Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Sagan: „Miért lenne probléma, hogy nem World Tour csapathoz kerültem?”

Bodnár Gergő

Frissítve 05/08/2021 - 13:27 GMT+2

A szlovák szerint a Bora sem volt igazán nagy csapat, amikor öt évvel ezelőtt hozzájuk szerződött.

Peter Sagan

Fotó: AFP

Kedd este óta hivatalossá vált a pletyka, Peter Sagan tényleg a TotalEnergies csapatánál folytatja.


Peter Sagan öt év után elhagyta a Borát, és már a Tour de France alatt hallott pletykáknak megfelelően a TotalEnergies-hez igazolt. Vagyis ha szigorúan a tényeket nézzük, egy olyan sorhoz kerül, amely nem tartozik a World Tour csapatok közé. De ennek persze nincs sok jelentősége.
Ha Mathieu van der Poel miatt az Alpecin is minden fontos versenyen el tud indulni, akkor Sagan miatt a Totalnak sem lehet kérdés egy Flandria- vagy Roubaix-részvétel. A Touron meg amúgy is rendszeres résztvevőnek számítanak.
"Amikor 2016 végén a Borához igazoltam, nem számítottunk túl nagy csapatnak. Néhány év alatt viszont minden megváltozott, és a World Tour egyik legjobban szervezett sorává váltunk. Nem számít, kinek milyen licensze van, az a lényeg, mennyit tudunk kihozni a keretből” – mondta Sagan a L'Équipe-nek.
A Total Energies-hez természetesen érkezik a segítő személyzet is, a tesó Juraj mellett, Daniel Oss és Maciej Bodnar, valamint a Specalized is követi Sagant a francia csapathoz.
"Már nagyon várom ezt az új kalandot. Jean-René Bernaudeau menedzser mer nagyot álmodni, igazi újító, ezért remélem, hogy valamivel én is hozzájárulhatok a céljaihoz. Leginkább talán azzal, hogy sok versenyt nyerek” - mondta Sagan, aki 2022-vel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a fő versenyei alapvetően nem változnak.
Vagyis a nagy tavaszi egynaposokra szeretne koncentrálni, és legalább két nagy körversenyen tervez indulni. Ez utóbbi lesz érdekes kérdés a Giro és a Vuelta szabadkártyáinak elosztása miatt. Ráadásul a Boránál megszokott szabadásaga némileg növekszik, azaz könnyen lehet, hogy néhány monti versenyen is feltűnik.
picture

Peter Sagan

Fotó: AFP

"Öt évet töltöttem a Boránál, és velük értem el a legnagyobb sikereimet. Az ő versenyzőjükként szereztem meg a Tour-rekordot jelentő hetedik zöld trikómat, és velük értem el a 100. profi győzelmemet is. Ezt nem lehet egy pillanat alatt elfelejteni, rengeteg szép emlék köt a Borához. Attól, hogy francia sorhoz kerültem, semmi nem változik, továbbra is az lesz a feladatom, hogy a lehető legtöbb versenyt nyerjem.”
A német csapat nyilván felkészült Peter Sagan távozására, hisz szinte azonnal bejelentették hét versenyző, köztük Jai Hindley (DSM), Sergio Higuita (EF Education-Nippo) és Marco Haller (Bahrain Victorious) megszerzését.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az olimpia legfontosabb híreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés