Sokáig emlékezetes befutót láthattunk tegnap, de sajnos nem arról marad emlékezetes, hogy Bouhanni milyen szépen találta meg a rést 220 méterrel a cél előtt, és milyen jól bírta egészen a vonalig a szembeszél ellenére. Sokkal inkább arról, mekkora bukás történt nem sokkal korábban.
Az ismétlések alapján a Giant felvezetőembere, Janse Van Rensburg volt a hibás, aki elveszítette Luka Mezgecet, elkezdett körbenézni, közben viszont többen elhaladtak mellette. Az ismétlések alapján Apollonio - aki később le is szúrta a dél-afrikait - és Guardini is hozzáérhetett, amitől ő elesett, a többiek pedig sorra buktak mellette, mint a dominók. (Íme a videó, a lényeg 17:11-től, de csak erős idegzetűeknek!)
Kerékpár
Pinot: „Csak akkor megyek a Giróra, ha 100%-os leszek”
13 ÓRA
A bal szélen érkező Zdenek Stybar megpróbálta kikerülni a tömeget, és ugyan a kordon mellett még elfért volna, a kordont tartó lábban (ami merőleges rá) megakadt a kerékpárja. A lendület vitte volna tovább, ezért leesett kerékpárjáról, ami utána többször is megpördült a levegőben. Már az élő közvetítés során mutatott képsorokon is látszott, a címvédő nem fogja tudni folytatni az idei Eneco Tourt, a kezdeti hírek pedig arról szóltak, hogy állkapcsát törte, valamint agyrázkódása van. Nos, a kórházban kiderült, nagyobb volt az ijedtség. A körülményekhez képest még egész olcsón megúszta: „csupán” néhány fogát törte, és a nyelvéből harapott le egy darabot, elvben ma már ki is engedik.
Éjfél után már egészen jól volt, amit a Twitteren is nyomon követhettünk: „Nagyon szépen köszönöm a sok kedves üzenetet. Jobban, mint rendben vagyok, ha arra gondolok, mi történt Kevin De Weerttel a tavalyi Vueltán (az időfutam során). A feleségem régóta sürgeti, hogy legyen fogszabályzóm, úgy tűnik, a nehezebb utat járom haha :-). A szelfit viszont ezúttal meghagynám magamnak :-)."
Thank you soo much for all the messages. I'm more then OK when i think about the crash from
last
— Zdenek Stybar (@zdenekstybar)
My wife
told me to let do dental braces so I start to work on it on the hard way:) haha. Selfie i keep rather for myself:) — Zdenek Stybar (@zdenekstybar)
Az út másik oldalán földre kerülő Alexandr Porsev nem úszta meg törés nélkül. Az orosz bajnoknak a klasszikus kerékpáros sérülésből, kulcscsonttörésből kell felépülnie, úgyhogy ebből a szezonból már nem sok maradt neki hátra.
A verseny szervezői azt mondták, végiggondolják, milyen megoldást lehet találni a kordonproblémára.
A lényeg, hogy ennél sokkal nagyobb baj is lehetett volna, ám hála Istennek tényleg egész olcsón megúszták a srácok.
Az Eneco Tour ötödik szakaszán nem lesz mezőnyhajrá, izgalom viszont annál inkább, az élő közvetítés 14:45-kor kezdődik az Eurosporton.
Vuelta a Valencia
Enric Mas nyerte a 3. szakaszt a valenciai körön
18 ÓRA
Kerékpár
„Engem megöl, ha nagy rajtam a nyomás, más meg imádja”
EGY NAP