Mørkøv csak a legújabb áldozat, az idei Tour kicsinálja a versenyzőket
Publikálva 19/07/2022 - 13:08 GMT+2
A Quick-Step felvezetőembere, Michael Mørkøv a vasárnapi szakaszon szinte végig a mezőny mögött haladva küzdött a limitidővel és végül kiesett. Vele együtt már több mint 20-an feladták az idei Tour de France-t, ami az óriási tempó és a nagy meleg miatt a szokásosnál is jobban próbára teszi a versenyzőket.
Mørkøv csak a legújabb áldozat, az idei Tour kicsinálja a versenyzőket
Fotó: ASO
Több mint húsz versenyző már feladta, de ez a szám Párizsig jóval magasabb is lehet.
A Tour de France 15. szakaszának hőse Michael Mørkøv volt. Nem a szakaszgyőztes Jasper Philipsen, nem a szökevényként majdnem hazaérő Benjamin Thomas, hanem az a Mørkøv, aki a hivatalos eredménylista alapján mintha be sem fejezte volna a szakaszt.
Valójában a Quick-Step felvezetőembere nagyon is áthaladt a célvonalon vasárnap, miután szinte az egész szakaszon át küzdött egyedül, hogy beférjen a limitidőbe. Nem sikerült, végül egy óra hátránnyal ért célba.
„Mindent beleadtam. Elképesztően nehéz volt. Tudtam, hogy kemény szakasz lesz. Már az elején el kellett engednem a mezőnyt, de eltökélt voltam, hogy elmegyek a célig és megnézem, elég-e ez a folytatáshoz.”
Valahol ironikus, hogy Mørkøv, aki az elmúlt két idényben matematikusokat megszégyenítő módon kalkulálta ki a szükséges időket és rángatta át a hegyeken a Quick-Step két sprinterét, Sam Bennettet és Mark Cavendish-t, most magát nem tudta megmenteni. Ez azonban nem róla, sokkal inkább az idei Tour kegyetlenségéről mond el sokat.
A dán versenyző koránt sem az első idén, aki ennek esik áldozatul. Szinte a rajt óta folyamatosan hullnak ki az indulók. Nem véletlen, hogy Mørkøv már a számára végzetes vasárnapi szakasz előtt is panaszkodott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/19/3415240.jpg)
Michael Morkov
Fotó: AFP
A hőségre még visszatérünk, de érdemes előbb az útvonallal foglalkozni, ennek ugyanis komoly hatása van arra, hogy miért ilyen elképesztő tempójú a verseny. A szervezők idén alig tettek be klasszikus sík szakaszokat, rengeteg viszont a trükkös nap: hol az oldalszéltől tart a mezőny, mint Dániában, hol a kockakövek, vagy egy-egy meredek emelkedő a hajrában teszik kiszámíthatatlanabbá a napot.
„Ha visszanézzük, Dániában a szél és a szűk utak miatt minden nap teljes gázon nyomta a mezőny. Aztán a calais-i szakasz is nehéz volt, majd egyből jöttek a kockakövek, most pedig a hegyekben vagyunk. Ez egy kemény Tour, sokan szerintem már eléggé szenvednek” – mondja Matt Winston, a DSM sportigazgatója.
A sima szakaszok nélkül a szökések sem alakulnak ki könnyen – talán pont a vasárnapi volt az első kivétel – ami egekbe emeli a verseny átlagtempóját. Az eddigi 15 nap átlagsebessége magasabb, mint a sebességrekordot máig tartó 2005-ös kiadásé. 17 év technikai és egyéb fejlődése után persze valahol természetes, hogy ezeket a rekordokat lassan megdöntik.
És erre jön rá a meleg. A Franciaország déli részén lévő hőhullám miatt az utóbbi pár szakaszon a versenyzők 40 fok körüli hőmérsékletben álltak rajthoz, a szervezők pedig extra frissítési lehetőséggel és a limitidő kitolásával segítették őket, de az etapokon nem rövidítettek.
„Ez nekem már túl meleg volt, teljesen kikészültem. Semmi nem maradt bennem. Persze, felültünk a bringára, de ez minden volt, csak nem élmény. Mit lehetett volna tenni? Rövidíthették volna a szakaszt…” - panaszkodott Alexander Kristoff a szakasz után.
Mikäel Cherel arról beszélt, soha korábban nem ivott még ennyit egy nap során, Romain Bardet szerint viszont ez sem segített.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/14/3410718.jpg)
Romain Bardet
Fotó: Getty Images
Hogy a rövidítés miért nem volt opció valójában, azt Bob Jungels foglalta össze tökéletesen.
“Erről nem én döntök, de más sportok ilyen időben törölve lettek volna. Sajnos a kerékpársport nem ilyen. Itt először történnie kell valami komolynak, aztán utólag tanulnak belőle. Ez elég sajnálatos. Persze megértem, hogy vannak más szempontok is. Például kezdhettünk volna korábban, de akkor a közvetítés nem lett volna főműsoridőben. Nekünk versenyzőként meglehet a véleményünk, de végső soron mi csak egy szereplők vagyunk a sok közül.”
Így viszont marad a szenvedés és egy talán minden eddiginél nehezebb Tour. A harmadik hétre – amíg nem tudjuk biztosan a pihenőnap covid-tesztjeinek eredményét – 147-en maradtak versenyben, a pozitív eseteknek, a bukásoknak és a nagy melegnek több mint 20 versenyző már áldozatul esett.
Látva a továbbra is tomboló hőséget és a harmadik hét kemény hegyi szakaszait, ez a szám alighanem Párizsra jóval több lesz.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés