Pogačar két nagy körön indul, tele lesz sztárral a Giro-mezőnye

Nemcsak Carapaz, Nibali vagy Simon Yates, hanem Dumoulin és Valverde is indul a 2022-es Girón.

Pogacar két nagy körön indul, tele lesz sztárral a Giro-mezőnye

Fotó: AFP

Egyre több nagy név jelentette be az idei versenyprogramját, így szépen tisztul a kép. Most már a legtöbb összetett esélyes nyilatkozott arról, hogy melyik háromhetesen szeretne részt venni, így szépen alakul a mezőny. Számunkra nyilván a Budapesten rajtoló Giro részvevői igazán fontosak, és ugyan a Pogačar-Roglič duó részvételére nincs esély (mindketten Touroznak), azért jó pár nagy név ott lesz a május 6-i nagy rajton.
Most azokat a versenyzőket gyűjtöttük össze, akik (természetesen Valter Ati mellett), már egyértelműen nyilatkoztak a versenyprogramjukról, nagy névnek számítanak, és várhatóan jók is lesznek összetettben.

Giro d’Italia

A korábbi győztesek közül négyen – Nibali, Dumolin, Carapaz, Geoghegan Hart – is ott lesznek a rajtnál, de ami talán ennél még fontosabb, hogy a pályafutása utolsó idényét futó Alejandro Valverdét is láthatjuk Budapesten. Ami nagy szó, hisz ő eddig csak egyszer Girózott, amikor 2016-ban harmadik lett.
A tavaly dobogón záró Simon Yates szintén az olasz körre készül, a Bahrain pedig úgy tűnik „csak” Mikel Landát hozza, mivel a legutóbbb 2. helyen záró Damiano Caruso a tervek szerint Tourozni fog.

Tour de France

Roglič és Pogačar ismét összecsap, de most megkapják pluszban Egan Bernalt, aki 2021-ben megnyerte a Girót. A Movistar természetesen Enric Masban bízik (tavaly 6. volt), az FDJ pedig Pinot mellett Gaudut is elviszi a Tourra. Az előző évben sokakat meglepve a 4. helyen záró Ben O’Connor, illetve a Giro második Caruso szintén a Tourt kapta 2022-re.
picture

Tadej Pogacar

Fotó: Eurosport

Vuelta a España

Mindig az év utolsó háromhetesének mezőnyét a legnehezebb megtippelni, hisz az itt indulók névsorát nagyban befolyásolja a touros szereplés. De Pogačar például már elmondta, hogy idén először két GT-n szeretne indulni, az elmúlt három kiírást megnyerő Roglič részvételére is jó esély mutatkozik, Remco Evenepoelnak meg ez lesz az egyetlen Grand Tourja. Enric Mas mellett a Movistar természetesen a búcsúzó Valverdét is elviszi a spanyol körre.
(VeloNews)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés