Tárt karokkal várták őt az Ineosnál, miközben tudja, hogy egy életben egyszer adódik ilyen lehetőség. Richie Porte sosem volt ennyire boldog, és már a 2021-es taktikát szövögeti. 


Kétségtelenül az egyik legérdekesebb átigazolás az idei évet tekintve, hogy Richie Porte visszatért az Ineoshoz. A január 30-án a 36. születésnapját ünneplő ausztrál tavaly felért a csúcsra, hisz megannyi balszerencsés próbálkozás után 3. lett a Tour de France-on, és élete első háromhetesen elért dobogóját ünnepelhette. Ráadásul a Tour közben világra jött második gyereke, a kis Eloise születéséről pedig ugyan lemaradt, azóta egészen a mostani szezonkezdetig próbált minél több időt a családjával tölteni.
Tudnivaló volt, hogy távozik a Trektől, szeptember 25-én végül bejelentették, hogy az Ineosnál folytatja. Hosszabbítási opcióval egy évre írt alá, de korábban úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 2022 végén visszavonul. Befejezésről azonban egyelőre szó sincs, saját elmondása szerint pályafutása egyik legizgalmasabb idénye vár rá: a bivalyerősnek tűnő, Bernal, Carapaz, Geoghegan Hart, Thomas vagy épp Adam Yates fémjelezte sorban fontos segítői szerepet kaphat, és néhány versenyen első számú ember is lehet.
Kerékpár
Lefevere: „Bennett olyan, mint a nő, akit megvertek, de utána mégis hazamegy”
EGY ÓRÁJA
"Segítőnek írtam alá, de úgy gondolom, ha meglesz a formám és a taktikánk úgy kívánja vagy valami rendkívüli történik, készen fogok állni arra, hogy kapitány legyek. Nem kifejezett célom, hogy megnyerjem valamelyik háromhetest, de bármi előfordulhat. Láthattuk a Girón és a Vueltán, hogy több olyan versenyző is van a keretben, aki képes alkalmazkodni szintet lépni, és szerintem ez lesz a tendencia 2021-ben is. Ha van egy kiemelkedően erős ember a mezőnyben, mint volt 2020-ban a Touron Pogacar, nem lehet a régi csapattaktikát alkalmazni, valami váratlant, valami újat kell húzni."
Brutális keret, rengeteg kérdés: az Ineos 8+1 háromhetes menője 2021-re | Eurosport
Egy komplett sort össze tudna állítani a következő szezon bármelyik GrandTourjára az Ineos azokból a klasszisokból, akik közül mindenki győzelem- vagy dobogóesélyes lenne. Hogy ez a csúcsra vezet vagy épp visszaüt, egyelőre nem tudni, mindenesetre nevekből és álmokból nincs hiány.
Porte az elmúlt hetekben Ausztráliában, egész pontosan hazai környezetben, Tasmanián készült, apróbb zavaró tényezőkkel (érkezésük után kéthetes karanténban voltak a családdal Perthben, majd megfázott). A napokban részt vesz a Tour Down Undert "helyettesítő" Santos Festival of Cyclingon, ám az ausztrál bajnokságot ezúttal kihagyja. 
"Előzetesen benne volt a programomban a nemzeti bajnokság, de nem vállalom a kockázatot, hisz bármilyen egészségügyi szabályozást hozhatnak, én meg úgy ott ragadnék, hogy semmit sem tudnánk tenni Egyébként is teljesen más minden a korlátozások miatt, kemény volt az előző szezon vége, így pláne örülök, hogy viszonylagos kényelemben és nyugalomban vagyunk itt."
A tervek szerint február elején térnek vissza Európába, az első komolyabb versenye a Párizs-Nizza vagy a Tirreno-Adriatico lehet.

porte-ausztralia.png

Fotó: Eurosport

Porte 2015-ben, négy idény után hagyta ott a Skyt, ám - főleg az utóbbi hónapokban - többször is hangoztatta, hogy mindig is a briteknél érezte otthon magát igazán. Most elárulta, egész pontosan miért. 
"Dave Brailsford olyat mondott nekem 2015-ben, amilyet senki másnak: úgy búcsúztunk el egymástól, hogyha bármikor vissza szeretnék térni, az ajtó nyitva áll előttem. Nem sokszor adódik egy ember életében, hogy így távozzon egy csapattól, és pontosan tudom, hogy általában nem is mindig várnak vissza versenyzőket tárt karokkal.
Azzal, hogy ez a különleges feltétel megvalósult, nagy álmom vált valóra. Akkor voltam a legboldogabb a pályafutásom során, amikor itt tekertem, és hálás vagyok azért, hogy tudták, járnom kell a saját utamat egy darabig. Most, hogy a legmegfelelőbb pillanatban visszatértem, ugyanazt a mérhetetlen boldogságot érzem, amire már szükségem volt. Két gyerek mellett ezt a minden szempontból tökéletes ajánlatot egyszerűen nem utasíthattam vissza."
cyclingnews.com
Kerékpár
Sagan megy, Thomas bizonytalan, de mi lesz Cavvel? – megnyílt az átigazolási piac
9 ÓRÁJA
Kerékpár
Szüleitől kapott egy nagy szívet, és klasszis hegyi menő lett belőle
TEGNAP 10:41