Tour: Pogačar szerint álomszakasz volt, Vingegaard eléggé boldog – nyilatkozatok

Nem akármilyen csatát hozott az idei Tour de France 4. szakasza: az első nehéz hegyi napon Pogačar rögtön megmutatta, hogy szenzációs formában van, hiszen a Galibier tetején támadott, a lejtmenetben növelte az előnyét és ismét átvette a sárga trikót. Vingegaard többek között Evenepoellal és Rogličcsal együtt bő fél percet kapott, de így is győztesnek érzi magát. A főszereplők nyilatkozatai.

Pogacar mindenkit leszakított támadásával a Galibier-n

Videó forrása: Eurosport

Tadej Pogačar: „Egyértelműen ez volt a terv, ezt beszéltük meg, úgyhogy nagyon örülök. Álomszakasz volt ez számunkra. Nagyon erős a csapat, ráadásul jól ismertem a szakaszt, hiszen sokat edzettem már itt, lényegében hazai pálya volt nekem. Szereztem bónuszt a Galibier-n, amiből erőt meríthetek a folytatásra, mert eléggé zavaró volt a szembeszél felfelé. Nem is tudtam korábban támadni, úgyhogy ezért indultam csak a végén. Meglepődtem a vízátfolyásokon a lejtmenetben, picit meg is ijedtem, de lehetett nyomni és a helyismeret segített. Nagyon jó, hogy már ennyi az előnyöm, ráadásul boldog vagyok amiatt is, hogy ennyire jól éreztem magam. Várom a következő napokat.”
Jonas Vingegaard: „Persze, mindig kár időt veszíteni, de őszintén szólva: amikor elkezdtük a Tourt, arra számítottunk, hogy ekkorra már bő kétperces hátrányom lesz és az első négy szakasz szinte mindegyikén sokat fogok kapni. Azzal, hogy ez csak az egyik szakaszon történt meg, eléggé boldogok lehetünk: focis hasonlattal élve azt hittem, hogy eddig már 3-0 lesz oda, úgyhogy ezt egy kis győzelemként fogom fel. Az is igaz, hogy a legtöbb időt a lejtmenet második részén veszítettem, ahol a súly, a testfelépítés nyilván sokat számít. Azt hiszem, elégedettek lehetünk azzal, ahogyan a verseny eddig alakult, mert csak 50 másodperc a különbség köztünk, és bízom benne, hogy eljön a mi időnk.”
Remco Evenepoel: „Összességében jó nap volt: mindig pozitív érzés a világ legjobb versenyzője mögött másodikként célba érni. Nem lehet panaszom a stratégiánkkal vagy a verseny alakulásával kapcsolatban sem, mert 2000 méter fölött már érzed, hogy nehezebb reagálni a támadásukra, Tadej pedig tényleg nagyon erős volt. Próbáltam követni, de egyszerűen nem tudtam, aztán a lejtmenetet olyan gyorsan kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. Volt viszont néhány vizes kanyar, néhányszor megcsúsztam, egyszer majdnem elestem, és őszinte leszek, elvesztettem kicsit az önbizalmam. A sprint és a második hely viszont kárpótolt, ráadásul még mindig nem vagyok 100%-os, úgyhogy építhetünk erre a jó kezdésre. A hetedik szakaszon, az időfutamon már szeretnék nagyot menni. A cél továbbra is az, hogy az első ötben végezzek összetettben és szakaszt nyerjek.”
Primož Roglič: „Megint harcoltam egy kicsit magammal, végül ez most ennyire volt elég. Elégedett vagyok a mai nappal, mert Tadej zseniálisan ment a Galibier végén, és nem lehetett tartani a tempóját – le a kalappal előtte! Lassan én is egyre jobb leszek, de kell még pár nap. Azért még mindig versenyben vagyok a győzelemért.”
Mauro Gianetti (az UAE csapatigazgatója): „Hibátlan szakasz volt. Mindenki fantasztikusan ment, Almeida és Ayuso egyszerűen szenzációsan erős tempót diktált a Galibier-n. Az volt a terv, hogy megnézzük, hogyan gondolkozik a többi csapat, odafigyelünk rájuk és csak ezek után alakítjuk ki a taktikát – persze, tempót akartunk menni, és ha mindenki jól érzi magát, akkor miért ne? Aztán Tadej a munka elvégzése után megpróbálta a támadást, és sikerrel járt. Sok van még hátra, vannak páran az ellenfelek közül, akik szintén jó formában vannak és jól állnak összetettben, úgyhogy figyelnünk kell.”
picture

Pogačar hódította meg a Galibier-t elsőként, aztán beindult a nagy szlovén szóló a lejtmenetben

Videó forrása: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés