Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Majd a reggeli ébredés után kiderül, mi Sagan célja ezen a Touron

Bodnár Gergő

Frissítve 29/06/2022 - 11:41 GMT+2

Hétszer nyerte meg a zöld trikót, de idén messze nem ő a pontverseny legnagyobb esélyese. Még Peter Sagan is azt mondja, hogy ha Van Aert olyan formában megy, mint tavasszal, nem nagyon lehet majd megszorítani a Touron.

Peter Sagan

Fotó: Getty Images

Rekordot jelentő hét alkalommal nyerte meg a pontversenyt, de most messze nem ő a zöld trikó legnagyobb esélyese. Peter Sagannak az elmúlt 1.5 év során háromszor lett pozitív a Covid-tesztje, és míg a legutóbbira szinte ráment a komplett tavasza, a mostani eset szerencsére nem járt komolyabb tünetekkel. Bár fel kellett adnia a svájci kört, előtte legalább nyert egy szakaszt.

Hétvégén aztán behúzta a szlovák bajnokságot is, így fel sem merült, hogy esetleg kimarad a Total keretéből.
A svájci körversenyen harmadszor is „lecsapott rád” a Covid. Rendben vagy?
Mivel nem éreztem magam betegnek, így nem nagyon aggódtam. A tavaszom viszont teljesen más volt, ott folyamatosan fáradtnak éreztem magam. Még a papíron könnyebb versenyeket sem tudtam befejezni, bizonyos wattszám elérése után meg szó szerint szenvedtem, szóval éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Amióta viszont elmentem Utah-ba, magaslatra készülni, minden rendben megy.
A gyenge tavaszod kizárólag a koronavírus következménye?
Minden orvosi vizsgálat arra utalt, hogy igen. Nem tehettem semmit, egyszerűen elkaptam. A visszatérés csak idő meg türelem kérdése volt.
A külvilág alábecsüli a Covid lehetséges következményeit egy élsportoló számára?
A hatása szerintem az egyéntől is függ. Valakit hónapokra legyengít, valakit csak pár napra. Ha te újságíróként kedvetlennek és gyengének érezed magad, a munkádat azért még el tudod végezni. Élsportolóként viszont ez nem ilyen egyszerű. Ha minden nap edzened kell, akkor válnak világosan érzékelhetővé a tünetek. Ránézésre nem lehet megmondani, hogy valaki azért ment gyenge tavaszt, mert elkapta a koronát, és utána mondjuk nem pihent eleget.
Féltél attól, hogy nem fogsz teljesen felépülni?
Szerintem 13 profi szezon után már ismertek, nem szoktam olyan dolgokon pörögni, melyekre nincs kihatásom. A felesleges aggódás nem segít. Szembe kell nézni a tényekkel, és úgy kell elfogadni őket, ahogy vannak.
Peter Sagan -  https://twitter.com/TeamTotalEnrg
Említetted Amerikát és az edzőtábort. De volt ott egy gravel verseny is.
Igen, de nem volt túlságosan komoly. A rajt után Oss és én néhány kilométert az első csoportban tekertünk, a maradék időt pedig olyan emberekkel töltöttük, akik beszélgetni meg fényképezkedni akartak velünk. Ez a nap inkább a pormócióról szólt, mondjuk ettől még élveztem az egészet.
Most viszont mindjárt itt a Tour, készen állsz?
Teljes mértékben. De ne is kérdezz a célokról, mert nem tudok válaszolni. Majd aznap reggel meglátom.
Belgiumban mindenki izgatott Van Aert miatt, akinek kimondott célja a zöld trikó. Te, mint a szakma szakértője, mit mondasz, mekkora meló megnyerni a pontversenyt?
Érdekes, mert egyik évben erősnek éreztem magam, és kis különbséggel nyertem, máskor meg gyengébbnek, de simán enyém lett a zöld trikó. Szóval minden Tour más. De egy biztos, ez bizony 21 napos feladat. Nem lehet 5 szakasz alatt összehozni az egészet. És fel kell készülni arra, hogy ezen a versenyen, mindig történhet valami őrültség. Ettől még Wout nagyon rendben van, ha úgy megy, mint korábban, elég könnyen megnyerheti a pontversenyt.
Ezt tényleg így gondolod?
Igen, határozottan. Van Aert azon kevés versenyzők egyike, akik a sprintekben is kimagaslóan jók, és gond nélkül átjutnak a hegyeken. Talán erre csak ő meg Mathieu van der Poel képes.
Peter Sagan - fotó:  https://twitter.com/TeamTotalEnrg
És Peter Sagan?
Tényleg, talán én is. Na, majd meglátjuk 😊
Idén már a nyolcadik zöld trikódat nyerhetnéd.
Ez így igaz, de a nyomás most már nem az én vállamon van. Ettől még megpróbálom megnyerni.
Otthon minden rendben? Hogy van a fiad? Marlon elég ügyes a bicón, ez látszott nemrég az Instagramon.
Napról-napra nagyobb, gyorsan nő, és egész ügyes. Óvodába jár, franciául és angolul tanul, plusz imád mozogni. Most épp a taekwondóval próbálkozik, de bicózik és tényleg jól teniszezik. Sokkal jobban, mint a többi korabeli gyerek. Nemrég tanult meg úszni, az is tök jól megy neki. Minden perc aranyat ér, amit vele tölthetek.
Forrás: www.hln.be
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés