Túlzás lenne azt állítani, hogy öldöklő harc folyt volna a kerékpáros csapatok között a World Tour-tagságért. Mindez nem csoda, ha kicsit jobban megvizsgáljuk, mekkora összegbe is kerül egy legmagasabb osztályba tartozó alakulat üzemeltetése.
Természetesen egy-egy csapat költségvetésének legnagyobb része a versenyzői fizetésekre megy el, és erre is kitérünk, ám kezdjük egy olyan tényezővel, amelyről kevesebb szó esik. Hajlamosak vagyunk ugyanis elfelejteni, hogy valahogyan működtetni is kell ezeket a gárdákat. Ide tartozik a versenyzők utaztatása: a szezont az edzőtáborral, majd Ausztráliában kezdik, aztán irány Ázsia, után következik Európa, majd párszor átruccannak Amerikába, vissza a kontinensünkre, végül újra Ázsia jön.
Az Omega Pharma-Quick Step 18 autójába például egyetlen évben 1 millió kilométert raknak bele. Önmagában a benzinköltség is irdatlan. Arról, hogy hány repülőjegyet vesznek, nincsen pontos adat, de a több száz a legpesszimistább becslés, hiszen néhány kivételtől eltekintve ezt is maguk állják, és akkor még ott vannak a szállodai szobák. Hiába van megadva, hogy a szervezőknek hány szobát kell biztosítaniuk - a Touron például hét darab kétágyast és két egyágyast -, az a mennyiség már nem elég, az ezen felüli a csapatokra marad. Úgy tartják, pusztán a logisztika egy évben 1 millió dollár (220 millió forint). A megnövekedett költségek okait több helyen kell keresni.
Tour de France
Nibali: 30 versenynap a Tourig
13/01/2015 14:58
Egyrészt manapság már annyi stábtagot találni egy együttesnél, amennyi versenyzőt, hiszen sokszor előfordul, hogy egyszerre három fronton kell helytállni. Ez eredményezi azt, hogy több sportigazgatóra, szerelőre, masszőrre, orvosra, erőnléti edzőre/tudósra, szakácsra, dietetikusra, sofőrre van szükség, és akkor még nem beszéltünk mondjuk a sajtósokról, akikből csak a BMC négyet alkalmaz egy évben - teljes állásban. Persze az ő bérük elmarad a versenyzőkétől, hiszen egy top sportigazgató is csupán 120 ezer dollárt (26 millió Ft) kap egy évben, egy jó szerelő ennek a felét, a többiek pedig még kevesebbet, de a sok kicsi sokra megy elv itt is működik. Másrészt a technológia és a tudomány is fejlődött. Csak néhány példa: ott van a szélcsatorna, amely manapság elengedhetetlen a jó időfutamokhoz. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a leghatékonyabb regenerációra is, éppen ebből kifolyólag drágább buszokat is vesznek (egy valóban megfelelő 450 ezer dollár), néha helikoptert bérelnek, hogy az első számú emberük minél hamarabb eljusson a szállodába, ez volt a helyzet tavaly Nibalival a Giron is.
És akkor még nem beszéltünk az év eleji edzőtáborokról sem, amelyek szintén komoly összegbe kerülnek, pláne akkor, ha valaki a Sky példáját követve hónapokra kibérel egy teljes szállodát Mallorcán, ahová rotációs rendszerben utaztatja a versenyzőit. A jó hír az, hogy legalább mindegyik alakulatnak megvannak azok a szponzorációs szerződései, amelyekkel a kerékpárok, kerekek, mezek, cipők, bukósisakok beszerzése nem jelent problémát. Ugyanakkor még így is ritkaságszámba megy, ha egy évet valakinek sikerül nyereséggel zárnia, a nullszaldó sem nevezhető megszokottnak.
Versenyzői fizetések. Messze ez a legnagyobb tétel. Nagyjából a keret 70-75%-a arra megy el, hogy a versenyzőket kifizessék. Arról azonban túlzás lenne beszélni, hogy mindenkinek hasonló szelet jut. Azt már lehet tudni, hogy Lance Armstrong 2004-ben a US Postal 8 millió dolláros éves költségvetésének több mint a felét, 4,5 millió dollárt keresett. Rajta kívül még Roberto Heras-t becsülték meg (1,4 millió), George Hincapie 480 ezret kapott, de egy Dave Zabriskie például csak 65 ezret. Manapság a legnagyobbak elérik Armstrong szintjét. Vincenzo Nibali, Alberto Contador, Bradley Wiggins, szintén zsebre tesz kb. 5 millió dollárt, azaz bő egymilliárd forintot, ehhez a táborhoz csatlakozhat jövőre Peter Sagan, és Chris Froome sincsen nagyon távol a nemrég aláírt új szerződése értelmében. Hogy mennyire kiegyenlítetlenek a juttatások?

Fotó: Eurosport

Az Omegánál a vasárnap a Kuurne-Brüsszel-Kuurne versenyt megnyerő Tom Boonen és a 25-szörös Tour-szakaszgyőztes Mark Cavendish együtt annyit keres, mint a csapat másik 28 versenyzője összesen. Ettől még a többieket sem kell sajnálni, hiszen egy átlagos WT-fizetés nagyjából 66 millió Ft, azt pedig az UCI szabályzata írja elő, hogy az úgynevezett néo-pro versenyzőknek is jár minimum bő 8 millió forint egy évben. Kereset szempontjából az idei átigazolási piac hozott egy érdekes történetet, méghozzá Chris Hornerét, hiszen a Vuelta címvédője nagyon sokáig keresett magának új „gazdát” a RadioShack megszűnését követően. Alapesetben nagyszerű helyzetben lett volna, hiszen sok pontot hozott volna, ami elengedhetetlen a legmagasabb osztályba kerüléshez, csakhogy senkinek sem kellett küzdenie a World Tour-tagságért, mindenki megkapta, aki biztosítani tudta a szükséges anyagi hátteret. Ha egy évvel ezelőtt jártunk volna, nagyjából 1 millió dollárt tudott volna kialkudni magának, ehhez képest most- pletykák szerint- nagyjából ennek a 30%-át utalja majd át a Lampre a számlájára... A legerősebbeknél megvan a keret Nehéz pontos összegre lelni azzal kapcsolatban, hogy ki mennyiből gazdálkodik. A pontosabb információkkal rendelkezők állítják, nagyjából 20 millió amerikai dollárja- mintegy 4 milliárd 400 millió forintja- van átlagosan egy WT-alakulatnak. Nem csoda, hogy egyre nehezebb a menedzserek feladata, főleg akkor, ha gazdasági válság robban ki, vagy az izgalmas versenyek és lenyűgöző teljesítmények helyett a doppingbotrányokra terelődik a figyelem. Azért lehet kevesebb pénzből is jó eredményeket elérni, amint azt a Cannondale és az EuropCar is jól mutatja. Úgy tartják, a legkisebb költségvetésűek 10 millió, a legtehetősebbek közel 40 millió dollárból gazdálkodnak. (Tavaly 8millió euróval, 2,4 milliárd forinttal az Euskaltel-Euskadi volt a legszegényebb, az Astana, a BMC, a Sky és Katyusa a leggazdagabb.)
Miből? Jogos a kérdés, honnan van pénzük a csapatoknak.
Alapvető lenne, hogy ahogyan mondjuk a labdarúgásban, itt is a televíziós bevételek jelentsék a költségvetés túlnyomó részét. Na ez az, amire a kerékpárban nem lehet számítani! Ráadásul hiába emelték fel sokan a szavukat a menedzserek közül ezzel kapcsolatban, jelenleg úgy tűnik, ebben nem is lesz változás. Oleg Tinkov például már sztrájkkal is fenyegetőzött, mondván a klubok simán kibírnának két-három évet a Tour de France nélkül, amire viszont egyből jött a válasz Christian Prudhomme versenyigazgatótól, hogy az egy kialakult hagyomány, hogy a tv-s jogdíjakból a csapatok nem részesülnek, és ezen nem is fognak változtatni, azt pedig kötve hiszi, hogy a támogatók örülnének, ha nem lennének láthatóak a világ legnagyobb versenyén. Ebből kifolyólag maradnak a szponzorok, akik közül elsősorban azok szállnak be, akik alapból a sportágban vannak. Ilyen a Cannondale, a Trek, a BMC vagy éppen a Giant. Eladásban, brand-építésben, fejlesztésben megtérül az összeg, amivel segítik az alakulatokat A másik kategória a milliárdosoké, akik pusztán csak szeretik a sportágat, és szeretnének maguknak egy kis szeletet belőle. Ilyen Oleg Tinkov (a Tinkoffnál, ő maga is amatőr bringás volt), Andy Rihs (BMC), Zdenek Bakala (OPQS). És akkor még ott vannak az állami pénzek, a kazahok az Astanát, az oroszok a Katyusát tömik tele különböző érdekektől vezérelve. Ahogyan arra Prudhomme is utalt, valamennyi támogatónak a Tour de France a legfontosabb egy évben, így vélekedik Jonathan Vaughters, a Garmin főnöke is: „Ha nem tudod garantálni, hogy ott lesztek a Touron, nem kapod meg a működésetekhez szükséges összeget.” A Tour de France és a többi nagy verseny nem csak azért fontos, mert cserébe olyan médiafelület kap egy cég, ami ár/érték arányban még mindig kifejezetten értékes. Természetesen ez a legmeghatározóbb, hiszen emlékezhetünk rá, tavaly például kimutathatóan nőtt a Sojasun-termékek eladása a francia kör alatt, az Argos is azt mondta, hogy azért száll ki, mert elérte a céljait, amit kitűzött maga elé a szerződéssel kapcsolatban.
Ugyanakkor szintén meghatározó a többi partner kiszolgálása. Azért nem hangzik rosszul, ha ezek a cégek a kiemelt partnereiknek azt mondják, látogassatok el hozzánk a Tour alatt, nézzétek meg, milyen egy ilyen verseny közelről, a színfalak mögött, esetleg még találkozhattok is világ legjobb bringásaival. Emlékezhetünk, tavaly Bodrogi László a Katyusánál avatta be a VIP-vendégeket a sportág világába. Más sportágakkal összehasonlítva Befejezésül összehasonlításul: a teniszező Novak Djokovic 2013-ban pusztán a pénzdíjakból 10,3 millió dollárral gazdagodott, az összbevétele kerekítve pontosan egy átlagos WT-csapat éves költségvetése volt. Wayne Rooney, a Manchester United támadója nemrég írta alá a heti 300 ezer fontos szerződését, amivel egy évben 5,67 milliárd forintot kap csak a Manchester Unitedtől- ez a teljes Omega költségvetés egy esztendőben. A kosárlabdázó LeBron James 19millió dollárt keres a Miaminál ebben a szezonban, de ennél jóval több pénz kerül a számlájára a különböző személyi szponzoroknak köszönhetően. Természetesen az NHL-ben és az NFL-ben is találunk számtalan olyan sztárt, aki teljesen más osztályban mozog, mint Contadorék. Ugyanakkor Franciaország legendás kézilabdázója, Nikola Karabatic mindössze annyit keres, mint amennyit egy átlagos World Tour- bringás, és akkor még a kisebb népszerűségnek örvendő sportágak legjobbjairól nem is beszéltünk.
(Székely Dávid)
Tour de France
"A duplával más szintre kerülnék"
07/01/2015 08:48
Tour de France
Aranypedál 2014: Az év szakasza
22/12/2014 18:28