Az Ineos végre felkerülne a térképre a Tour de France brutális második hétvégéjén

Az Ineos eddig szakaszgyőzelem nélkül áll az idei Tour de France-on, így egyelőre legfeljebb Carlos Rodriguez ötödik helyének örülhetnek. A csapatvezetés szerint viszont a spanyolnak jobban fekszenek a most következő napok, míg a csapat a szökésekben is aktív lehet a szakaszgyőzelemhez egyszer már közel járó Tom Pidcock révén.

Stage 14 profile and route map: Pau - Saint-Lary-Soulan Pla d'Adet

Videó forrása: Eurosport

Szinte nincs olyan nap ezen a Tour de France-on, amikor ne történne valami.
Pogačar és Vingegaard az utolsó dombosabb etapon nagyot csatázott egymással, Roglič azóta egy bukás miatt feladta a versenyt, Bini Girmay pedig már három szakaszgyőzelemnél tart. Egy hagyományosan nagy csapatról viszont eddig elég kevés szó esik: ez az Ineos Grenadiers.
Pedig Carlos Rodriguez jelenleg is ott áll az összetett 5. helyén. Hátránya ugyan már közel öt perc a sárga trikós Pogačar mögött, közvetlenül előtte a szlovén segítője, Almeida van, Roglič kiesésével pedig a versenyben maradt nagy hármas egyik tagjának megzuhanására van attól, hogy odaérjen a dobogóra. Mindeközben a keretben ott van Tom Pidcock is, aki a murvás szakaszon volt már második, és valamennyire szabad kezet kap a verseny során.
Vagyis a csapatnak bőven vannak lehetőségei, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, a brutális második hétvége előtt pedig ígérik is, hogy ezért mindent megtesznek majd.
A célokról nemrég a sportigazgató Zak Dempster beszélt, aki elmondta, hogy a legfontosabbnak még mindig Rodriguez összetett helyezését látják.
„Azért vagyunk itt, hogy a lehető legjobb helyen zárjunk az összetettben. A nagy hegyi szakaszok után egyszerűbb lesz következtetést levonni. Carlos viszont általában erősebb az utolsó héten, az ottani emelkedők pedig sokkal inkább fekszenek majd neki.”
A spanyol versenyző erősségei az olyan napok, amikor hosszú emelkedőket mászik a mezőny, lehetőleg minél többet egymás után. Így például a 11. szakasz, ahol közel két percet kapott a két éllovastól, nem feküdt neki.
„Mindent megtett az emelkedőn, ami a Puy Mary után jött. Ha ott tudott volna maradni Remco vagy Roglič mellett, az lett volna az ideális nyilván. Szerintem Vingegaard és Pogačar más szinten voltak, de jól limitálta a veszteségeket… elvégre egy olyan napról volt szó, ahol robbanékonyságot igénylő, 15 perces emelkedők voltak. Ez nem igazán az erőssége, főleg a nagy négyessel szemben.”
picture

Carlos Rodriguez számára a következő szakaszok papíron kedvezőbbek lesznek.

Fotó: AFP

Azon a napon nem könnyítette meg Rodriguez dolgát az sem, hogy a csoportjában többnyire segítők maradtak, érthető módon pedig sem Almeida, sem az Evenepoelért dolgozó Mikel Landa nem volt hajlandó beforogni neki. Így csak Giulio Ciccone segítségére számíthatott.
Rodriguez számára tehát a következő két nap a Pireneusokban kedvezőbb lehet, ez pedig a segítőkre is nagyobb felelősséget tesz, de a csapat közben nem akar lemondani a szakaszgyőzelemről sem. És itt jön a képbe Pidcock, aki a 9. szakaszon már bántóan közel volt ehhez.
„Jó volt látni őt újra, ahogy megy és élvezi a versenyzést. A srácok utána a buszon köré gyűltek, megnéztük az ismétlést, a végére pedig ő is mosolygott és a következő lehetőségekről beszélt. A 10. szakaszon is aktív volt…
Pidcock számára a kemény hegyi napok sem ismeretlen terep, hiszen nyert ő már szakaszt az Alpe d’Huez emelkedőjén, de tavaly a legjobbakkal mászta Grand Colombier-t is. Szombaton harcban lenni a győzelemért hasonló bravúr lenne, hiszen a Tourmalet és a szakaszt záró Pla d'Adet is kegyetlenül nehéz hegyek.
Ha viszont összejön, az Ineos csapata biztosan újra a beszédtéma lesz.
Forrás: Velo
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés