A halasztások elkezdték érinteni az európai naptár felkészülési versenyeit is, ami egyre nehezebben érinti a problémát nagyrészt figyelmen kívül hagyni próbáló bringásokat.


Hiába hihettük sokan, hogy az előző szezon nehézségei után a kerékpársport már kint van a vízből, és a koronavírus nem okoz több problémát, sajnos nem így alakult. Alig néhány héttel azután, hogy a mezőny megkezdte a szokásos edzőtáborokat Dél-Európában és mindenki óvatos optimizmussal tekintett előre a következő hónapokra, a járvány újra lecsapott és most már az európai versenyszezont is veszélyezteti.
Hiszen az idény jelen állás szerint Európában, egy sor kisebb spanyol és francia versennyel indul, az olyan kontinensen kívüli hagyományos szezonkezdő többnaposokat, mint az ausztrál Tour Down Under vagy a San Juan Argentínában, törölni kellett. Az elmúlt napokban viszont egy sor európai versenyt is töröltek vagy halasztottak a szervezők, nem rendeznek Andalúz és Algarvei kört sem.
Olympic Games
Monti arany, majd Vuelta – Pidcock olimpiai bajnokként utazik a spanyol körre
9 ÓRÁJA
Ezek a fejlemények érthető módon a versenyzőket is aggodalommal töltik el. A Lottó sprintere, Caleb Ewan viszont úgy látja, mást nem tehetnek, mint hogy készülnek arra a versenyre, ami jelenleg még a naptárban szerepel:
„Remélem, a szezon a tervek szerint lemegy majd, de a dolgok jelenleg nem néznek ki jól Európában. Ettől még úgy kell készülnünk, mintha minden lemenne. Nem gondolkodom ezen sokat, mert senki nem tudja mi lesz, így nincs értelme rajta agyalni.”
Mikor kezdődik már az idei szezon? | Eurosport
Az egy hónapos csúszás biztos, a megszokott január dátum helyett februári végi rajttal kell számolni. De ez persze nem azt jelenti, hogy addig ne láthatnánk országúti kerékpárt. Azt már jó ideje tudjuk, hogy 2021-es World Tour szezon nem Ausztráliában indul, de az utóbbi időben megint egyre több versenyt elhalasztottak.
A tavalyi szezonban a mezőny és a szervezők szigorú intézkedésekkel vették fel a harcot a járvánnyal, amiknek köszönhetően a versenyek többsége gond nélkül lezajlott. Ezek a tapasztalatok idén is segíthetnek, ugyanakkor az utóbbi hónapok arra is tanulságot jelentettek, hogy a dolgok milyen gyorsan tudnak változni.
Ez nem egy félelem, de nem lepnék meglepve, ha elhalasztanának versenyeket. Azt hiszem, tavaly mind megtanultuk, milyen gyorsan változnak a dolgok. Akkor nem volt könnyű szembenézni a helyzettel, de idén reméljük, hogy jobb lesz és gőzerővel készülünk a szezonra."
– mondta el a BikeExchange-ben tekerő
Jack Bauer.
A változások egyelőre nem érintik a február végére és márciusra tervezett nagyobb versenyeket, ahogy pedig a Quick Step csapatfőnöke, Patrick Lefevere is elmondta egy friss interjúban, ezek megrendezése a legfontosabb. Ezt a nézetet erősíti meg a Trekben tekerő Jasper Stuyven is, aki a tavaszi klasszikusok megrendezésében reménykedik:
Azt gondolom, hogy mindenki normalitást szeretne. Én egy normális klasszikus szezonban reménykedem. Jó, hogy jelenleg minden a naptárban van, és van miért dolgozni. Reméljük ezúttal a tavasszal sor is kerül ezekre a versenyekre.”
Lefevere szerint nem Evenepoel hibázott, hanem az orvosok nézték be a dolgot | Eurosport
Csapatfőnöknek lenni az országúti kerékpárban nem könnyű feladat, még egy olyan sikeres csapat esetében sem, mint a Quick-Step. A komoly krízist okozó 2020 után már idén is vannak törölt versenyek, ott van Remco Evenepoel, aki lassabban gyógyul, mint várták, és akkor még nem beszéltünk a szponzorgondokról. Interjú Patrick Lefevere-rel, a csapat első emberével.
A mostani állás szerint a nagyobb felkészülési versenyek sora a Valenciai körrel indul jövő szerdán (ez lesz az első Eurosportos közvetítés is!), a WT szezon pedig február végén, az UAE Tourral kezdődik. Az Emiratesben tekerő AlexanderKristoff szerint viszont fontos, hogy a versenyzők semmit ne vegyenek biztosnak:
„Nem igazán tudjuk, hogy fog kisülni a dolog, el kell fogadnunk a változásokat és késznek lennünk mindenre. Tavaly az idény normálisan indult, aztán hirtelen minden leállt. Ez idén is megtörténhet. Én csak azt remélem, hogy a legnagyobb versenyek lemennek, mert azok fontosak a túlélésünk szempontjából.”
Velonews
Olympic Games
Primoz Roglic: „Hülyeség ezt a sikert egy Tour-győzelemhez hasonlítani”
TEGNAP 08:59
Olympic Games
Evenepoel a mai nap után nem indítaná magát az időfutam vb-n
28/07/2021 16:57