Girona, Monaco, Andorra. Három olyan környék, amit a hegyek miatt a kerékpárosok szívesen választanak lakhelyül. A nemrég 2024-ig szerződést hosszabbító Jonas Vingegaard azonban nem költözik, kitart Dánia mellett.

Sok honfitárs versenyzővel ellentétben ő otthon maradt, ma is Glyngøre-ban él, ahol maximum dombokat találni, hegyeket nemigen.
Ennek ellenére, ahogy a Touron láthattuk, Vingegaard nemcsak, hogy felveszi a versenyt a hegyekben élő többi dánnal, hanem le is hagyja őket.
Országúti Világbajnokság
50,37 km/órás átlagsebességgel repesztett az új világbajnok - összefoglaló a vb női időfutamáról
5 ÓRÁJA
„Véleményem szerint nem kell az Alpokban vagy Kolumbiában élni ahhoz, hogy valakiből jó hegyi menő legyen” – mondja Thue Kvorning fiziológus. „Sokkal fontosabb a testalkat, a tömeg és, hogy ezzel a versenyző hogyan tud bánni. Az erőnlét számít, és hogy milyen belső motorral, milyen szívvel rendelkezik a kerékpáros.”
Lars Johansen, aki szintén fiziológus, egyetért ezzel. Neki ráadásul néhány évvel ezelőtt volt alkalma néhány tesztet is elvégezni Vingegaard-ral, melyek során kiderült, hogy a srác különleges képességekkel rendelkezik.
„Nagyon jó érzékkel választott szülőket magának, tőlük kapta ezt a nagy és erős szívet. Hihetetlen erővel és intenzitással tud oxigént pumpálni az izmaiba, miközben azok keményen dolgoznak.”
„Elképesztő szíve van. Ezt mi úgy hívjuk, hogy a maximális oxigénfelvevő képessége egészen kiváló. Főleg a testméreteihez képest. U23-asként 15 százalékkal jobb eredményt ért el, mint a csapattársai. Ez finoman szólva sem hétköznapi dolog.”
Vingegaard három héten át remekül teljesített. A kerékpáron nem lehetett zavarba hozni, de amikor interjút adott, akkor is nyugodt volt és laza. Úgy tűnik maximálisan megtalálta a belső egyensúlyt, a nyugalmat saját magában, ami egy élsportolónál egy nagyon fontos képesség.

Vingegaard

Fotó: Eurosport

„Alapvetően az a tapasztalatunk, hogy azok a sportolók, akik jól teljesítenek, megfelelő hátországgal rendelkeznek, és belül, lelkileg is nagyon rendben vannak” – mondja Kristoffer Henriksen sportpszichológus.
Az élsportolók mentális egészségének egyre nagyobb figyelmet tulajdonítanak Dániában. Ha ugyanis a mentális rész nincs a helyén, a fizikális rész sem működik.
„Fontos, hogy a sportolók legalább 25 éves korukig a sportjukban maradjanak. Sokan ugyanis a karrierjük elején kihullanak, elveszítik a motivációjukat. Ez gyakran azért van, mert olyan körülmények alakultak ki körülöttük, amelyek között nem tudtak kibontakozni.”
„A mentális jóllét fontosabb, mint korábban gondoltuk. Ma már úgy véljük, nem kell, hogy akadályt jelentsen, ha egy élsportoló Dániában akar élni.”
A kerékpárosok sokat vannak külföldön, ha azonban nincs stabil, nyugodt hátország mögöttük, nem tudnak teljesíteni a versenyeken. Vingegaard a barátnőjével, Trinével él, tavaly szeptember óta hármasban, ugyanis megszületetett kislányuk, Frida. A család tökéletes hátország a fiatal dán számára.

Pogacar és Vingegaard

Fotó: AFP

Eléggé elterjedt manapság a kerékpárosok körében az oxigénsátor, a magaslati edzőtábor vagy a magaslati ideiglenes lakhely is. Sokaknál ezek is a felkészülés részét képezik a nagy versenyek előtt.
A szakemberek szerint azonban alaposan át kell gondolni a fentiek használatát, ellenkező esetben ugyanis több kárt okoznak, mint hasznot.
„Nem a magaslati edzőtábor itt a lényeg” – mondja Kvorning. „Ha valaki túlságosan rákoncentrál ezekre, az mentálisan elfáradhat, ami fizikálisan is visszaüthet. Ha például 14 órát, vagy még annál is többet kell feküdni egy oxigénsátorban, abba bele lehet őrülni. Ez mentálisan akkora mínuszt is jelenthet, ami akár semmissé is teheti a fizikális előnyöket.”
A korábbi Tour-győztes Bjrane Riist lenyűgözte, amit Vaingegaard-tól látott az idei Touron. Ettől függetlenül úgy gondolja, van még olyan tartalék, amit fiatal honfitársa kihasználhatna. Szerinte neki is a nagy hegyek közelébe kellene költöznie. Egészen konkrétan hibának gondolja, hogy ezt eddig nem tette meg.
„Élettanilag más alkatúak vagyunk, mint azok, akik az Alpoktól délre élnek” – mondja Riis. „Általában több zsírt tárolunk a testünkön, így többet kell tennünk azért, hogy jó hegyi menőnek számítsunk. Többet kell a hegyekben edzenünk, mint egy átlagos kerékpárosnak.”

A Tour de France dobogóján

Fotó: Getty Images

Abban azonban Riis is egyetért a sportpszichológus Henriksennel, hogy a mentális dolgoknak nagyon rendben kell lenniük, mielőtt valaki belevág egy külföldi kalandba.
„A profi sportoló egyik ismérve, hogy felteszi magának azt a kérdést és meg is tudja válaszolni, hogy ’Mire van szükségem?’. Sok fiatalnak kell segítség, hogy megtalálja a megfelelő választ. Mindenkinek éreznie, tudnia kell, mi a jó neki. Ami az egyiknek működik, a másiknak nem biztos.”
A fiziológus Johansen hasonlóan gondolja, mint Riis, azaz, hogy Vingegaard-nak előnyére válhat, ha közelebb költözik a hegyekhez.
„Élettani szempontból jó döntés lehet a külföld. Ha a hegyek közelébe költözik, és sokat edz magaslaton, az újabb lökést adhat a fejlődésének.”
Többen már túl vannak ezen a költözésen. Így például Jakob Fuglsang, Michael Valgren, Søren Kragh Andersen, Magnus Cort és Casper Pedersen is. Chris Juul-Jensen azonban Dániában él, így ő megérti Vingegaard döntését.
„Sok öreg versenyző mondja, hogy délen kell élni, meg a hegyekben, de ha elég komoly és fegyelmezett vagy, a dolog működhet itt is.”
Vingegaard többször elmondta, hogy szeret Dániában élni a családjával. Amikor vasárnap újra találkozhatott a barátnőjével és a kislányával, mindannyian láthattuk, mennyit jelentenek neki.
„Csodálatos érzés volt újra látni őket. Száz százalékig támogattak engem, nélkülük ezt nem tudtam volna végigcsinálni.”
via Sport.tv2.dk
Országúti Világbajnokság
Van Aert: „Kicsit kezd sok lenni az ezüstérmekből”
7 ÓRÁJA
Országúti Világbajnokság
A holland Ellen van Dijk nyerte a női időfutamot
8 ÓRÁJA