Pogacar: „Nem azért kezdtem versenyezni, hogy történelmet írjak”

Tadej Pogacar elképesztő évet zárt, a Tour de France mellett Liége-t és Lombardiát nyert. Nem véletlenül kezdik őt is Eddy Merckx-hez hasonlítani. Aminek persze sok értelme nincs, de ettől még igencsak megtisztelő számára. Főleg ha szemtől-szembe hallja mindezt, magától Eddy Merckx-től. Interjú Tadej Pogacarral.

Extra, mivel korábban csak egyszer futottunk össze pár percre, valamelyik Tour szakasz után, a dobogó mögött. De ez most más, egy hosszabb beszélgetés volt. Az elején elég félénk voltam, nem tudtam mire számíthatok, de a végére felengedtem. Mondta nekem, hogy szerinte tényleg képes lehetek arra, hogy a nyomába lépjek. Ezeket a kijelentéseket én általában nem szoktam komolyan venni, szerintem főleg a sajtónak szólnak, de most, hogy a szemembe mondta, azért nagyon megtisztelő volt.

Őszinte leszek, nem tudom. Én nem azért kezdtem versenyezni, hogy történelmet írjak. Ez egyik rajtnál sincs ott a fejemben. Szeretek versenyzeni, de nem pörgők a jövőn. Nekem az eddig elért eredmények számítanak igazán. Bár, amikor ezeket hallom személyesen Merckx-től, akkor azért átfut az agyamon, hol is tartok ennyi idősen.

Az első fele, a Tourral bezárólag tökéletes volt. Azt hiszem abból tényleg nehéz többet kihozni. A Tour után volt egy nagyobb leállásom, utána azért nehéz volt felvenni a ritmust. Nem véletlenül adtam fel a Bretagne Classic-ot, ott tényleg szenvedtem. De mentem előre, csináltam a dolgom, nem veszítettem el az önbizalmamat.

Pedig a magánéletben teljesen más vagyok, csendesebb, visszahúzódóbb. Amúgy biztosíthatlak róla, a mezőnyben sem én vagyok a legmagabiztosabb versenyző. Amikor például megérkezünk egy sprint szakasz végére, és hatvanas tempónál megy a helyezkedés meg a lökdösődés, azt kifejezetten nem szeretem.

Minden versenynek megvan a maga története, még azoknak is, amiket fel kellett adnom. Néha ezek a napok jobban megmaradnak benned, mint a győzelmek. De a Liège-Bastogne-Liège igazán emlékezetes volt. Meg a Touron a Grand-Bornand szakasz.

Valami hiányérzet esetleg? Van egy verseny, amit nagyon szeretnél megnyerni? Szeretnék a szlovén válogatott mezében is győzni valahol. A világbajnoki cím igazán extra lenne. Ahogy hallom, erre nem 2022-ben lesz esélyem, de hamarosan kapunk egy hegyes vb-pályát.

Edzés közben voltam, de a végét elcsíptem. Durva körülmények voltak, nem jött meg hozzá a kedvem. Meg is lepett, hogy milyen sokan nyilatkoztak arról, hogy bejött nekik a verseny.

Háát…A Sanremón talán lehetne esélyem, a másik kettőben nem hiszek. Ahhoz, hogy például a Flandrián versenyképes legyek, egy teljesen új programot kellene kidolgoznom, félre kellene tennem más versenyeket, hogy 100%-ban felkészüljek a tavaszra. Ez pedig jelenleg nem szerepel a terveim között.

Lehet, de ő ilyen útvonalon jelenleg a világ legjobb egynapos menője, ezt a legutóbbi vb-n is bizonyította. Olyan messze voltam tőle, hogy nem is láttam a támadásait. Este meg kellett néznem a verseny összefoglalóját, hogy megtudjam, mi történt pontosan. A Flandria sokkal jobban fekszik neki, mint nekem. Nem azt mondom, hogy nem fogom egyszer megpróbálni, de ez nem mostanság lesz.

Amikor a kanapén ülve bekapcsolod a tévét, szerintem pontosan ezt akarod látni: olyan versenyzőket, akik 100 kilométerrel a vége előtt elindulnak, nem pedig várnak a célvonalig. Úgy érzem, hogy a profi kerékpársport még soha nem volt ennyire szórakoztató, és erre büszkék lehetünk.

Igazából nem sokat gondolkoztam. Egyszer csak az élen találtam magam, összenéztük Wellensszel és elindultunk. Akár nyerhettem is volna, ha nem kapok defektet.

Manapság gyorsabban megyünk, mint tíz évvel ezelőtt, ez tagadhatatlan. Az edzésmódszerek fejlődtek, ahogy a mezek, a bukók, sőt még a szemüvegek és a cipők is. A kerékpárok könnyebbek, aerodinamikusabbak, de még mindig jól kezelhetőek, akár 70 km/h feletti sebességnél is. Szerintem egyértelmű, hogy a fiatal versenyzők profitálnak a legtöbbet ezekből a technológiai fejlesztésekből. Teljesen nyilvánvaló, hogy a mai bringákkal könnyebb gyorsabban tekerni, mint a tíz évvel ezelőttiekkel. Pedig már azok se voltak rosszak.

Nem tudom mit csinálnak a többiek, nem is szoktam nézni őket. Teljesen megbízom az edzőmben, ha pihenést javasolnak, leállok, ha keveset megyek, emelek az intenzitáson. De nem hiszem, hogy másképp edzenék, mint a többiek. Én is Monaco környékén, szép utakon, jó időben megyek, ahol nem zavar a forgalom. Minden szezonban egy kicsit többet tekerek összességében, tavaly a Covid ellenére 27 000 kilométerem volt. Szerintem, idén sem voltam messze a 30.000-től.

Talán a legnehezebb dolog az volt, hogy el kellett költöznöm, távol kerültem a szüleimtől, és a gyerekkori barátaimtól. Az már egy ideje megszokott, hogy nem járok nyaralni,de mindez semmi, mert imádom a munkámat. Nem érzem úgy, hogy lemaradnék bármiről is. A kerékpározás nehéz, de sokkal nehezebb lehet egy gyárban dolgozni és lehúzni a nyolc órás műszakot. Vagy minden nap két órát állni a dugóban. Szerintem nincs rossz életem.

(L’Équipe)

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.