Megnéztük, melyik lehet az az öt kritikus szakasz, ami eldönti, kié lesz a sárga trikó 2021-ben. Persze a két egyéni időfutamon kívül, melyeknek szintén komoly jelentősége lesz.

  • 9. szakasz: Cluses – Tignes, 145 km
Az első pihenőnap előtt kerül sor az első hegyi befutós szakaszra, melyből összesen három lesz az idei Touron. Addig a terep inkább a sprintereknek, az egynapos menőknek és a szökevényeknek kedvez.
Tour de France
A gruppettóban is stresszes az élet - Tim Declercq arról, hogyan lett utolsó a Touron
22/07/2021 15:25
A kilencedik szakaszon öt kategorizált emelkedőt sűrítettek bele 145 kilométerbe. Ezek közül az utolsó egy 21 km hosszú hegymenet, amely Tignes-ben zárul. Két évvel ezelőtt is lett volna itt egy hegyi befutó, de a szakasz végét törölni kellett, mert egy vihar okozta földcsuszamlás miatt az utak járhatatlanná váltak.
Les Breviéres környékén válik igazán izgalmassá a szakasz, itt ugyanis az út meredeken emelkedik majd. Az utolsó hét kilométer ehhez képest egy kicsit kienged, de a magaslat miatt itt valószínűleg több összetett menőnek is gondjai lesznek. A befutó 2113 méter magasan lesz.
https://i.eurosport.com/2020/11/17/2938358.jpg
  • 11. szakasz: Sorgues – Malaucéne, 199 km
2016 után először szerepel a Mont Ventoux a programban. Akkor a Misztrál szél miatt rövidíteni kellett a szakaszon, de ami még emlékezetesebb, hogy egy motorossal való ütközés után itt tolta felfelé a kerékpárját sárga trikóban Chris Froome.
Az idén a szervezők úgy döntöttek, hogy nem lesz hegyi befutó, viszont a versenyzőknek kétszer is meg kell mászniuk ezt a legendás hegyet.
Először Sault felől mennek fel, ami a leghosszabb, de a legkevésbé meredek a három lehetséges út közül. Miután felértek, jön egy lejtmenet Malaucéne-be, majd nekiveselkednek a klasszikus, 15,7 km hosszú, közel 9 százalékos emelkedőnek. Ha másodszor is felértek a Ventoux-ra, jön egy gyors lejtmenet ismét Malaucéne-be.
https://i.eurosport.com/2021/06/15/3153934.png
  • 15. szakasz: Céret – Andorra la Vella, 192 km
Ahogy a mezőny eléri a Pireneusokat, a sárga trikóért folyó küzdelem egyre élesebbé válik. Átmennek Andorrába is, ami az idén az egyetlen kirándulás lesz Franciaország határain túlra.
Négy kategorizált emelkedő vár a versenyzőkre, és ezen a napon másznak fel az idei Tour legmagasabb pontjára, a 2408 méter magas Port d’Envalirára. Innen jön egy hosszú, helyenként kifejezetten gyors lejtmenet, majd jön az aznapi utolsó teszt, a Collada de Beixalis.
Ez az emelkedő sokaknak ismerős lehet majd, részben, mert erre laknak és sokat edzenek a környéken, részben pedig, mert esetleg megküzdöttek már vele a 2018-as Vueltán. Mindössze 6.4 km, de meredek és trükkös, úgyhogy a helyismeret sokat számít majd.
A végén jön még egy lejtmenet, aminek az eleje kanyargós, a vége gyors. Az összetett esélyeseknek már valószínűleg csak egy nagyon szűk csoportja érkezik meg együtt Andorra la Vellába.
https://i.eurosport.com/2020/11/17/2938440.jpg
  • 17. szakasz: Muret – Saint-Lary-Soulan Col du Portet, 178 km
A Bastille Napjára került a Col du Portet megmászása. 2018-ban ez az emelkedő már szerepelt a programban, akkor a F1-et idéző rajtrácsokról vágott neki a mezőny egy nagyon rövid szakasznak, amit Nairo Quintana nyert meg.
A versenyzők hosszú ideig a Tolouse környéki völgyekben kanyarognak majd, de ez csak vihar előtti csend lesz, mert aztán jön három kőkemény emelkedő, és a nap hegyi befutóval zárul.
A Peyresourde hosszú lesz, de nem annyira meredek, az Azet már jóval keményebb, de a legdurvább a Portet lesz, a maga 8.7 százalékos átlagos meredekségével és 16 kilométeres hosszával. Ráadásul a végén 2000 méter fölé kerülnek.
https://i.eurosport.com/2021/06/15/3153990.png
  • 18. szakasz: Pau – Luz Ardiden, 130 km
Másnap ismét hegyi befutó, de csak 133 km és csak két komoly emelkedő vár a mezőnyre. Igaz, ezek közül az első a hírhedt Tourmalet. Ezúttal a keleti oldaláról mennek neki a hegynek, ami, bár ezt sokan vitatják, a könnyebbik útvonal. Az eleje szelíden indul, de aztán bedurvul.
A lejtmenet meredek, az aszfalt jó minőségű, úgyhogy gyorsan leérnek majd. Sok idejük nem lesz pihenni, mert indul a Luz-Ardiden. Ez is viszonylag lankásan kezdődik, és később lesz meredek, kicsit úgy, mint az Alpe d’Huez, ahol a lankás és a meredekebb részek váltogatják egymást. Ez a hektikusság mindenképpen a klasszikus hegyi menőknek kedvez majd.
https://i.eurosport.com/2021/06/15/3153992.png
via cyclingnews

További exkluzív tartalmak és hírek az olimpiával kapcsolatban is az Eurosport napi hírlevelében, amire ezen a linken lehet feliratkozni.
Tour de France
Jól nevelt, segítőkész, és minden pénzt megér – a menedzsere mesélt Tadej Pogačarról
22/07/2021 10:35
Tour de France
Philipsen: "Még Pogačar írt rám, hogy gratuláljon nekem"
22/07/2021 08:34