Lorena Wiebes zöldben duplázott a Tour de France Femmes-en, pályafutása 109. győzelmét aratta az SD Worx holland sprintere
Az SD Worx Európa-bajnok sprintere, a holland Lorena Wiebes duplázott a 2025-ös női Tour de France-on, miután a hétfői után a keddi szakaszon is megnyerte a mezőnyhajrát Marianne Vos előtt. A magyar bajnok Vas Blanka így újabb győzelemből vette ki a részét, míg az összetett élmezőnye nem változott, így Vos megtartotta a sárga trikót.
Vos közelebb került hozzá, de Wiebes ismét verhetetlen volt a Touron
Videó forrása: Eurosport
Az olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka a női Tour de France negyedik szakaszán ismét győzelemhez segítette Lorena Wiebest.
Kedden a Saumur és Poitiers közötti 130,7 kilométert tekerte le a mezőny, az egyetlen kategorizált, kis emelkedő a céltól harminc kilométerre volt. Előző napi bukása után vállalta a folytatást az összetett egyik nagy esélyese, a holland Demi Vollering, a tavaly szakasznyertes Vas ezúttal is csapattársáért, Wiebesért dolgozott.
Egy nyitott részen az oldalszél rövid időre befújt ugyan, ám számottevő szakadás nem alakult ki, a mezőny együtt közelített a hajrához, leszámítva azt a két szökevényt, akiknek üldözésében a magyar bajnok jelentős szerepet játszott. A befektetett munka eredményeként négy kilométerrel a cél előtt sikerült utolérni a szökést, ahogy egy nappal korábban, az enyhén emelkedő úton rendezett mezőnyhajrában ezúttal is a holland Európa-bajnok győzött. Az ismét másodikként beérkező honfitársa, Marianne Vos megőrizte a sárga trikót.
Vas Blanka közel három és fél perc hátránnyal a 137. helyen érkezett meg, az összetettben 13 perc feletti lemaradással a 67. pozíciót foglalja el.
- Ez történt tegnap: Wiebes nyert, de Vollering drámai bukásáról szólt a Tour 3. szakasza
Eredmények:
4. szakasz, Saumur-Poitiers, 130,7 km:
- 1. Lorena Wiebes (holland, SD Worx-Protime) 2:54:11 óra
- 2. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
- 3. Lara Gillespie (ír, UAE-ADQ) a. i.
- ...137. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 3:23 perc hátrány
Az összetett élcsoportja:
- 1. Vos 11:13:11 óra
- 2. Wiebes 12 másodperc hátrány
- 3. Kimberley Le Court (mauritiusi, AG Insurance-Soudal) azonos idővel
- ...67. Vas 13:19 perc hátrány
A kilenc szakaszból álló és vasárnapig tartó női Tour de France mezőnyére szerdán a Vas számára ideálisnak tűnő, Chasseneuil-du-Poitou és Guéret közötti 165,8 kilométeres táv megtétele vár, a hajrában három rövid emelkedővel.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/timejudgesports/competition/logo/300/31411.png)
4. szakasz | Sík szakaszSaumur → Poitiers / 130.7 km
1
L. WiebesBefejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)