Az év eddigi legjobb szakaszát láttuk ma. A Garmin és az AG2R tett róla, hogy szenzációs legyen, hiszen már akkor teljes volt a káosz, amikor bekapcsolódtunk a közvetítésbe. Láttuk Froome-ot nagyon szenvedni és leszakadni, Contadort villogni, és hiába veszítette el a sárga trikót, számára sokkal fontosabb, hogy most is előrébb végzett, mint a legnagyobb riválisa. Ha a legerősebb csapata lett volna itt, az összetettet is megnyeri. Ő viszont – teljesen jogosan – Froome-ra figyelt, ráadásul addig, amíg Talanskyék behozhatatlan előnyre tettek szert. Most tartunk ott, hogy tényleg lehetetlen megmondani, mi fog történni a Touron.
Hétfőn jön a részletes értékelés, addig pedig íme a nyilatkozatok:
Andrew Talansky:Már a rajttól kezdve teljesen kaotikus volt a helyzet ezen a szakaszon. Hasznot húztunk abból, hogy Ryder Hesjedal bekerült a szökevénycsoportba. Az utolsó 15 km-en kezdtem el gondolni a győzelemre. Ryder elöl tekert, nélküle utolértek volna. A záró emelkedőn próbáltam úgy tekerni, ahogyan általában: megtalálva a számomra legmegfelelőbb ritmust, nem figyelve a különbségeket. Mindent beleadtam, az utolsó kilométeren nagyon szenvedtem. Megnyerni a Dauphinét... Hihetetlen érzés! Nagyon ritka pillanat egy versenyző karrierjében. Nagyon boldog vagyok! Ma reggel egyszerűen csak abban reménykedtem, hogy a dobogón maradok. Most már a Tuor de France-ra gondolhatok. Most nem vagyok olyan szinten, mint a Dauphiné legutóbbi két győztese - Wiggins és Froome - volt, amikor győzni tudott itt, de talán egy napon majd leszek.”
Tour de France
Nibali: 30 versenynap a Tourig
13/01/2015 14:58
Alberto Contador: „A többi csapat a Tour-versenyzőivel jött el. Nekem nem az az együttesem volt itt, amelyik júliusban lesz. Froome-ra próbáltam koncentrálni, hiszen ő volt a legnagyobb riválisom az összetettben. Támadott a csapattársaival, én pedig magamra maradtam. Az egyik pillanatban úgy határoztam, hogy támadok. Tudtam, hogy az elöl lévő versenyzők nagyon erősek, és hogy az összetettet elveszítettem. Másrészt viszont örülök a formámnak. Még ha nem is nyertem meg a Dauphinét, az állapotommal elégedett vagyok. Ez többet számít. Nem mondom, hogy hibáztam taktikailag, ha vannak olyan első számú emberek, akik támadnak, egyedül nem sok mindent lehet tenni ellenük. A lényeg, hogy mindenféle teher nélkül érkeztem erre a Dauphinére, engem a Tourra való felkészülés érdekel. Az összetett csak hab lett volna a tortán. Most pihenek, aztán megpróbálok a lehető legjobb erőbe kerülni a Tour de France-ra."

Christopher Froome a zöld trikóval vigasztalódhatott

Fotó: Eurosport

Christopher Froome:Most, hogy a verseny már véget ért, elmondhatom, hogy nagyon rosszul voltam a bukásom után. A combom iszonyatosan fáj, képtelen voltam a gyorsításoknál használt izmaimat úgy használni, ahogyan általában szoktam. Alberto nagyon magas szinten volt ezen a héten, de azt hiszem, hogy így is sok pozitívumot szűrhetünk le a mögöttünk hagyott napokból. Nyertem két szakaszt, ma Mikel Nievének is sikerült egyet, hat napig védtük a sárga trikót, amit a Saxonak egyetlen napig sem sikerült. Ami a gyógyszeres ügyet illeti, a magaslati edzőtáborból visszatérve a Liège-Bastogne-Liège-en kellett volna részt vennem, de beteg lettem. Az orvos azt mondta, vissza kell lépnem, és pihennem két napot ha indulni akarok a Romandie-n. A prológon mindent beleadtam, de utána nagyon köhögtem, így este úgy döntöttünk, kérünk sürgősségi engedélyt a gyógyszer használatára. Tablettát vettem be, nem injekciót kaptam, vagy ilyesmit. Mindent a szabályok szerint tettünk, és ezt az UCI ma meg is erősítette. Szomorú, hogy minden ilyen negatív megvilágítást kap. Az ilyen sürgősségi engedélyeknek megvan a helyük a sportban, méghozzá okkal."
Vincenzo Nibali:Fontos számunkra, hogy sikerült megnyerni a csapatversenyt, ez azt mutatja, hogy az egész együttes jól működik. Ma viszont, személy szerint nagyon szenvedtem. Szerencsét próbáltam, de nem maradt erőm egy ilyen őrülten magas szintű egy hetes verseny végére. Szerintem a megfelelő úton haladok a Tour de France felé. Sok nap van még július 5-ig. A Tour nagyon nehéz lesz, különösen az utolsó két héten, remélhetőleg akkor leszek a legjobb.”
Tour de France
"A duplával más szintre kerülnék"
07/01/2015 08:48
Tour de France
Aranypedál 2014: Az év szakasza
22/12/2014 18:28