Peák Barna: "A Wanty-nál minden megvan, ami korábban hiányzott nekem"
Publikálva 15/03/2022 - 11:08 GMT+1
Peák Barna először villant az idei szezonban, vasárnap második lett a Ronde van Drenthén. Az Intermarché - Wanty Gobert kerékpárosa korábban lakott Hollandiában, a SEG Racinggel járt is ezen a versenyen, szóval volt helyismerete. De ami ennél is fontosabb, hogy a sorsdöntő pillanatokban az ereje is megvolt ahhoz, hogy az élcsoportban maradjon.
Peák Barna (b) a dobogón (Fotó: Intermarché WG)
Fotó: Facebook
"Tényleg nagyon örülök ennek a második helynek, hosszú idő óta ez az első elfogadhatóan jó eredményem" - mondta Peák Barna a holland WielerFlitsnek.
Az Intermarché - Wanty Gobert kerékpárosára a vasárnapi második helye után a nemzetközi sajtó is felfigyelt, Barna a holland oldalnak adott interjúban elmesélte, hogy előzetesen azért tudta, milyen verseny várhat rá.
"2019-ben egyszer már mentem itt, amikor a SEG Racing Academy-nél tekertem, akkoriban Hollandiában éltem, így tudtam, hogyan működik egy ilyen szeles verseny. Jó formában vagyok, a Wanty-nál minden megvan, ami korábban hiányzott nekem.”
Mi azért egy kicsit jobban belementünk a részletekbe, Peák Barnát hétfő este értük el telefonon.
Milyen típusú versenyző vagy? Már a rajtban szoktad érezni, hogy ez most a te napod?
Előfordul, bár most pont nem éreztem annyira jónak a lábaimat. Jelenleg épp azt próbálgatom, hogy nem iszom sokat a rajt előtt, hogy ne kelljen mindig félreállnom menet közben, inkább a fokozatosságra megyek. De most picit aggódtam, nehogy kevés folyadék legyen bennem. Viszont ahogy nőni kezdett a tempó, teljesen jól éreztem magam.
Egyébként mi volt az alapfeladatod a kezdés előtt?
Mezőnyhajrá esetén ott volt a csapatban Boy van Poppel meg Gerben Thijssen, nekem az volt a feladatom, hogy próbálok ugrani minden támadásra, mint a Monserén, aztán a végén meglátjuk, hogy állunk. Ha Gerben ott van elöl, érte sprintelünk. Mivel már indultam itt korábban, azért sejtettem, hogy nem lesz mezőnyhajrá, és Thijssen nem is tudott az első csoporttal maradni. Az a rövid fal azért elég meredek volt. Miután egyedül voltam elöl, a fülemre mondták, hogy mostantól teljesen mértékben értem megyünk, onnantól már egyértelmű volt minden.
Elnézve a versenyt, túlzás azt mondani, hogy neked ez volt az egyik legtökéletesebb egynaposod? Hisz minden támadásra ugrottál, és nem tudtak leszakítani.
Nem túlzás. Ugranom kellett mindenre, mert egyedül voltam elől a csapatból. 🙂 Pont szempontból ez volt a legjobb versenyem, mert a 85 UCI-pont nagyon jól jött nekünk. A körözéseket mindig nagyon érzem, mert tudom, mikor mit kell csinálni. Most is tudtam, hogy a szél és az emelkedő miatt hol kell helyezkedni, és ez az utolsó körben is segített. Akkor már nagyon haladtunk, és teljesen egyértelmű volt, hogy melyik kanyar előtt kell beállni az út jobb oldalára, mert ha balról rám is kerülnek, az a versenyző majd a széllel szemben megy a bal oldalamon. Úgy voltam vele, olyan nincs, hogy onnan ne ugorjak fel a támadásra. Ez be is jött.
Mikor kevesen maradtatok, magadban már érezted, hogy ebből jó eredmény lesz?
A hajrában főleg arra figyeltem, hogy ott maradjak a csoportban, aztán körbenéztem, és láttam, hogy a legjobb hatban vagyok. Mikor elkezdtünk sprintelni, akkor is nyomtam, aztán egyszer csak éreztem, hogy Hofstettert ki tudom kerülni. Azért az elmúlt két év után az önbizalmam még nem tért vissza teljesen, most sem úgy álltam oda, hogy én itt nyerni fogok. Bár menet közben egyre magabiztosabb lettem.
A verseny végére hatan maradtatok, mennyire ismerted az ellenfeleket?
Tudtam, hogy ki kicsoda, egyedül a holland srácot nem ismertem az Abloc csapatából. Nyilván tudtam, ki a két leggyorsabb, de ilyenkor már mindenki nyélen megy, én meg főleg arra figyeltem, hogy ne legyen szökés. Amúgy visszanéztem a végét, amikor Dries Van Gestel még 2 versenyzővel ellépett, és azt a részt én rontottam el. Hárman támadtak, én meg néztem hátra, és nem mentem egyből. Ezt utólag azért sajnálom.
És ott miért néztél hátra? Pont rosszul esett a támadás?
Nem, úgy voltam vele, hogy spórolok egy picit. Én voltam legelöl a sorban, ha onnan próbálsz felugrani, az kerül a legtöbb energiába. Arra akartam tenni a kereket, aki hátulról jön, csak pont akkor nem reagált senki. A holland srác az Ablocból nem lépett semmire, ő végig hatodik kerék volt, a jumbós nyilván nem segített. Mire realizáltam, hogy itt nekem kell menni, már elléptek. Aztán Dries később abból a hármasból ment tovább, mi meg még fel sem értünk, így őt lekövetni nyilván már nem volt esélyem.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/15/3337988.jpg)
Peák Barna (Fotó: Intermarché WG)
Fotó: Facebook
Azért ennek a második helynek csak örültek a csapatnál?
Persze, nagyon jó hangulat volt a buszban, sok pontot szereztem, ami jól jött nekünk. Mindenki rám írt a csapatból, az egyik sportigazgatónk, Steven De Neef hétfőn külön felhívott és gratulált. Ebből is látszik, hogy itt kifejezetten értékelik az eredményeket. De hát ez egy ilyen közösség.
Akkor elmondhatjuk, amennyiben Peák Barna végre eleget versenyezhet, érzi a bizalmat, akkor az egésznek ez lesz az eredménye?
Így van. Meg normális a kerékpár. Ez nagyon sokat számít.
Ebben a hónapban már volt 2 versenyed, és lesz még három. Ez így ideális program neked?
Persze. Vannak egynaposok, ott lehet sok pontot szerezni, formában vagyok, és eddig mindkét oldalszeles egynaposon jól mentem. Kell egy nehezebb többnapos is, az lesz majd a Katalán kör.
Akkor a nagy célod továbbra is a Giro-részvétel?
Így van. Néha szóba kerül a dolog, bizakodó vagyok, a csapat meg majd úgyis bejelenti, amikor be kell.
A szombati Sanremo kapcsán egy utolsó kérdés: Pogačar vagy inkább Van Aert-párti vagy?
Inkább Van Aert. Mindkettőjüket kedvelem, de Woutot jobban. 🙂
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés