„Tadej és Jonas erősebbé tették egymást” – A Giro-Tour-duplához Vingegaard is kellett

Tadej Pogačar vasárnap bebiztosította történelmi győzelmét, és megcsinálta a Giro-Tour-duplát, ami legutóbb Marco Pantaninak sikerült 1998-ban. A múlt héten a szlovén tett egy kissé homályos utalást, amiből sokan a Vueltán való indulását és egy soha nem látott tripla lehetőségét vizionálták. Aztán jött Matxin Fernandez, aki eloszlatott minden kételyt az ügyben.

Jonas Vingegaard sul podio di Nizza con Tadej Pogacar - Tour de France 2024

Fotó: Getty Images

Az UAE sportigazgatója mesélt Pogačar Giro-Tour-dupláig vezető útjáról, és reagált a Vuelta-indulásával kapcsolatos találgatásokra.
„Mindenki azt kérdezi tőlem, miért nem megyünk rá a triplára” – mondta Matxin Fernandez. „A válasz nagyon egyszerű. Tadej nagyon fiatalon került hozzánk, és mi kezdettől fogva egy egész pályafutásban gondolkodtunk vele kapcsolatban, nem csak egy adott szezonban.”
„Ha egy versenyzőt három Grand Touron is elindítasz egy évben, az azt jelenti, hogy bő egy év alatt négy ilyen nagy versenyen fog rajthoz állni. Mi nem ilyen rövidtávon gondolkodunk, mi nem csak azt akarjuk, hogy az idén nyerjen, hanem hogy a következő években is.”
„Az év hátralévő részében csak a kanadai egynaposokon, a világbajnokságon és a Lombardián indul. Szüksége van arra, hogy fizikálisan és mentálisan is regenerálódjon.”
A kevés versenynap és az otthoni edzések fontos szempontok voltak az UAE-nél, amikor Pogačar 2024-es szezonját megtervezték. Igaz, hogy letekert két háromhetest, de összesen csak 52 versenynap van a lábában.
Az, hogy a szlovén 2023-ban zsinórban másodszor is kikapott Jonas Vingegaard-tól a Touron, egyértelművé tette a csapat számára, hogy újratervezésre van szükség. Megnézték, miben lehetne előrelépni.
Pogačar edzőt váltott, Javier Sola kezdte el iránytani a felkészülését, akivel a versenynaptárát alaposan átalakították. Később kezdte a szezont, a Strade Bianche volt az első versenye március elején.
„A tavalyi Lombardia és az idei Strade között majdnem öt hónap telt el versenyzés nélkül. Ez nagyon fontos volt” – mondta Fernandez. „Ebben az időszakban nagy kedvvel edzett, és amikor végre elkezdte a szezont, friss volt, és éhes a sikerre.”
picture

Tadej Pogacar

Fotó: Getty Images

Ez látszott is, hisz egy 82 km-es szóló végén nyerte meg a Stradét. Nem versenyezte azonban magát agyon tavasszal, mindössze tíz versenynappal a lábában vágott neki a Girónak. Harmadik lett a Sanremón, amely egyébként az egyetlen versenye idén, amit nem nyert meg, majd behúzta a katalán kört. Ezután következett egy magaslati edzőtábor, majd a Liége-győzelem.
Erre most biztos sokan felhúzzák a szemöldöküket, hisz, ha tényleg így volt, még inkább demoralizáló, hogy Pogačar konzervatív versenyzéssel közel tíz perc előnnyel nyerte az összetettet, 20 napig viselte a rózsaszínt, és nyert hat szakaszt a Girón. Aztán a Touron láthattuk, hogy szintet lépett, és ahogy haladt előre a verseny, egyre szabadabban, egyre inkább ösztönből versenyzett, és űrüzemmódba kapcsolt. Tehette, hisz a fölényéhez nem férhetett kétség.
„Igen, egy kicsit még szintet is lépett a Giróhoz képest, a számai egyértelműen ezt mutatják. Jól regenerálódott az olasz körből, amely ráadásul versenyritmust is adott neki.”
A régi nagyok közül, akik megcsinálták a Giro-Tour-duplát, Jacques Anquetil és Stephen Roche is azt mesélték, hogy a forma a Girón volt a csúcson, és utána valahogy kiizzadták mellé a Tourt is. Pogačar esetében ez épp ellenkezőleg történt, ő júliusban volt a legélesebb. Azt, hogy a formája egyre csak javult, az bizonyítja a legjobban, hogy a Tour utolsó három szakaszát megnyerte.
„Más ma már a kerékpár, mint annak idején volt, és sok minden múlik a körülményeken is. Az idén 11 km-rel kevesebb mászás volt a Girón, és a két verseny között pontosan öt hét telt el. Ez lehetőséget adott Tadejnek, hogy pihenjen egy hetet a Giro után, nyomjon három hét minőségi edzést, majd rápihenjen egy picit a Tourra.”
picture

Tadej Pogacar (UAE Team Emirates)

Fotó: Getty Images

Pogačar sorra döntötte meg a legkülönbözőbb rekordokat, például gyorsabban tekert fel a Plateau de Beille-re, mint Marco Pantani. Matxin azonban nem tulajdonít túl nagy jelentőséget ezeknek a mászási rekordoknak.
„Ezeknek az összehasonlításoknak megvannak a maguk korlátai. Az újságírók figyelnek ezekre, de mi nem azért versenyzünk, hogy megdöntsük a múlt rekordjait. Ma gyorsabbak a versenyzők, de jobbak a felszerelések is. Ha valaki felülne egy akkori kerékpárra, érezné a különbséget. Aztán az is fontos, hogy a fiatalok manapság már sokkal korábban versenyképesek, mint régen.”
Pogačar és Vingegaard az elmúlt négy évben a Tour első két helyén végeztek, és bár Evenepoel is nagyot ment, van rá esély, hogy a két nagy a következő években is dominálja a versenyt. Tadej még nincs 26 éves, és Jonas is csak két évvel idősebb nála. Matxin szerint kettejük rivalizálása is nagyan kellett ahhoz, hogy a történelmi dupla egyáltalán elérhetővé válhasson.
„Az egyértelmű, hogy Tadej nagyon erős mentálisan, és én úgy gondolom, hogy a vereségek erőt adtak neki, jobb versenyzővé tették.”
picture

Vingegaard batte Pogacar al traguardo di Le Lioran - Tour de France 2024

Fotó: Getty Images

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés