Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Porte feladta, Degenkolb megnyerte az őrült kockaköves szakaszt

Eurosport
Eurosport

Frissítve 15/07/2018 - 22:46 GMT+2

Degenkolb nyerte a komoly izgalmakat hozó kockaköves szakaszt, Porte bukott, és feladta a Tourt.

John Degenkolb

Fotó: Getty Images

Majdnem huszonkét kilométer a kockaköveken, befutó a híres roubaix-i velodrome mellett, vasárnap végre elérkezett a Tour első hetének leginkább várt szakasza. A Tour mezőnye 1983 óta nem ment olyan sokat ilyen utakon, mint a mai nap folyamán, így ennek megfelelően minden összetett esélyes tartott valamennyire a mai naptól. Nem véletlenül. Richie Porte már bőven az első kockaköves szektor előtt elszállt (kulcscsonttörés...), Uran jelentős hátránnyal zárt, Bardet egész nap elképesztően balszerencsés volt, a Nibali-Quintana-Froome hármas viszont ha nem is nyugis, de kifejezetten jó napot zárt.
Ez történt
Nem sokáig kellett várni az első drámára. A mezőny szó szerint nekiesett a szakasznak, az első kockaköves szektor előtt jött is egy bukás. Amiben ott volt Richie Porte, aki csúnyán ráesett a kulcscsontjára, így nem tudta folytatni a versenyt (a Movistaros Rojas-hoz hasonlóan).
Richie Porte
Porte után Bardet következett, aki előbb defektet kapott, majd kétszer is kerékpár cserélt. De a csapattársak segítségével - ha nem is könnyen - de felért.
Szűk hetvennel a vége előtt - az első négy csillagos szektort megelőzően - jött egy újabb bukás, ami a Sky későbbi munkájának is köszönhetően, elég komoly szakadást eredményezett. Bő 20 fő maradt az első csoportban (köztük Quintana, Froome, GvA és Sagan), de Nibali illetve Fuglsang leszakadt. Igaz percekkel később már össze is ért a két sor. Tényleg lüktető és izgalmas volt a szakasz, bár két ilyen nap után azért erre lehetett számítani.
Negyvenöttel a vége előtt - amikor Bardet a változatosság kedvéért már túl volt a sokadik defektjén - Moscon bukott, és vitte magával Thomast illetve Froome-ot. De ebben a szituban a sárga trikós Van Avermaet is majdnem földre került. Pedig addig a Sky irányított, méghozzá elég komolyan. Aztán alig telt el bő tíz perc, és Kwiatkowski illetve Rowe bukott...
Michał Kwiatkowski
Elképesztő szakasz volt, gyakorlatilag három percenként történt valami. A nagyok közül sokáig nyugis napot lehozó Landa frissítés közben bukott, Uran szintén leszakadt, miközben a sárga trikós Van Avermaet, Degenkolb és Lampaert betámadta a főmezőnyt.
Tíz kilométerrel a vége előtt már látszott, hogy ez a hármas meccselhet a szakaszgyőzelemért, Uran és Landa meg azért dolgozott, hogy minimalizálják a veszteségüket. Így volt ezzel Bardet is, aki kis túlzással egész nap üldözte a mezőnyt, és öttel a vége előtt megint kapott egy defektet.
TDF - Stage 9 - Puncture for Romain Bardet
A hármas sprintet John Degenkolb nyerte, a második helyen záró Van Avermaet jelentősen növelte az előnyét összetettben (43 mp-el vezet a ma nagyot tekerő Geraint Thomas előtt), Lampaert meg harmadik lett.
Három kivételtől eltekintve, az összetett esélyesek együtt értek célba, Bardet és Landa az esélyesek sorától 7 másodpercet kapott, a nap közben szintén bukó Uran meg huszonnyolcat. A hátrány ellenére mindhárman jobban jártak, mint Richie Porte, aki ma feladta a Tourt.
picture

Richie Porte

Fotó: Eurosport

Nagy szakasz volt, lesz miről beszélni a következő napokban.
A szakasz végeredménye: ITT
Az összetett állása: ITT
A szakaszgyőztes - John Degenkolb (Trek)
2015-ben a csúcson volt, Sanremót és Roubaix-t nyert. Azóta azonban - részben az emlékezetes balesete miatt - nem volt önmaga. Ez a mai nap az ő igazi visszatérése. Életében először győzött a Touron.
A nap száma - 9
Akárcsak tavaly, Richie Porte megint a kilencedik szakaszon adta fel a Tourt. A BMC kapitánya az előző évben is bukás miatt szállt ki.
A nap nyilatkozata
"Nem tudom szavakkal leírni, hogy mit érzek pontosan. Olyan régen üldözöm ezt a győzelmet...Annyian mondták rólam, hogy végem van, és soha többé nem fogok visszatérni." (John Degenkolb)
A nap fotója: Naesen és Majka
picture

Olivier Naesen (AG2R) pasando por encima de Rafal Majka (Bora) en la novena etapa del Tour

Fotó: EFE

Ez jön
Hétfőn a jól megérdemelt pihenőnapját tölti a mezőny, kedden egy igen kemény, de még nem hegyi befutós szakasszal folytatódik a verseny. Lehet majd küzdeni a pöttyösért.
Szintrajz:
Tour de France : Preview Stage 10 - IS
TV:
Az első hét összefoglalója: hétfő - 17.30 (Eurosport)., 9. szakasz: 13.50 - Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés