Van egy közhely, mely szerint a sprinterek az alfák: nem félnek semmitől és néha szeretnek hősködni. Bár nagy az arcuk, de mégiscsak ők nyernek a legtöbbet. Lehet, hogy van olyan sprinter, akire ez igaz, Sam Bennettre biztosan nem.

Ő úgy a világ egyik legjobb sprintere, hogy amikor épp nincs a kerékpáron, sokkal inkább egy laza srác, egy igazi úriember, mintsem egy gladiátor. A befutó után inkább megdumálja a dolgokat a riválisaival, ahelyett, hogy rájuk förmedne. Minden hevesség és lobbanékonyság eltűnik belőle, amikor leszáll a kerékpárjáról.
A rajongók még jobban megkedvelték őt tavaly, amikor megnyerte élete első szakaszát a Touron. Teljesen elöntötték ugyanis az érzelmei az interjúban, ami nem csoda, hisz nagyon nagy elődök nyomdokaiba lépett azzal, hogy szerzett végre egy győzelmet a világ legfontosabb versenyén.
Kerékpár
"Az emberek azt hitték, egy ecuadori sosem nyerhet semmi komolyat"
20 ÓRÁJA
Aztán két héttel később zöld trikóban tekert be Párizsba, letaszítva a pontverseny trónjáról Peter Sagant. Sőt, meg is nyerte az utolsó szakaszt a Champs-Élysées-n, ami azért nagy szó, mert ő mindössze az ötödik sprinter, akinek ez zöldben sikerült.
2021 sem alakul rosszul eddig a számára, hisz van már hét győzelme. Ettől függetlenül Bennett persze nem mond olyat, hogy ő volna jelenleg a világ leggyorsabb sprintere. Ez nem az ő stílusa.
„Nem mondom, és nem is gondolom, hogy én vagyok a leggyorsabb” – mondta Bennett. „Igazából nem érdekel, és nem is számít, hogy én vagyok-e. A lényeg, hogy én érjek először a célvonalhoz. A sprint amúgy sem csak a gyorsaságról szól. Erősnek kell lenned, jól kell helyezkedned, és kell még egy csomó dolog hozzá.”
Hajlamos magát alábecsülni, az elbizakodottság pedig eléggé távol áll tőle. Ennek persze megvan a maga oka.
„Ha edzésen sprintelek valaki ellen, az szinte biztos, hogy megver. Mindig volt több olyan csapattársam, akik egy az egyben mindig lenyomtak. De a verseny az más, olyankor valami átkattan bennem, olyankor egy teljesen másik srác vagyok.”
Amikor tavaly megnyerte a tizedik szakaszt a Touron, alig akarta elhinni. A visszajátszás megerősítette, hogy megverte Caleb Ewant, de egyre csak a társait, meg a csapatvezetést kérdezte, hogy tuti-e a győzelme. Csak percekkel később mert elkezdeni ünnepelni.
A Tour után mesélt arról, hogy imposztor szindrómával küzdött. Nem hitte el, hogy elég jó ahhoz, hogy a Quick-Step első számú sprintere legyen. A két szakaszgyőzelem meg a zöld trikó aztán meghozta a hiányzó önbizalmat.

Sam Bennett a 2020-as Tour de France 10. szakaszának megnyerését ünnepli

Fotó: Getty Images

„Az önbizalmam az elvégzett edzésmunkánál kezdődik. Onnan indul a dolog, hogy beletettem azt a melót, ami kell ahhoz, hogy ott legyek a legjobbakkal. Aztán, ha jönnek az eredmények, akkor az önbizalom is nő. De kerékpárosként mindig csak annyira vagy jó, mint az utolsó versenyed.”
„Az, hogy nem hangoztatom, hogy ilyen jó vagyok, meg olyan jó, kulturális dolog is. Írországban arrogánsnak számítasz, ha túlságosan nagyra tartod magad. Sokan ezt félreértik, és azt hiszik, egyáltalán nem bízok magamban. Ha így lenne, szerintem nem juthattam volna idáig.”
Az amúgy visszafogott Bennett verseny közben egy teljesen más állapotba kerül. Ilyenkor elég nehéz megállítani.
„Főleg az utolsó kilométeren. Azt akarom, hogy az emberek érezzék a jelenlétemet. Nem vagyok balek, amikor kell, mutatom az erőt. De máskor minek? Nincs rá szükség, nem kell bizonyítanom semmit. Egyébként is, az országúton jobb, ha inkább barátaid vannak, mint ellenségeid. Egymást felesleges cseszegetni, mert a legvégén úgyis a lábak döntenek.”
Bennett számára nem vezetett egyenes út a legjobbak közé. Talán pont azért nem kiáltja világgá a mostani sikereit, mert tudja, hogy a szerencse bizony forgandó. Ígéretesen indult a karrierje tizennyolc évesen, de aztán U23-asként egymást érték a bukások. 2009-ben frontálisan ütközött egy autóval, 2013-ban pedig megsérült a térde.
Már majdnem abbahagyta, amikor jött egy áttörést jelentő győzelem a Brit körön, ami után megkínálták egy profi szerződéssel. A fentiek miatt egy picit mindig le volt maradva a társaihoz képest, első World Tour-szintű győzelmét például csak 26 évesen, 2017-ben szerezte a Nizzán.

Sam Bennett zöldben Párizsban

Fotó: Getty Images

„A legnagyobb lépés az volt, amikor a Bora-Argonból Bora-Hansgrohe lett, majd megnyertem az első WT-versenyem. Olyan körülmények közé kerültem, ahol minden adott volt ahhoz, hogy megmutassam, mire vagyok képes.”
„A dolog arról szólt, hogy meg tudom-e ragadni a lehetőségeimet. Aztán amikor ezek az esélyek ott voltak, én mindig készen álltam, mindig megkaptam a kellő támogatást, mindig kihoztam magamból a maxot és mindig tudtam tanulni.”
„És minél több dolog jött, én annál jobban fejlődtem. Megküzdöttem mindenért, de az jót is tett a személyiségemnek. Soha nem kényelmesedtem el, mindig jobb és jobb akartam lenni. Pontosan azért, mert tudtam, milyen nehéz odakerülni. Ezt a mai napig észben tartom.”
Újabb fontos lépés volt, hogy 2020-ban a Quick-Stephez szerződött. Ez azt is jelentette, hogy nem kellett harcolnia csapaton belül Sagannal és Ackermannal, itt ugyanis ő lett az első számú sprinter. És ugye kapott egy brutálisan jó felvezető vonatot maga elé. Bár már 30 éves, úgy érzi nem érte még el a maximumát.
„Sok mindenben kell fejlődnöm. Bizonyos dolgokra még nem tudom a választ, de kipróbálok új módszereket, igyekszem kijavítani olyan dolgokat, amik nem működnek jól. Tudom, hogy egy 30 éves sprinter már nem fiatal, de a sérüléseim miatt szerintem kb. három év mínuszban vagyok.”

Sam Bennett a Párizs-Nizzán

Fotó: Eurosport

Ha Bennettről van szó, fontos beszélni arról, milyen különlegesen elemző az ő gondolkodásmódja. Fiatalon Robbie McEwen sprintjeit nézte vissza folyamatosan, mostanában pedig saját magát és a társait elemzi, figyeli, ki hogy versenyez, ki hogy mozog a mezőnyben.
„Amikor versenyzek, olyan szemüveg van rajtam, amely mögül periférikusan nagyon sok mindent látok. A cipőkből, a kerékből vagy a villából látom, kik vannak mellettem, mögöttem. Ez alapján hozok döntést, hogy hogyan fogok sprintelni, például, hogy mikor indulok meg. Minél több információ áll a rendelkezésemre a körülöttem lévő helyzetről, annál jobb döntéseket tudok hozni.”
Bennettnek általában az sem elég, ha győz. Még ilyenkor is megnézi, mit rontott el, hogy nyerhetett volna nagyobb különbséggel.
„Hosszú utat jártam be. Szerintem nem tartanék itt, ha nem lenne meg bennem ez a tulajdonság, és ha nem lennék ilyen éhes. Valamiért nem tudok pihenni, és sosem vagyok elégedett azzal, amit elértem. Mindig többet akarok. Talán egyszerűen csak mohó vagyok” – tette hozzá nevetve.
Az idén megnyerte Brugge–De Panne-t, az első WT-szintű egynaposát, ami meghozta az étvágyát a klasszikusokra is. Persze az idei fő cél, hogy szakaszokat nyerjen a Touron, és hogy megpróbálja megvédeni a zöld trikót.

Sam Bennett a Brugge - De Panne győzelmét ünnepli

Fotó: Eurosport

„Muszáj szakaszt nyernem. Ha nem nyerek egyet sem, az egyértelmű kudarc. Ezt nem érzem nyomásnak, egyszerűen kell nyernem egy szakaszt, ennyi. A zöldre is rá akarok menni, de a két dolog nem mindig összeegyeztethető.”
Bármennyire is visszafogottan nyilatkozik, az azért tény, hogy ha ő jó formában van, nagyon nehéz megverni.
„Minél több sikert érek el, annál jobban elhiszem, hogy akár még többre is képes lehetek. És az önbizalmam is nagyobb lesz. Persze keményen kell edzenem, és tisztelnem kell a srácokat, akik ellen versenyzek. De ha jól dolgozom, és ott leszek a végén, akkor elég jó esélyeim lesznek a győzelmekre.”
via Procycling Magazine
Olympic Games
Két hónapja eltörte a kulcscsontját, most olimpiát nyert a legyőzhetetlen Tom Pidcock
21 ÓRÁJA
Olympic Games
Újabb ezüst, de ez valami egészen más – Van Aert mintha csak a Tourt folytatta volna
TEGNAP 17:14