Bukás egyből a szakasz elején, Vos győzelme, Vas munkája - elrajtolt a női Tour de France

Az olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka csapatáért nagyot dolgozva a 84. lett a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati nyitószakaszán, amelyen a holland Marianne Vos győzött.

Kemény befutó, bukások és Reusser-dráma, Vas Blanka nagyot dolgozott a Tour első szakaszán

Videó forrása: Eurosport

A 78,8 kilométer távú szakaszt Vannes és Plumelec között rendezték meg, és már az éles rajtot megelőzően, a lassú rajtban nagy bukás történt, többen elestek, majd a szakasz során is több bukás történt, földön volt például a német Liane Lippert. A 2024-ben szakasznyertes Vas Blanka a csapatáért dolgozott, a hajrában szökési kísérleteket hatástalanított a magyar bajnok, aki munkáját elvégezve az utolsó hét kilométerre szakadt le a mezőnyről.
Az enyhén emelkedő záró részen hétszáz méterrel a cél előtt a sor elejéről el tudott tempózni az idéntől ismét az országútra koncentráló hegyikerékpáros olimpiai bajnok, a francia Pauline Ferrand-Prévot, ám az utolsó méterekre elfogyott az ereje, vismás csapattársa, Marianne Vos pedig lesprintelte a Liege-Bastogne-Liege-győztes, mauritiusi Kimberley Le Court-ot. A procyclingstats szakportál adatai alapján ez volt Vos 258. profi győzelme országúton.
Vas bő öt perc lemaradással a 84. pozícióban ért célba. Csapatából a legelőkelőbb helyezést a hetedikként betekerő holland Anna van der Breggen szerezte meg, aki három, sportigazgatóként töltött év után az idény elején tért vissza a mezőnybe.
A kilenc szakaszból álló és jövő hét vasárnapig tartó női Tour de France mezőnyére vasárnap a Brest és Quimper közötti 110,4 kilométer megtétele vár.
picture

Sikeres Groves-szökés az esőben, O'Connor a 20. szakaszon bukta el a 10. helyét - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

Eredmény:

1. szakasz, Vannes-Plumelec, 78,8 km:
  • 1. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) 1:53:03 óra
  • 2. Kimberley Le Court (mauritiusi, AG Insurance-Soudal) azonos idővel
  • 3. Pauline Ferrand-Prévot (francia, Visma-Lease a Bike) a. i.
  • ...84. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 5:06 perc hátrány
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása