Piszkos anyagiak, átigazolások, szerződések: ilyen a kerékpársport ügynökeinek élete

2022. október 12., 11:45, Padova. Nagyjából fél óra van a Giro del Veneto rajtjáig. A CyclingTips újságírója, Jonny Long türelmesen ólálkodik az UAE csapatbuszánál, és figyeli, ahogy Davide Formolo az ügynökével, Alex Carerával beszélget. Amint befejezik, megpróbálna odamenni Carerához, de belép a képbe egy másik versenyző, aztán még egy és még egy.

Ha valaki elhaladna a csapatbuszok mellett, nem feltétlenül venné észre Carerát, hacsak az illető nem tévesztené őt össze a szintén kopasz, a luxusnapszemüvegeket szintén imádó amerikai világsztárral, Pitbull-lal.

Carera viszont valójában az egyik legnépszerűbb ember a kerékpársportban, és alig van olyan versenyző, aki a rajt felé gurulva ne köszönne oda neki. Ő ugyanis az egyik legnevesebb ügynök, testvérével, Johnnyval együtt pedig olyan ügynökséget vezet, amelynek sztárversenyzői közé tartozik Tadej Pogačar és a visszavonuló Vincenzo Nibali is.

Hogy sok szurkoló még sosem hallott róla, nem véletlen, hiszen ugyanúgy a háttérben dolgozik, mint Anna Moska a Stefan Küngöt és Louis Meintjest is képviselő Protouchglobal cégtől, vagy épp Jamie Barlow a Hayter és Fisher-Black testvérek ügyeit is gondozó 258 Protege-től. Ők válaszoltak a kérdésekre.

Jamie Barlow: Azt hiszem, a legfontosabb a szerződések tárgyalása, minden dokumentum kitöltése, és annak biztosítása, hogy a csapatok megismerjék a versenyzőket, ezáltal a versenyzők pedig megismerjék az adott csapatok lehetőségeit. Emellett kötelességünk, hogy hangoztassuk: bölcsen fektetik be a pénzüket ebbe vagy abba. Úgyhogy az adózási rendszerrel is foglalkozunk.

Anna Moska: Szerintem a legfontosabb a támogatást nyújtása, már egészen fiatal kortól kezdve. Fiatalként még nem elsősorban a szerződési feltételekről van szó, hanem inkább arról, hogy megtalálják a legjobb környezetet, és hogy jól beilleszkedjenek, mert gyakran más kultúrából érkeznek, egyik országból a másikba költöznek. Fontos, hogy támogassuk őket és megkönnyítsük az életüket. A megfelelő csapat megtalálása mellett inkább arról van szó, hogy megpróbálunk hosszú távú, bizalmas kapcsolatot kialakítani velük, hiszen a cél az, hogy minél hosszabb ideig tartó és minél sikeresebb karriert építsünk.

JB: Ez mindkét irányba működik. Ahogy a sportág változik, a csapatok egyre fiatalabb versenyzőket szerződtetnek, és a WorldTour-csapatoknak megvannak a saját utánpótlássoraik, így általában ugyanazok a nevek bukkannak fel évről évre. Korábban az U23-as versenyeken volt a hangsúly, manapság viszont a juniorversenyekre figyel mindenki, hiszen attól félnek, hogy lemaradnak a következő Evenepoelról vagy a következő Pogačarról. Öt-hat éve a juniorkorú versenyzők talán egy-két százalékának volt ügynöke, most ez az arány sokkal magasabb. Ez a szám tökéletesen tükrözi az országúti kerékpársport jelenlegi helyzetét.

AM: Mi keressük a csapatokat. Megmutatjuk nekik az összes versenyzőt: a WorldTourban nyilván azokat, akiknek épp lejár a szerződésük, vagy fiatalként profi szerződés nélkül vannak. Manapság talán minden könnyebb kicsit, mert az utánpótláscsapatok által a WT-soroknak lehetőségük van arra, hogy nagy kockázatvállalás vagy konkrét szerződésajánlat nélkül teszteljék a fiatalokat. Akiknek nincs utánpótlásuk, azokkal minden hónapban elemezzük a kiszemelt versenyzők adatait. A Covid-időszaknak köszönhetően szerencsére állandósult, hogy a csapatok videóbeszélgetéseket tartsanak a versenyzőkkel, így hamar megismerhetik őket és könnyebben tudnak dönteni.

JB: Igen is, meg nem is (nevet). A versenyzőtől és a körülményektől függ, de általában egy háromhetes pihenőnapján vagy az egyik klasszikus verseny előtt/után a szállodák halljában történik minden. Általában a csapatok megfigyelői, a scoutok is jelen vannak ekkor (egyébként egyre több csapatnak van scoutja, a Quick-Step kezdte néhány évvel ezelőtt a sort), és az ügynökök is. Nem mindig az a csapat lesz a befutó, amelyik a legtöbbet fizet, különösen a fiatal tehetségeknél: náluk arra figyelünk, hogy a fejlődési lehetőség legyen a középpontban, és ne égjenek ki nagyon hamar. Ha az egyensúlyt sikerül megtalálni, akkor a megfelelő csapattal hamar összejön az egyezség.

JB: Drámai volt a változás az elmúlt két szezonban. Majdnem 10 éve dolgozom profi kerékpárosokkal, és korábban elég szokatlan volt, ha WorldTour-csapatok érdeklődést mutatnak egy junior iránt. Most ez teljesen normális, és ezáltal a juniorok gondolkodásmódja is megváltozott. Régebben 17 vagy 18 évesen tényleg csak kezdőnek számítottak, és az volt az ambíciójuk, hogy 21 vagy 22 évesen megpróbáljanak a WorldTourban tekerni. Manapság már az első vagy második juniorévükben tudni akarják, hogy egy WorldTour-szerződés a zsebükben van. Nem igazán értek egyet ezzel, pláne úgy, hogy az U23-as kategóriában zseniális versenyek vannak, és a Baby Giro vagy a l'Avenir az egész karrierjüket meghatározná. Oké, hogy úgy érzik, hogy elszalasztják a lehetőségüket, ha nem válnak profivá már nagyon fiatalon, de néhányan közülük valószínűleg már rég nem fogják élvezni a versenyzést a 30-as éveik közepén. Ha egyáltalán aktívak maradnak addig.

AM: A modern szemlélet és a szupertehetséges fiatalok megtalálása nehéz téma. Néha nem tudjuk megértetni a csapatokkal, hogy a mi ügyfeleink 20-23 évesen is bőven megérdemelnének egy helyet. Furcsa, hogy ezek a 20-23 éves versenyzők már öregnek érzik magukat, ami egyáltalán nem igaz. Nagyobb baj, ha úgy látják, az álmaik ezáltal már nem válhatnak valóra, így túl korán befejezik a karrierjüket. Ezt nehéz feldolgozni mentálisan. Nekünk meg kell próbálnunk elmagyarázni nekik, hogy ez nem az ő hibájuk: most ilyen a világ, és valószínűleg néhány éven belül megint jön egy változás a jó irányba. Persze megértem a csapatokat, mert mindannyian keresik a szupertehetségeket, de olyan korszak, amiben egymás mellett teker Pogačar, Evenepoel vagy épp Van der Poel, szerintem 15 évente egyszer van.

JB: Amikor nem sikerül szerződést találnod egy versenyzőnek. Tudod, hogy kötelességed gondoskodni róla, de egyszerűen nem mindig megy. A sérülések sajnos mindig közrejátszanak, és a Covid hatásait is nagyon érezzük: a 20-21-22 éves versenyzők számára az lett volna pályafutásuk legfontosabb korszaka, hogy megmutathassák magukat a nagyobb csapatok számára. Semmi nem lett belőle. Minden ügyféllel napi és heti rendszerességgel próbáljuk tartani a kapcsolatot, folyamatosan biztatjuk őket, mert egyeztetünk a csapatokkal az érdekükben, de ha valami nem jön össze, a személyes kapcsolat is megrendül.

JB: Drasztikus a változás. Két-három évvel ezelőtt még felháborító viszonyok voltak, de egyre profibb, egyre jobb és jobb a helyzet. Van néhány fantasztikus csapat, mint az SD Worx és a Movistar, egyre több a tv-s közvetítés és egyre több a fiatal tehetség. Hála az égnek a profivá válás is könnyebb, és sokan olyan fizetést kapnak, amiből meg is tudnak élni.

AM: Most már a nők ügynökei is vagyunk, és ez szintén érdekes része a munkának: korábban nekik sem voltak ügynökeik, és mi sem dolgoztunk velük. Teljesen más a megközelítés és a velük való viszony, nekem nőként főleg. Nagyon jól megértjük egymást.

JB: Különböző ügynökségek, különböző erősségek. Nyilván vannak kisebb és nagyobb lehetőségek, de általában a nyelvi alap dominál, és a legjobb négy vagy öt ügynökség menedzseli a mezőny nagy részét – a SEG-nek például legalább 80 versenyzője van. Az ügynökök száma is megnőtt az elmúlt néhány évben, jelenleg nagyjából 80-90-en lehetünk, közülük kiemelkedik mondjuk 10. Ügynöknek lenni viszont nem csak játék és mese. Ingázunk innen oda és onnan ide, repülőkön töltjük a fél életünket, kis benzinkutakon eszünk egyedül éjszakánként, és versenyek közben pótoljuk az elmulasztott e-maileket vagy hívásokat. Viszont ez az a sport, amit szeretünk és amiért a legszenvedélyesebben rajongunk. Ha csak a pénzügyi szempontok döntenének, akkor mindannyian foci- vagy golfügynökök lennénk!

AM: Az ügynökök nem fejvadászok. Mi úgy tekintünk magunkra, mint egy megbízható személyre, aki nem része a csapatnak. Vannak versenyzők, akik mellett nincs olyan, akivel meg tudnák osztani a gondolataikat, az érzéseiket. Ilyen szerepünk is van, és szerintem ez nagyon fontos. Nyilván nem mindenki nyitott, nem mindenki szeret beszélgetni, így meg kell ismernünk a reakcióikat, meg kell tudnunk, mire van szükségük és mire nincs. Lehet, hogy egy versenyző soha nem hív fel, egy másik meg heti rendszerességgel. Az egyéni cél ugyanaz, mint a csapaté: a megfelelő teljesítmény elérése. Szeretünk együttműködni a csapatokkal, mert lehet, hogy mi már hosszú évek óta ismerjük az adott versenyzőt, így segíteni tudunk a beilleszkedésben. A versenyzők és a csapatok is számíthatnak ránk, és mi is számíthatunk rájuk.

Forrás: CyclingTips