanolyan lelkesnek érzem magam, mint újoncként, miközben a mezőny egyik idősebb versenyzője lettem. Főleg a hegyeken voltam idén önmagam legjobb verziója, és ezt nagyon élveztem. Remélem, 2026-ban még jobb tudok lenni. A franciaországi háromhetes kerékpáros "nyaralás" a legnagyobb célom.

Még nincs leírva, de azt hiszem, idénről van egy jó ajánlólevelem. Minden jel arra utal, hogy ugyanazt a szerepet kapom ugyanabban a tervben. Nagyon menő lenne.

Tudtam, hogy a segítői munka passzolni fog, de azt nem, hogy a mászás ennyire jól megy majd. Szuper, hogy még a hegyeken is szerepet játszhatok, és befolyásolhatom a verseny alakulását. Minden szakaszra csinálunk egy kis tervet, és amikor újra meg újra működik, az egy szuper érzés. Ezt akarja az ember segítőként, nem? Gondolom, nem annyira jó a hangulat egy olyan csapatban, amelyik végigszenvedi a versenyt, de mi Pogačar verhetetlensége ellenére idén sok mindent kézben tartottunk. Másodikok lettünk a Touron, de úgy, hogy minden nap kihoztuk magunkból a maximumot. Próbáltuk a lehetetlent is megvalósítani, de Tadejjel nem lehetett mit csinálni.

Hát, azt mondanám, hogy a Tour negyedik szakasza volt ilyen. Dombos terep, néhány rövid emelkedővel. Előző este Grischa Niermann bejött a szobámba, és azt mondta: "Victor, holnap 15 km-rel a cél előtt te fogsz vezetni, az egész csapat a kerekeden lesz, és tíz percig olyan keményen fogsz menni, hogy mindenki anyázni fog magában."

Ez nagyon világos feladat volt, de egyben nehéz is, mert mindenki elöl akart lenni. Az, hogy sikerült, hihetetlen önbizalmat adott. Ráadásul a Tour elején voltunk, szóval az a nap nagy lendületet adott a folytatásra.

Nagyon örültem, mert ezt akartam. De aztán megnéztem a többi nevet, akik még mehettek volna a Tourra, és úgy éreztem: a legjobb önmagamat kell hoznom, hogy ne essek ki a keretből. Bizalmat kapsz, amit nem akarsz eljátszani.

A bizalmat szerintem az idő múlásával és a sok közös versennyel lehet megszerezni. Ez egy olyan dolog, ami napról napra nő. Nyilván korábban már beszéltem Jonasszal a mezőnyben, de új voltam a csapatban. Száz százalékig megbízni egymásban nem könnyű. Együtt mentünk a Párizs–Nizzán, ott kezdődött a folyamat. És a Tour felénél már nem kellett hátranéznem, hogy tudjam: mindig ott lesz mögöttem. Nagyon jó így dolgozni, egy pillanatig sem bántam meg a döntésemet.

Persze. Talán ő sem várta, hogy a hegyi szakaszokon ilyen fontos láncszem leszek. Ez neki is kellemes meglepetés lehetett.

A Touron mindig nagy káosz van, legyen az sprintszakasz vagy oldalszeles nap. Ebben csapatként nem vagyunk rosszak, de sokszor mi sem vagyunk ott teljes létszámmal mellette.

Ha leszidna, miközben te magadban már úgyis tudod, hogy elrontottál valamit, másnap nulla önbizalommal állnál oda a rajthoz. Ő inkább azt mondja: "Nem lehet minden nap tökéletes." Ez a mentalitás rendkívül építő erejű. Értékesebb, mint ha egy végig vezetett Ventoux után simán azt mondaná: "good job", miközben csak ő meg Tadej tudott mögöttem maradni. Ezt azért magamtól is tudnám.

Jonas nagyon szeretné ezt a kombinációt, és jó lenne vele menni, de erre még nincs semmi garancia. Ami biztos, hogy a Tour mindig a legfontosabb versenye lesz. Még ha nehéz is lesz legyőzni Tadejt. De mi vagyunk a legközelebbi üldözők, és Jonas is nagy fölényben van a második helyet nézve.

Ha lenne, nyilván nem mondanám el egy interjúban. Most inkább a megbízhatósággal foglalkozom. Segítőként ez más, mint kapitányként. A Vuelta alatt beteg lettem, és azt kérdezem magamtól, hogy ennek lehet-e köze a súlyomhoz, és mi lenne velem, ha 200 grammal több zsír lenne rajtam? Szóval most azt kutatom: hogyan lehetek magas szinten, miközben megbízható maradok.

Talán nem túl elszállt kérés, de ha meg tudnám őrizni azt a megbízhatóságot, amit idén a Touron mutattam, már nagyon boldog lennék.

A pontos programot csak a decemberi edzőtáborban tudjuk meg, de a Tour Down Underre biztosan nem megyek. Várom már a szezont, de én most itt Alicantéban is jól érzem magam. Ha szeretsz kerékpározni, és szenvedélyesen csinálod, ez a világ legszebb munkája.

(HLN)