Valter Attila: „A Jumbónál már látják rajtam, hogy megérdemlem a társkapitányi szerepet”

Az emlékezetes bemutatkozás után máris itt van Valter Attila második Jumbós versenye, a Strade Bianche. Egy olyan egynapos következik, ami Ati egyik kedvence, és nem csak azért, mert egy évvel ezelőtt a 4. helyen zárt.

Az idei kiírás a végeredménytől függetlenül már most különleges számára, hisz Tiesj Benoot mellett társkapitányként állhat oda a rajthoz, ami egyértelműen a bizalom jele.

A világ egyik legjobb csapatánál számolnak vele kiemelt emberként, ami nyilván óriási motivációt adhat az egész napra. Ráadásul Ati akkor is mehetett volna magáért, ha esetleg Van Aert itt kezdte volna a szezont.

Szerintem igen, legalábbis én úgy láttam rajta. Aminek külön örültem, hogy fel sem merült senkiben, hogy ha majdnem harmadik tudtam lenni, akkor nem hajtottam teljesen ki magam. Mert látták, és Jonas is látta rajtam, hogy nem spóroltam és akkor sem tudtam volna többet menni érte a hegyeken, ha utána megállhattam volna. Én ott kihajtottam magam. Mentem, ameddig tudtam.

Egyébként nyilván megköszönte, de azért van különbség egy sima köszi, meg a köszönöm között. Láttam rajta, hogy az egészet őszintén mondja.

Igazából mindenki, és ettől jó ez a csapat. Rohan Dennis szerintem kifejezetten jó fej, az első versenyem alatt vele voltam egy szobában, szerintem sokan félreismerték a róla megjelent cikkek miatt. Vagy ott van például Leemreize, aki csendes, elég visszahúzódó srác, de nagyon aranyos, szinte az arcára van írva, hogy a légynek sem tudna ártani.

Alapból szabad lettem volna, a csapat szerint is jó, ha én el tudok menni a végéig. Amikor még arról volt szó, hogy jön Wout, akkor is szóba került a kiszámíthatatlansági faktor, amit én jelentettem volna, amennyiben ott vagyok a végjátékban. Akkor azért más lehetett volna a taktikánk, mintha csak simán húzom a sort és segítek. Mert onnan ugye Van Aert úgyis megoldja. Így viszont akár én is ugorhattam volna az akciókra és elmehettem volna a jó támadással vagy csoporttal.

Igen, tényleg ki vagyok emelve, ami rendkívül megtisztelő. Szerintem már az is különleges, hogy egy ekkora versenyen ilyen szerepben számolnak velem, ami nyilván némi plusz nyomással is jár. De attól még, hogy társkapitány leszek, a verseny ugyanannyira nehéz. Szerintem az a legfontosabb, hogy látják rajtam, hogy megérdemlem a kiemelést. Itt nem feltétlenül arra osztják a kapitányi szerepet, hogy ki milyen formában van. A forma csak egy dolog. Ha emberként nem vagy érett a feladatra, vagy nem tudsz kiemelt emberhez méltóan viselkedni, akkor nem is jelölnek ki.

Szerintem maga a bizalom már egy óriási dolog, függetlenül attól, végül hol érkezem meg. Látják bennem az esélyét, hisznek bennem és ez nagy lökést ad nekem a folytatásra.

Pontosan. Volt is egy vicces jelent a pénteki pályabejárás elején. Véletlenül Hessmann bringájára tette fel a saját Garminomat. Aztán ő szólt, hogy nem jó kerékpárra fogok felülni. Bár ránézésre más alkat, teljesen hasonlóak a beállításaink, 1 milliméter különbség van az ülésmagasságunk között, ugyanazt a nyerget használjuk. Ha ő ott van a közelemben és segíteni kell, akkor tőle kapok kerékpárt. Ami tényleg olyan lesz, mintha a sajátomra ülnék fel.

Szólhatsz bármiről, de előzetesen úgyis mindenről megkérdeznek. Pénteken például nekem „kellett” megmondani, hogy mikor menjünk pályát járni, és melyik szektorokat nézzük meg. Egyébként mindenből a legjobbat kapod, így én most nem is válogattam. Szó nélkül megbíztam a szerelőkben.

A Jumbo nem indul, így én sem. Ez pár hete már eldőlt. A csapatnál egy ideje tartják magukat ahhoz, hogy a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot leszámítva senkit nem engednek el a válogatotthoz. Korábban már voltak ebből gondok sérülések miatt, ezért tartják magukat ehhez és velem sem kivételeznek.

Amúgy arra a hétre pont szinte teljes pihenőt terveztünk nekem minimális tekeréssel, mivel előtte elég sok versenyem lesz. De a csapatnál már most mondták, hogy jövőre nagyon szeretnének jönni a Tour de Hongrie-ra.

Kifejezetten sokat olvasok, ezen a télen vagy négy könyvet befejeztem. Zeemantól, az egyik sportigazgatónktól kaptam egyet, Legacy a címe, az All Blacks-ről, vagyis az új-zélandi rögbi válogatottról szól.

Sorozatokat illetően most láttam egy elég extrát, a Wu-Tang: An American Sagát, ami arról szól, hogy lesz befutott is elismert a rapcsapat. Van egy különleges hangulata, ami nekem eléggé bejött. Illetve Pedro Pascal-heteket tartottam, mert megnéztem a The Mandaloriant illetve a The Last of Us-t, utóbbit azért, mert játszottam is a videójátékkal.