Kiváló gének, maraton a kenyaiakkal és szerződés az Anderlechttől – Evenepoel már gyerekként is zseni volt

Így emlékszik vissza a fiatal Evenepoelra Stéphane Stassin, az Anderlecht U16-os csapatának edzője. Akárkit kérdezünk a tini Remcóról, egy vélemény biztosan visszaköszön: nyughatatlan volt és ez ellen senki, még az edzője sem tudott mit tenni.

„Emlékszem egy félmaratonra Brüsszelben. Én magam is futottam aznap, egy kerekesszékes résztvevőt segítettem, ezért indulhattunk 15 perccel a félmaraton futói előtt” – meséli Stassin.

Később kiderült, hogy a tizenharmadik lett, 1.16.15-ös idővel.

Fred Vandervennet szerint a kis Remco kiváló géneket örökölt, mivel az apja profiként tekert, az édesanyja meg imádott futni.

„Régebben én is nyertem korábban belga maratont, így segítettem az anyukájának felkészülni és ütemtervet készíteni” – meséli Vandervennet, aki Evenepoel első kerékpáros edzője volt.

Dennis Henderickx a KV Mechelen sportigazgatói stábjának tagjaként az ifjúsági csapatért felelt, és egy figyelemre méltó átigazolást hajtott végre. Egy olyan játékos érkezett, aki régóta szerepelt a listáján: Remco Evenepoel, az Anderlecht 2000-es születésű utánpótlás-válogatott tehetsége.

Evenepoel annak ellenére kapott érthetetlenül kevés lehetőséget a brüsszeli klubnál, hogy a korához képest nagyon éretten játszott, így Henderickx duplán örült, hogy sikerült őt a Mechelenhez csábítania. Ami viszont legelőször megdöbbentette: a fizikai teszteken a fiatal srác döbbenetes számokat produkált, olyanokat, amilyenekből Henderickx életében ötöt, ha látott.

Ezen a kora tavaszi napon viszont egyáltalán nem volt jó kedve. Aggasztó hírek jutottak a fülébe, hogy az adminisztrációs okokból pályára még nem lépő, viszont kőkeményen edző Evenepoel nem boldog, ráadásul a játékos személyes találkozót kért tőle aznapra. A mecheleni Liersesteenwegen lévő irodájában beszélgettek, de arra, amit hallott, ő sem számított.

Remco édesapja, Patrick az 1990-es években maga is profi bringás volt, és szabadidejében fanatikusan szurkolt az Anderlechtnek, így azt is gondolhatnánk, hogy a fiát élsportolónak szánta.

A pályafutását a 2000-es évek elején befejező Patrick szobafestőként, felesége, Agna pedig fodrászként dolgozott, egyszem gyereküket pedig sokszor „lepasszolták” különböző táborokba.

Evenepoel pont egy ilyen nyelvi tábornak köszönheti a folyékony angoltudását, de ami igazán megfogta őt, az a 2005-ös húsvéti szünet volt, amikor a szülei beíratták az Anderlecht focitáborába.

„Hamar kiderült, hogy a kis Remco figyelemre méltóan ügyesen bánik a labdával, és úgy tűnt, mintha soha nem fáradna el. Ezt az apja is észrevette ezt, mert Remco az edzések után kitörő energiával tekert hazáig. Viszont hiába a tehetség, Remcónak csak egy álma volt: kapus akart lenni. "Hónapokig nagy kapuskesztyűben járkált” – meséli nevetve Patrick.

A váltás jó döntésnek bizonyult, mert Remco kitűnt a kortársak közül és nagyon szépen fejlődött. Mindig egy évvel a kora előtt járt, az aktuális csapataiban fizikailag a legerősebb volt, és remek bal lábát nem lehetett nem észrevenni.

Erre pedig a belga határon túl is felfigyeltek. A PSV Eindhoven már 2009-ben kinézte a kiemelkedő futóképességével és vezetői kvalitásaival szimplán csak Napóleonnak becézett srácot, 2011-ben pedig próbajátékra hívták őt. Hamar igent mondott, ráadásul a nyilatkozatának köszönhetően bekerült a sajtóba: "A PSV története különleges, nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.” Mondta ezt alig 11 évesen, vérprofin az őt kérdező újságírónak.

Az eindhoveni évek tették őt azzá, aki most, állítják a szülei. Remco ugyanis kezdetben naponta ingázott otthona, Schepdaal és a 140 kilométerre lévő holland nagyváros között, úgy, hogy reggel öt előtt picivel kelt és csak este nyolc után ért haza.

Ezt nem lehetett sokáig fenntartani, ezért a szülei rátaláltak az eindhoveni Smetsers családra, amely befogadta a fiút. Noha rémes volt a gondolat, hogy hirtelen elszakadnak egymástól, Remco nem kallódott el, hanem zseniálisan kezelte a helyzetet: odafigyelt az étrendjére, extra edzéseket végzett és mindig este fél kilenckor ágyban volt. Nem véletlen lett gyorsan csapatkapitány a PSV utánpótlásában.

Annak ellenére, hogy látszólag minden jól alakult, hamar érződött: valami nincs rendben. A teste nem fejlődött úgy, mint a csapattársaié, alacsony maradt, és a sebessége, fürgesége sem tűnt úgy ki, mint korábban. Ráadásul a céltudatos hozzáállása miatt néha túl sokat várt el a csapattársaitól, akik emiatt idegesítőnek tartották. Édesanyja már-már belebetegedett, hogy Remco sorsa nem alakul a legszebben, így ismét váltani kellett.

2014 nyarán az Anderlecht dobott mentőövet. Noha manapság többen azt mondják, már ekkor érződött rajta, hogy nem kivételes tehetség a pályán, erre 2016 tavaszáig semmi bizonyíték nem érkezett.

Az Anderlecht korosztályos csapatánál, majd a belga U16-os válogatottnál is csapatkapitány lett, balhátvédként remekelt, nem lehetett őt lefutni, a társai pedig csodálkoztak, amikor hibátlanul adott interjúkat angolul. Elindult a brüsszeli félmaratonon is, ahol az 1 óra 16 perces futásával és a 13. helyével mindenkit lenyűgözött.

2016-ban viszont minden magyarázat nélkül folyamatosan a kispadon találta magát. Otthon azt látták rajta, hogy az optimizmusa hatalmas csalódottságba fordult, ezt pedig néhány hét után megelégelte Patrick.

Egyenesen a korrupciós ügyei miatt azóta egyszer már letartóztatott Anderlecht-menedzser és játékosügynök, Herman Van Holsbeeck irodájába ment, és megkérdezte, hogy mi a tervük a fiával. Van Holsbeeck azt válaszolta, hogy Remco legyen türelmes, mert meg fogja kapni az esélyt, de Remcót ez nem érdekelte: megüzente, hogy távozik a csapattól. Valójában a mellőzéssel telt hónapok belülről teljesen megváltoztatták őt. Noha aláírt a Mechelenhez, Patrick szerint érződött, hogy elveszítette a foci iránti szeretetét és elkezdett érdeklődni a kerékpározás iránt.

Remco megkapta édesapja régi országútiját és a futóedzései helyett hosszú bringázásokkal töltötte az idejét. A már említett pénteki nap, 2017. március 24-e délutánján aztán küldött egy sms-t édesanyjának, hogy este el akar mondani valamit.

Patrick már sejtette, miről lehet szó, mert Remco Garminján látta a legfrissebb adatokat: 117 kilométer, 33 km/h-s átlaggal a dimbes-dombos, helyenként erdős részeken.

Este aztán csak ennyit tudott kipréselni magából:

„Anya, apa, abbahagyom a focit, mert profi országúti bringás akarok lenni.” Ezután elsírta magát.

A többi már történelem…

Forrás: Cyclingweekly, Het Nieuwsblad